November 11-én történt: Sok helyen máig élő népi hagyomány a Márton-napi libalakoma. A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ma is sok helyen táncos mulatságot csapnak, ahol az asztalról nem hiányozhat egy libafogás és az újbor. A hagyomány szerint a fiatal libát megtisztítják, kibelezik, besózzák és meghintik friss majorannával, kívül-belül. Befűtik a kemencét, és lehetőleg nagy cserép- vagy öntöttvas tepsiben szép pirosra, ropogósra sütik. Ha elkészült, feldarabolják. A mellcsontjáról óvatosan lefejtik a húst (úgy át kell sülnie, hogy ez könnyen elvégezhető legyen), és szemügyre veszik a csontot, hogy megjósolják belőle, milyen lesz a tél. Ha barna volt, esős, ha fehér akkor havas telet vártak Egyéb időjárással kapcsolatos „jóslások” is kötődnek ehhez a naphoz: ha Márton napján havazik, gyakran elhangzott: „Eljött Márton szürke lovon.” “Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Sokfelé azt tartják, hogy a Márton napi idő a márciusi időt mutatja. Egyes területeken úgy hiszik a Márton-napi jeges eső korai tavaszt jelent. A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik. Néhol tartják a szokást, miszerint Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz. A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részébõl. Innen ered „püspökfalat” szavunk is. Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Viszont aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következõ évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól. Aki ezen a napon csak répát eszik, ágyba vizelõ lesz. A pásztorok ilyenkor egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijárnak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt a Szent Márton vesszeje. A köztudatban azonban ezzel a nappal kapcsolatban a Márton-napi lakomák a legismertebbek. A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert, aki Márton-napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik. Úgy hitték minél többet isznak, annál egészségesebbek lesznek. Tipikus ételek ezen a napon a libaleves és libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal. Márton az újbor bírája is, ilyenkor ugyanis már iható az újbor. A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén már kiforrott újborral szokás koccintani, ezt hívják Márton poharának. Magyarország – A katonai Felderítők napja, ezen a napon adják át a Koncz Márton-díjat. A Koncz Márton-díjat a honvédelmi miniszter a haza védelme érdekében a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatalnál kifejtett kiemelkedően eredményes tevékenység elismeréseként adományozza évente, november 11-én, a Felderítők Napján. A díjazottak jogosultak a „Koncz Márton-díjas” cím használatára és az erre utaló miniatűr jelvény viselésére. (Ha a díj odaítélése és átadása közötti időben a kitüntetendő személy elhalálozik, a plakettet, az oklevelet és a díjjal járó pénzjutalmat házastársa vagy leszármazottja veheti át.) A honvédelmi miniszter által alapítható és adományozható elismerésekről szóló mindenkori rendelet az összes díj éves kontingensét úgy határozza meg, hogy Koncz Márton-díjban évente gyakorlatilag 1-2 fő részesülhet. Koncz Pontos születési ideje és helye ismeretlen. Életéről írásos emlékek nem maradtak fenn, csupán tevékenysége követhető nyomon gróf Bercsényi Miklós levelezéseiben. A maga egyszerű módján, önzetlenül, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, pusztán hazaszeretettől vezérelve szolgálta a függetlenség ügyét, szerezte be és adta át közvetlenül a kuruc seregek főgenerálisának a császári katonai csapatmozgásokról szóló híreket és információkat. Koncz Márton vízimolnár volt a csallóközi, vereknyei Duna-ág egyik községében, Tallóson. A középkorú, vézna és beteges ember rendkívül jól ismerte a Csallóközt, a Fehér-hegyek vidékét és a morva határszélt. 1704 nyarán csatlakozott gróf Bercsényi Miklós kuruc seregéhez. A főgenerális környezete hívta fel rá a figyelmet, mivel minden mondanivalóját valami rajongó, álmodozó áhítatba merülve, bibliai hasonlatokkal és szimbolikus kifejezésekkel tarkított beszédek alakjában tudatta embertársaival. Az akkori babonás világban többször lehetett találkozni ilyesféle csillagnéző, léleklátó emberekkel, akiknek szavaira hallgatott a falu népe. Miközben elvont módon „az idők teljességéről” beszélt, rejtelmes képekbe burkolva jósolta meg a magyar nemzet győzelmét, Rákóczi királyi székét, és „az bécsi sasfészek elhányattatását”. A kuruc seregek fővezére kezdetben fenntartásokkal fogadta Koncz szavait, de a számos beszélgetés során egyre inkább megbarátkozott vele és tréfásan elnevezte Habakuk prófétának. Miután megbizonyosodott arról, hogy nemcsak jövendőmondással, de más képességeivel is kitűnő szolgálatot tehet a hadseregnek, felderítő feladattal bízta meg. A szerény külsejű, vézna, szürke ember képes volt feltűnés nélkül átcsúszni az előőrsök vonalán, s az ellenséges csapatok mélységben mozogni. Hazafias lelkesedéstől fűtve, mindent gyűlölt, ami német, és önzetlenül vállalta mindazon megbízatásokat, amelyekkel őt a vidéken hadakozó kuruc parancsnokok, később maga Bercsényi ellátta. Bercsényi már 1704 őszétől „Márton”, illetve „M” megnevezéssel említi Rákóczinak írt leveleiben és jelentéseiben. Koncz nevét a szövegbe is szerette valamilyen módon beilleszteni, ha megállapításokról, puhatolódzásokról esett szó; például „kikoncoltam magamban”, „ebből mit koncolhatunk ki?”, vagy „megkoncoznám, ha lehet”. A főúr és az egyszerű ember bizalma odáig fejlődött, hogy szabad bejárása volt a főgenerális sátrába, mellette lovagolhatott, és a haditanácsban is kifejthette véleményét. Éles látását és józan ítélőképességét jól példázza, hogy az 1704. december 26-án vívott nagyszombati csata előtt – amikor is nyomon kísérte Heister seregének felvonulását a harcba lépésig – felhívta a kuruc hadvezetés figyelmét a német zsoldosok átállási veszélyére. Sajnos ezt a tanácsát – noha egy ízben személyesen hallgatta meg a hírszerzőt – a fejedelem figyelmen kívül hagyta; mint később beigazolódott, a nagyszombati csatában éppen ez a momentum adta a döntő lökést a császáriak győzelméhez. Koncz Márton a vesztes nagyszombati csata után viszonylag hosszú időre eltűnt, de a hírszerző tevékenységet nem hagyta abba: Bercsényi levelei csak a következő év januárjának végén említik ismét. Február közepén egy kémútjáról hazatérve hozta a hírt: Heister táborában van egy magyar, aki vállalkozott, hogy Rákóczit a császáriak kezére adja. Bercsényi leveleiben utoljára 1705. augusztus 3-án esett szó arról, hogy beszélt Habakuk prófétával. Nem sokkal ezután elérte a szerencsétlen végzet: Bruck környékén egyik felderítő útja során a császári seregek elfogták, Pozsonyba szállították, és haditörvényszék elé állították. Bercsényi gróf haladéktalanul felvette a kapcsolatot Szirmay István nádori ítélőmesterrel – akire nagyon hallgattak Bécsben – és fogolycserét ajánlott fel a császáriak számára. Közbenjárása azonban nem vezetett eredményre. 1705 augusztusában az akkori hadi szokások szerint Koncz Mártont a császári haditörvényszék felségárulás vádjában bűnösnek találta és halálra ítélte. Így lett a magyar nemzeti ügy vértanúja az ábrándos tallósi molnár, a prédikátori hajlamokkal megáldott jövendőmondó, s Bercsényi ügyes hírszerzője. 1493-ban A milánói udvar kérésére a pápa érvénytelenítette Sforza Bianka Mária milánói hercegnőnek a Corvin János herceggel, I. Mátyás magyar királynak az Edelpeck Borbála boroszlói úrnővel folytatott viszonyából született törvényesített és apja utódául szánt fattyú fiával 1487. november 25-én per procuram (képviselők útján) Milánóban kötött házasságát, miután Corvin János nem lett magyar király. 1487. november 25-én vasárnap per procuram (képviselők útján) Milánóban a hercegi palotában házasságot kötött Corvin János herceggel, I. Mátyás magyar király törvényesített és apja utódául szánt fattyú fiával. Bianka hercegnő hozománya 100.000 aranyforint volt készpénzben, továbbá 40.000 aranyforint ékszerekben és 10.000 aranyforintnyi értékű ruhákban és ezüst asztali készletben, amit a tényleges, személyesen megkötött esküvőkor kellett volna átadni Magyarországon Corvin Jánosnak, aki ezt 50.000 aranyforint jegyadománnyal egészítette volna ki. A vőlegényt, Corvin Jánost a szertartáson Filipec János váradi püspök és titkos kancellár képviselte. Az esketést Bianka nagybátyja, Ascanio Sforza bíboros, az apjának házasságon kívül született féltestvére végezte. Biankát, mivel apját 1476. karácsonyán meggyilkolták, a másik nagybácsi, apjának édestestvére, Ludovico Moro herceg kísérte a Sala dei Scaglioninak nevezett díszteremben felállított mennyezetes emelvényhez. Az esküvőn részt vett Bianka édesanyja, Savoyai Bona özvegy milánói hercegné, Bianka bátyja, Milánó uralkodója, II. János (Gian) Galeazzo herceg, a Sforza-ház tagjai, a nápolyi és a ferrarai követek és a milánói nemesség színe-java. Még az egyházi szertartás előtt Gian Francesco Marliani hercegi tanácsos tartott ünnepi beszédet, majd Bianka a tanácsos kérdésére azt válaszolta, hogy Corvin Jánost önként elfogadja törvényes férjéül, és vele per verba de presenti házasságra lép. Ugyanígy szólt Filipec János is Corvin János képviseletében, majd pedig gyűrűt cseréltek. Ezután egy másik teremben felolvasták a házassági szerződést. Bianka bátyja, a milánói uralkodó a Bibliára esküdött meg, míg Filipec püspök mellre tett kézzel tette ugyanezt.[5] Ezután a követek az európai udvarok számára is megvitték a hírt az esküvői szertartásról, ami után a magyar és a milánói udvarhoz megérkeztek a szerencsekívánások. Gian Francesco Marliani hercegi tanácsos pedig egy az örömapa, Mátyás király számára készített kódexben örökítette meg a házasságkötést. Corvin János mostohaanyja, Aragóniai Beatrix magyar királyné ellenezte ezt a házasságot, mint ahogy férje fiának királlyá választását is. Beatrix rokonságban, de nem vérrokonságban állt Biankával, ugyanis Beatrix bátyjának, Frigyesnek az első felesége, Savoyai Anna Bianka első jegyesének volt a nővére, és Beatrix sógornője, Savoyai Anna Bianka elsőfokú unokatestvére is volt. Beatrix Bianka helyett éppen a bátyjának és Savoyai Annának a leányát, Aragóniai Sarolta hercegnőt ajánlotta mostohafia feleségének. Emellett Bianka bátyjának, II. Gian Galeazzo Maria milánói hercegnek a felesége, Aragóniai Izabella Beatrix királyné unokahúga volt, az idősebb bátyjának, II. Alfonz nápolyi királynak a leánya. A tényleges házasságból azonban végül semmi sem lett, miután 1490-ben I. Mátyás meghalt, Corvin Jánost nem választották meg magyar királynak, így már nem tűnt előnyösnek a milánói udvar számára ez a frigy, ezért VI. Sándor pápa a házasságot 1493. november 11-én érvénytelenítette. 1526-ban Szapolyai János erdélyi fejedelmet I. János néven magyar királlyá koronázzák Székesfehérváron. A mohácsi csata értékeléséhez egyfajta mérleg segít hozzá: meghalt egy király, 28 báró, 7 főpap, a megyés ispánok többsége. Ezzel az államvezetés legfelső és középszintje gyakorlatilag kihalt, hiszen például a királyi tanácsot (vagyis a kormányt) a bárók és főpapok alkották. Ez pedig azonnali államvezetési és közigazgatási válságot okozott. Miután II. Lajos meghalt, Szapolyai az érintetlen haderejével Szeged mellett vesztegelt még akkor is, amikor a törökök kardcsapás nélkül bevették Budát, majd Pestet. A törökök október 13-ig ütközet nélkül elhagyták az országot. Szapolyai a tokaji gyűlésen országgyűlést hívott össze, majd november 1-jén bevonult Budára. A székesfehérvári országgyűlés 1526. november 10-én Jánost királlyá választotta, s november 11-én I. János néven meg is koronázták. A magyar Szent Koronával történt koronázást a rangidős főpap, Podmaniczky István nyitrai püspök végezte el. A magyar törvények szerint országgyűlést király hiányában csak a nádor hívhatott össze (aki ezidőben Báthori István), ezért bár minden egyéb követelménynek megfelelt Szapolyai megkoronázása, maga az országgyűlés, amely megválasztotta volt jogcím nélküli. Szapolyai kormányzása a nádor nélküli királyi tanácsra épült, és az ország történetében példátlan, hogy egy uralkodónak ne legyen nádora. Valószínűleg azért nem nevezett ki nádort, mert az nyílt szakítást jelentett volna a törvényes nádorral, Báthori Istvánnal. Alig egy hónappal később összeült Pozsonyban 13 magyarországi főnemes és főpap, akik Habsburg Ferdinándot választották meg magyar királynak. Ezt az országgyűlést Báthori István nádor hívta össze. A pozsonyi gyűlésen résztvevő főurakat név szerint lehet ismerni. Ezen az országgyűlésen Ferdinánd két jogcím alatt is érvényesen megszerezte a magyar királyságot: először is törvényes országgyűlés választotta meg (electio), másrészről életbe lépett a Jagelló-Habsburg dinasztikus szerződés (successio). Ferdinánd legitimációjának viszont az 1505-ös Rákosi végzés okiratában foglaltak és a Szent Korona hiánya volt az akadálya, amely Szapolyainál volt. 1606-ban A zsitvatoroki béke megkötése II. Rudolf német-római császár (Rudolf magyar király) és a török szultán között. 1703 – Kihal a Zrínyi nemzetség, miután meghal Zrínyi IV. János Antal. Zrínyi Péter fia, a család utolsó sarja, Zrínyi Ilona testvére. I. Lipót császár Prágában neveltette, majd hadi pályára lépett. 1680-ban a bujdosók fogságába esett, de a császár hűségéről nem tágított, 1684-ben azzal a nem bizonyított váddal, hogy a kurucokkal és a törökökkel titkos kapcsolatot tart fenn, elfogták és börtönbe vetették. A börtönben halt meg. 1705-ben II. Rákóczi Ferenc Zsibó mellett vereséget szenved a császári hadaktól. 1705. május 5-én meghalt Lipót, s utóda I. József lett. 1705. július 3-án a fejedelem beszédet intézett Gyömrőn katonáihoz, melynek hatása a szabadságharc további katonai sikereiben mutatkozott meg. (az egyetlen kézírásban megmaradt teljes műve) Az év végén a katonai erőegyensúlyt jól jellemzi, hogy miközben Rákóczi a zsibói csatával elvesztette Erdélyt, addig Vak Bottyán hadai meghódították a Dunántúlt. A szabadságharc ekkor érkezett tetőpontjára: 1705–1706-ban a kuruc hadsereg létszáma megközelítette a 70 000 főt. (A szakirodalomban szereplő 100 000-es létszám a katonai porciók számának félreértéséből ered: mivel csupán a közlegények kaptak egy-egy porciót, a tisztek pedig rendfokozatuk arányában egyre többet, a fejadagok száma és a személyi állomány tényleges létszáma között jelentős eltéréssel kell számolnunk!) 1938-ban Kassa visszacsatolása a Magyar Királysághoz, az első bécsi döntés értelmében. 1956-ban Kádár János bejelenti, hogy az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága határozatot hozott az ÁVH végleges megszüntetésére. 1981-ben A Nemzetközi Bűnügyi Rendőrségi Szervezet (Interpol) felveszi tagjai sorába a magyar rendőrséget. 1986-ban Megkezdi működését a Dunai Vasmű új kokszolóműve. 1990-ben Pozsgay Imre kilép a Magyar Szocialista Pártból. Enyingen végezte a polgári iskolát, majd Fertődön járt kertészeti középiskolába, az érettségi megszerzése után a Lenin Intézetben tanult, ahol 1957-ben diplomázott. 1950-ben lépett be az MDP-be, majd 1956-tól annak utódpártjának (MSZMP) tagja. 1957 és 1965 között az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme igazgatója, majd 1968-ig a megyei bizottság agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1969-ig annak titkára. Ekkor az MSZMP KB sajtóalosztályának vezetőjévé nevezték ki. 1971-től 1975-ig a Társadalomtudományi Szemle főszerkesztő-helyettese. 1970-ben védte meg a filozófiai tudomány kandidátusi értekezését. Kormányzati pozícióba először 1975-ben került, amikor kulturális miniszterhelyettessé nevezték ki. 1976-ben megkapta kulturális miniszterré történő kinevezését is, 1980-ban a minisztériuma megkapta az oktatásügyi feladatköröket is, a minisztérium pedig felvette a Művelődési Minisztérium nevet. Ekkor lett az MSZMP Központi Bizottsága tagja is. 1982-ben kiszorult-kiszorították a hatalomból. Utolsó intézkedései közül a legmaradandóbb az önálló társulatú budapesti Katona József Színház létrehozása volt. Papíron kiemelték, nem számított „bukott kádernek”, áttették a Hazafias Népfront Országos Tanácsába, ahol főtitkári pozíciót viselt. 1983-ban jutott be először az Országgyűlésbe. 1985-ben az akkor kialakított országos listáról szerzett mandátumot. 1988-ban az MSZMP Politikai Bizottsága tagja lett és visszatért a kormányba, előbb Grósz Károly, majd Németh Miklós miniszterelnöksége alatt államminiszter. Ebben az időszakban (1989–1990) a Tájékoztatáspolitikai, a Tudománypolitikai és a Nemzetiségi Kollégium elnöke is. Ő volt az első állampárti politikus, aki az 1956-os forradalmat „népfelkelésnek” nevezte (1989. január 28-án, Grósz Károly távolléte alatt). Nagy Imre újratemetésén ő volt az egyik politikus, aki őrt állt Nagy Imre koporsójánál. 1989-ben a párt újonnan alakult Elnökségének és a Politikai Intézőbizottságnak is tagja. A Magyar Szocialista Párt alapítója és első elnökségének tagja volt. Ugyanebben az évben a párt köztársaságielnök-jelöltje. 1990-ben rövid ideig az MSZP alelnöke. Az első szabad országgyűlési választáson a párt Bács-Kiskun megyei területi listájáról szerzett mandátumot, a MSZP-frakció vezetője lett. 1990 novemberében kilépett a pártból és a frakcióból is, független képviselőként folytatta munkáját. 1991-ben Bíró Zoltánnal, az MDF első (ügyvezető) elnökével megalakította a Nemzeti Demokrata Szövetséget, melynek ügyvivője, majd elnöke lett. Az 1994-es országgyűlési választáson a párt nem érte el az 5%-os küszöböt. 1996-ban az NDSZ feloszlatta magát. 1995 és 1996 között a Magyar Egységért Mozgalom elnöke is. 1997-ben az MDF szakértője lett, a párt képviselőjelöltje az 1998-as országgyűlési választáson. A politikai szintéren 2005-ben jelent meg újra, amikor az Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testület egyik tagja lett. Emellett 1995 és 2000 között a Szent László Akadémia rektora, illetve 1996-tól 2001-ig az MVSZ elnökségi tagja volt. A 2010-es országgyűlési választás után Orbán Viktor többek között Pozsgayt is felkérte az új alkotmány kidolgozására. Ezen a napon született: 1449-ben Podjebrád Katalin, I. Mátyás magyar király első felesége, I. György cseh király leánya († 1464). I. (Podjebrád) György cseh királynak és első feleségének, Sternbergi Kunigunda (1422–1449) bárónőnek a harmadik lánya, Szidónia (Zdena) (1449–1510) szász hercegnének az ikertestvére. Édesanyja az ikerlányai születése után pár nappal gyermekágyi lázban halt meg. A Katalinnál majdnem 7 évvel idősebb Mátyás a fogságból való szabadulásakor a György királlyal kötött egyezmény megerősítéseképpen jegyezte el, és elhatározása mellett a szegedi egyezmény ellenére is kitartott. A házasságot a hercegnő 13 éves korában, Budán 1463. május elsején kötötték meg, és a még csak 14 éves királyné a házasságkötést követő évben, 1464. februárjában fiút szült, aki viszont nem sokáig élt, és Katalin 1464. március 8-án gyermekágyi lázban meghalt, akárcsak annak idején édesanyja. [1] A budai Szent Zsigmond-templomban temették el. A megözvegyült Mátyás 1476-ban, 12 éves egyedüllét után másodszor is megnősült, és a nápolyi király 19 éves leányát, Aragóniai Beatrixot vette feleségül, akinek később nagy szerepe volt az államkormányzásban, de szintén nem tudta életképes utóddal megajándékozni Mátyást. 1791-ben Katona József magyar író, drámaíró († 1830). Édesapja Katona József takácsmester, édesanyja Borbák Ilona. Elemi tanulmányait 1798-1802 között a kecskeméti római katolikus iskolában végezte. A gimnáziumi éveket a pesti, kecskeméti és szegedi piaristáknál töltötte. Az utolsó filozófiai évet (1809–1810) és a jogot Pesten végezte (1813). 1816-ban letette az ügyvédi vizsgát és először mint Halász Bálint ügyvéd segédje, később önálló ügyvédként működött Pesten 1820-ig. 1811-től bekapcsolódott a Második Pesti Magyar Játékszíni Társaság munkájába. Műkedvelő színészként darabokat fordított, dramatizált Békési József álnéven. 1812-ben „delectans actor”ként a pesti együtteshez szerződött. A színház iránti szenvedélyét fokozta Déryné Széppataki Róza iránti elfojtott szerelme. A fordítások és lovagregények dramatizálása után megírta A Luca széke című karácsonyi játékát, majd pedig rátért az önálló történelmi drámákra, melyek közül figyelemre méltóak a Žiśka (1813) és a Jeruzsálem pusztulása (1814). A drámaírói pályának már épp készült hátat fordítani (e szándékát a Zsiska c., 1813-ban megjelent szomorújátéka előszavában taglalta), mikor 1814-ben az Erdélyi Múzeum c. folyóirat pályázatot hirdetett a kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor előadandó történeti drámára. A pályázatra beküldte fő művét, a Bánk bánt (melynek első változatát 1815-ben írta, a darab ősbemutatójára 1833-ban került sor Kassán). A pályázat eredményhirdetésekor Katona művét meg sem említették, az sem tudható biztosan, hogy valóban megérkezett-e a címzetthez. Lehetséges (de közel sem biztos), hogy más darabokat is küldött, például a Jeruzsálem pusztulása címűt, illetve néhány szerző neki tulajdonítja a bírálóbizottság által bántóan ironikus kritikában részesített Kun László c. szomorújátékot is; bár a korabeli közvélemény ezt Kisfaludy Sándornak tulajdonította. 1819-ben a székesfehérváriaknak átdolgozza a Bánk bánt, de a cenzor nem engedélyezi az előadást. 1815-ben, amikor állandó épület és támogatás híján feloszlott a pesti színtársulat, Katona felhagyott a színészettel, letette az ügyvédi esküt. 1820. november 3-án már Kecskeméten lakott, megválasztották alügyésznek. Még ebben az évben megírja híres röpiratát; Mi az oka annak, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni? Az írásban közölt tények: az állandó kőszínház, a nemzeti öntudat hiánya, a könyvformában való megjelenés nehézségei, a cenzúra működése. Az értekezés először a Tudományos Gyűjtemény, 1821-ben megjelent IV. kötetében volt olvasható. 1826. november 23-tól Kecskemét főügyésze lett és irodalommal nem foglalkozott tovább. Ebben az évben egy színház tervrajzát is elkészítette a kecskeméti tanács számára. 1830-ban a mostani kecskeméti városháza előtt szívrohamban halt meg. Az írója halála után legelső nemzeti drámává magasztosult Bánk bán elhomályosítja Katona többi művét, holott a színművek mellett jelentős költeményeket írt (Idő, Andal, Gyermek-kor), több fontos, színházi és dramaturgiai kérdésekről szóló tanulmány szerzője volt, és értékes kutatásokat végzett Kecskemét város történetéről. 1806-ban Rottenbiller Lipót magyar politikus, Pest város polgármestere, majd főpolgármestere († 1870). Rottenbiller Fülöp, a helybéli halászok érdemes céhmestere és Maurer Krisztina gyermekeként született. Középiskolai tanulmányait Pesten a piaristáknál kezdte, majd Kalocsán folytatta, ahol megtanult szlovákul és magyarul, végül Korponán fejezte be. Ezután a pesti egyetemen jogot és filozófiát hallgatott, és 1829-ben ügyvédi oklevelet nyert. Ekkor Pest város szolgálatába állt. 1835-ben nősült meg, Almásy József (korábban Wurm) vaskereskedő Klára nevű leányát vette feleségül, aki testvérbátyja, Rottenbiller József főhadnagy özvegye volt. 1837-ben a Váci utcában épített házat. Az 1838-as pest-budai árvíz után a város az osztrák nemzeti banktól 2 650 000 forint kölcsönt vett fel, s ezen kölcsön felvételének, valamint ellenőrzésének módozatait Rottenbiller Lipót dolgozta ki, melynek köszönhetően a város vesztesége minimálisra csökkent. 1843 júniusában Pest városa alpolgármesterévé választották, ekkor már ismert alakja volt a pesti liberális polgárságnak: gyakorta megfordult a Nemzeti Kör, majd az Ellenzéki Kör összejövetelein. 1848. március 15-én Vasvári Pállal és Jókai Mórral együtt lelkesítő beszédet tartott a tömegnek, ő írta alá elsőnek a nép által a tanács elé terjesztett tizenkét pontot. Még ugyanezen a napon megválasztották a Közcsendi Bizottmány elnökéül. 1848. június 13-án kinevezték Pest városának főpolgármesterévé. 1849-ben, az abszolutizmus idején elmozdították állásából, a szabadságharc leverését követően három hónapig tartották fogva Újépületben, majd újabb három havi száműzetést kellett Grazban töltenie. 1850 januárjában engedték haza, amikor a császári és királyi haditörvényszék megállapította, hogy Rottenbiller ellen nincs joga bűnvádi eljárást indítani. Ezután visszavonultan élt kőbányai birtokán, ahol nemzetgazdaságtan és francia nyelv tanulásával foglalatoskodott. 1861-ben ismét főpolgármesterré választották, néhány hónap múlva azonban megint meg kellett válnia állásától, melyet csak 1865 szeptemberében foglalt el újra. 1864-ben megalapította az Iparbankot és a Takarékpénztárt. Ő kezdte a főváros területének feltöltését és a város vízművének kiépítését. Az 1867. évi tisztújításon már nem indult, visszalépett a közszolgálatból. 1868-ban agyvérzést kapott, ami ágyba kényszerítette. 1811-ben Perczel Mór magyar honvéd tábornok († 1899). Nevelője, Vörösmarty Mihály hatása alatt fejlődött ki erős demokratikus és hazafias érzése. 1827 áprilisában felvették az 5. tábori tüzérezredbe növendéknek. Az 1831-es lengyelországi felkelés idején a császári katonák közt mozgalmat indított a lengyelekhez való átszökés érdekében, ezért eltávolították a hadseregből. A politikai pályafutása Tolna vármegyében kezdődött, majd az országos közéletben vett részt: a politikai küzdelmek egyik legradikálisabb személyisége lett. Egyre jelentősebb szerephez jut a megyei és az országos politikai életben is. 1843-44. évi országgyűlésre Bezerédy mellé országgyűlési követnek választják, és az ellenzék egyik legismertebb képviselője lesz. Bátor, szenvedélyes szónoklataival, enciklopédikus tudásával magára vonja a figyelmet. Magától értetődik - eddigi pályafutása alapján, - hogy a haladó radikális párthoz csatlakozik. Fejér vármegye közgyűlésén már 1842. október 22-én „nemzeti őrség” felállítását indítványozta. 1848-ban Buda város képviselőjévé választották, és az országgyűlésen a baloldal egyik vezére lett. 1848 áprilisától a Batthyány-kormány belügyminisztériumának tanácsosa, országgyűlési képviselő (Buda szabad királyi városé). 1848. szeptember 1-jén megalakította a Zrínyi-szabadcsapatot. Ennek az önkéntesekből álló alakulatnak – szeptember 16-ától – ezredeseként vett részt a Jellasics elleni harcokban. A pákozdi csatában a magyar csapatok szárnyát biztosította a Velencei-tótól délre. A csata után a Jellasics tartalék hadteste elleni hadmozdulatokat irányította. Roth és Philippovics tábornokok seregét Görgey Artúr közreműködésével az ozorai ütközetben (1848. október 7.) megadásra kényszerítette. Az Országos Honvédelmi Bizottmány ezért 1848. november 1-jétől tábornokká léptette elő. Perczel volt a szabadságharc egyedüli tábornoka, akinek nem volt katonai előképzettsége. A közösen kivívott győzelem során megromlott a kapcsolata Görgeyvel, és ez az ellentét a későbbiekben sok gondot okozott a magyar hadvezetésnek. Az ozorai diadal után a Muraközből is kiszorította a császári csapatokat. Windisch-Grätz decemberi támadása előtt feladata a Délnyugat-Dunántúl védelme volt, de december közepén – a császári csapatok sikerei miatt – parancsot kapott Görgey fel-dunai hadtestéhez való csatlakozásra. Hadtestének visszavonulása közben kapta kézhez Kossuth harcra buzdító levelét, és ennek hatására vállalta a megütközést a császáriakkal, de a móri ütközetben 1848. december 30-án vereséget szenvedett Jellasics csapataitól. Pest feladása utáni feladata volt a Pestről Debrecenbe vezető út védelme a Tisza vonalán. Megerősített hadtestével innen ellentámadásba ment át és 1849. január 22-én elfoglalta Szolnokot, majd január 25-én Ceglédről szorította ki Ottinger Ferenc lovasdandárját. A felső hadvezetés azonban Perczel további támadását leállította, és az új főparancsnok, Henryk Dembiński Perczel egyik hadosztályát is elvonta. Perczel ezért parancsnoki beosztásáról lemondott. 1849. március elején átvette a IV. (bácskai) hadtest parancsnokságát és március 23-án támadást indított a délvidéki császári csapatok ellen. Április 3-án elfoglalta Szenttamást és kapcsolatot teremtett az addig körülzárt Péterváraddal. Április 29-én a melencei ütközetben legyőzte Todorovic tábornok csapatait, majd május 10-én bevonult Pancsovára. Ezt követően Bem tábornokkal együttműködve elfoglalta a Temesközt. Ez a déli hadműveletek sikeres befejezését jelentette. 1849. június 7-én megütközött a Délvidék visszafoglalására küldött Jellasics csapataival, de a jelentős túlerő ellenében a kátyi ütközetben vereséget szenvedett. A vereség következményeként a kormány felmentette beosztásából és a szervezés alatt álló tartalék hadtest vezetésével bízta meg. Július közepén Cegléd mellett Perczel hadtestéhez csatlakozott a Kárpátokból a cári hadsereg elől visszavonuló felső-magyarországi hadsereg, és az így létrejött tiszai hadsereg parancsnoka lett, de jelentősebb ütközetbe már nem bocsátkozott. A kormány és a vezető tábornokok tanácskozásán kíméletlenül bírálta a hadvezetést, elsősorban Kossuthot, mire július 30-án felmentették beosztásából. A szőregi ütközetben (1849. augusztus 5.) és a temesvári csatában (1849. augusztus 9.) mint önkéntes harcolt. A világosi fegyverletétel híre Orsován érte. Törökországba, majd 1852-ben Angliába menekült. Sokáig élt Jersey szigetén. 1851. szeptember 21-én öccsével, Miklóssal együtt Magyarországon halálra ítélték (nevüket egy bitófára szögezték)[10]. 1859-ben – félretéve a közte és Kossuth között fennálló személyi és politikai ellentéteket – Itáliába utazott, és felajánlotta szolgálatait a Kossuth Lajos vezette Magyar Nemzeti Igazgatóságnak, amely a magyar emigráció politikai és szervezési központja volt. Az együttműködés azonban nem jött létre. 1867-ben térhetett haza és szülővárosában telepedett le. A kiegyezést csak Kossuth-ellenessége miatt támogatta. Rövid képviselőség után visszavonult és megírta emlékiratait. 1865-ben Szász Károly magyar politikus, író, kritikus, akadémikus († 1950). Szász Károly református püspök, költő, műfordító és barátosi Bibó Antónia fia. Középiskolai tanulmányait a budapesti II. kerületi katolikus főgimnáziumban, a jogiakat pedig 1883–1887 között a budapesti egyetemen végezte. Egy szemesztert a strasbourgi egyetemen töltött, ekkor körutat tett több nyugat-európai országban. 1888-ban jogtudományi doktori oklevelet szerzett és belépett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba, ahol a felsőoktatási osztályban működött, később az elnökségbe helyeztetett át és osztálytanácsos lett. 1903-tól 1906-ig az elnökség vezetője volt, azután az irodalmi- és tudományos osztály főnöke. 1910-től Tisza-párti országgyűlési képviselő, 1917–1918-ban a képviselőház elnöke, ő hirdette ki a köztársaságot. Az Uránia című tudományos folyóiratnak fennállásától (1900) társszerkesztője, a Budapesti Közlönynek szerkesztője volt. 1876-ban Albert Andor szobrászművész († 1940). A budapesti Országos Magyar Iparművészeti Iskolában, Mátrai Lajos vezetése alatt végzett előtanulmányok után Stróbl Alajos mesteriskolájában tanult. 1900-ban az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításán Munkácsy Mihályt ábrázoló mellszobrával elnyerte a Harkányi-díjat. 1905-től Aradon élt. Részt vett az 1907-ben kiírt Kossuth-szobor pályázaton, 1912-ben az aradi Kossuth-kút pályázatán első díjat nyert. Tárcái jelentek meg az Arad és Vidéke című lapban. 1919-től Győrben működött. Tevékenyen részt vett a város művészeti életében, többek között részt vett a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat megalapításában. 1923-tól az Nádor szállóban nyitott műtermet, illetve ugyanitt szobrásziskolát vezetett. Stílusára a historizáló stílus mellett a szecesszió gyakorolt mély benyomást. Elsősorban portré- és síremlékszobrokat, illetve háborús emlékműveket készített. Az ő munkája a Magyarországon 1921-ben elsőként felállított écsi első világháborús hősi emlékmű. Műveinek többsége megsemmisült. 1882-ben Ballenegger Róbert Kossuth-díjas magyar agrogeológus, egyetemi tanár († 1969). Végzése után, 1908–1909 között az Ampelológiai Intézetben, majd Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Főiskolán dolgozott tanársegédként. 1909-ben, pályája kezdetén már részt vett a budapesti Nemzetközi Geológiai Konferencia határozata alapján megindult országos térképezésben. Az ekkor készült felvételei alapul szolgáltak az ország klimazonális talajtérképéhez. Munkája során az agrogeológiai szemléletet a részletes kémiai anyagvizsgálattal ötvözte, ez később a magyar talajtan jellemzőjévé vált. 1910-ben a Magyar Állami Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályára nevezték ki. Ezzel a kinevezéssel pályája összekapcsolódott a magyar agrogeológia és talajtan rohamos fejlődésével és nemzetközi elismerésével. Ő volt egyik létrehozója a Talajtani Intézetnek, ahol igazgatóhelyettessé nevezték ki. A Magyarhoni Földtani Társulat Szabó József díját 1918-ban nyerte el. 1919-től a budapesti műegyetem agrogeológia magántanára lett, majd 1922–1940 között a Kertészeti Tanintézet tanára volt. 1931-től mint nyugalmazott rendkívüli tanár, a műegyetemen is előadott, 1944-ig. 1946-tól 1949-ig, nyugdíjazásáig az Agrártudományi Egyetem talajtani tanszékének tanára, majd a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének munkatársa volt, majd 1949 és 1963 között a budapesti tudományegyetem meghívott előadója volt. Ballenegger Róbert mindvégig a térképezés irányítója maradt, de érdeklődése szorosan a mezőgazdasági témák felé irányult. 1944-ben, 1953-ban és 1962-ben megjelent talajvizsgálati módszerkönyvei máig a talajvizsgálatok vezérfonalai. Tudományos munkásságáért számos elismerést kapott. Tagja volt az Állandó Központi Talajjavító Bizottságnak, a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és agrokémiai bizottságának több éven át elnöke volt. Meghívott vendégprofesszor volt az USA-ban és Franciaországban, mint nemzetközi hírű tudós. Kétszáznál több közleményét és könyvét a talajtan, a földtan, a kémia és a földrajz tárgykörében írta. Munkásságáért a Kertészeti Egyetem „doctor honoris causa” címmel tüntette ki. 1886-ban Basilides Mária magyar opera-énekesnő, a Nemzeti Színház örökös tagja († 1946). Basilides Mária Jolsván született 1886. november 11-én. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte 1905–1911 között Sík József tanítványaként. 1911-ben debütált színpadon, az egykori Népoperában (később Városi Színház), Nouges Quo Vadis című operájában. Az operaház 1915-ben szerződtette, majd a társulat örökös tagjává választotta. Számos alkalommal vendégszerepelt külföldön, így Berlinben, Drezdában, Münchenben, Prágában, Bukarestben, Londonban, Koppenhágában, Bécsben, Antwerpenben, világhírű karmesterek – Richard Strauss, Bruno Walter, Erich Kleiber, Fritz Busch, Hans Knappertbusch, Hermann Abendroth – vezényletével. A színpad mellett énekelt a Filharmóniai Társaságban, az Ének- és Zeneegyesületben és a Palestrina kórusban is. Kiegyenlített, altregiszteres hangjának, valamint kiváló drámai érzékének köszönhetően a magyar operajátszás egyik kiváló egyénisége volt. Gazdag repertoárja Monteverdi, Händel és Gluck operáitól Verdin, Wagneren, Saint-Saëns és Erkel Ferenc művein át a Csajkovszkij-, Muszorgszkij- és Richard Strauss-operákig terjedt. Férje dr. Péterfi István (1884-1962) zenekritikus, ügyvéd volt. Budapesten halt meg 1946-ban. Hamvait a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra. Jolsvai családjáról szól Móricz Zsigmond Az isten háta mögött című regénye. 1891-ben Gádor István Kossuth-díjas magyar kerámiaművész, érdemes- és kiváló művész († 1984). „A modern hazai kerámia megteremtője. Pályája korai szakaszában groteszk formálású állatszobrokat készített., majd összefoglaló, egyszerűsített formákból építette fel kompozícióit. Munkásságát pályakezdésétől fogva szobrászi érdeklődés jellemezte. Műveiben feldolgozta a hazai fazekasság motívumvilágát és formakincsét, majd a 40-es évek közepétől bontakozott ki organikus stíluskorszaka. Pályája kései szakaszában a nonfiguratív kifejezésmód felé fordult, elvont nyelvezetű faliképeket is tervezett. 1901-ben Rajeczky Benjámin Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar zenetörténész, népzenekutató († 1989). Rajeczky a Liszt Ferenc Zenetudományi Főiskola megbízott tanára és a Nemzetközi Népzenei Tanács tagja, a zenetudományok doktora volt. Kutatási területe a középkori magyar zenét, a gregoriánt és a magyar népzenét foglalta magában. Gyakorlatilag ő teremtette meg a magyar gregoriánkutatást. Ő kezdte el feltárni és közre adni a középkori magyarországi zeneművészet forrásait. Részt vett a középkori kódexek feltárásában, közreadásában itthon és külföldön egyaránt. Magyarország mellett elsősorban Krakkóban és Zágrábban folytatott kutatásokat e téren. Jelentékeny szerepe volt a népszokásanyagok felkutatásában, zenetörténeti hátterük feltárásában, valamint dallamaik eurázsiai dallamstílusokkal való összehasonlításában. Nemzetközileg is jelentős tudományos eredményeket ért el a gregorián és a népzenekutatás területén. Gimnáziumi tanárkodása alatt csatlakozott a Kodály képviselte zeneoktatási reformhoz. Kiemelkedő szerepet játszott tankönyveivel, újságcikkeivel, tanári szervező, valamint tanárképző tevékenységével a reform terjesztésében. A II. vatikáni zsinat szellemében újra gondolt új katolikus énekeskönyv (a kiadványt Éneklő Egyház címmel jelentette meg a magyar katolikus egyház) összeállításakor a népénekes rész szerkesztésénél Kodály szellemében járt el és figyelembe vette az élő hagyományt. Vagyis nem népzenei felvételek és korábbi gyűjtőmunkák kiadványai alapján válogatta össze az új énekeskönyv ezen részének anyagát, hanem friss gyűjtésekből dolgozott. Tanulmányaiban és könyveiben részletesen foglalkozott a magyarországi középkori kéziratok gregorián variánsaival, a gregorián és a népzene viszonyával, a gregorián énekek előadási problémájával, a középkori dallamtörténettel, a magyarországi polifónia fennmaradt emlékeivel, illetve a népzenei dialektusokkal. Jelentős szerepet játszott a népzene felvételek hanglemez kiadásának előkészítésében is. 1936-ban Bartók és Kodály munkájának az eredményeképpen megjelent négy mintalemez, majd 1937-ben megindult a Pátria-lemezsorozat az autentikus népzene felvételek közzé tétele érdekében. De a második világháború kitörésével lassan abba maradt a lemezsorozat rendszeres kiadása. Rajeczky Lajtha Lászlóval közösen vette kezébe a megakadt kezdeményezést és 1952-ig nem kevesebb mint száz új lemezt készítettek elő kiadásra. Munkásságáért 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. 1905-ben Cs. Szabó László magyar író, esszéista, kritikus, a „Nyugat” c. folyóirat munkatársa († 1984). Fontos szerepe volt a nyugati magyar irodalom összefogásában. A Nyugat esszéíró nemzedékének tagjaként indult. Részt vett az antifasiszta szellemi ellenállásban. Fő érdeklődési területe az olasz reneszánsz, William Shakespeare munkássága, az angol klasszikus festészet és a magyar irodalom öröksége és kortárs eredményei. 1919-ben Köpeczi Bócz István Jászai Mari-díjas magyar díszlet- és jelmeztervező († 1978). 1938: Iparművészeti Iskola ötvös szakán szerzett bizonyítványt, tanára: Pál Lajos. 1945: Magyar Iparművészeti Főiskola és Pázmány Péter Tudományegyetem, művészettörténet szak, mesterei: Aba Novák Vilmos, Bernáth Aurél, Elekffy Jenő, Szőnyi István. 1945–1951 között a Magyar Iparművészeti Főiskola és a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt. 1951 után az Úttörő Színház, 1952–1954 között az Ifjúsági Színház, 1954–1956-ban a Petőfi Sándor Színház és 1956–1978 között a Madách Színház díszlettervezője volt. Többműfajú művész volt: bábszínházi díszleteket, bábokat tervezett, színházi és filmplakátokat, valamint könyvillusztrációkat egyaránt készített. Filmek gyártásánál is, és a televízióban is dolgozott. Postabélyegeket tervezett és karikatúrákat készített. Ötvös- és zománcműveket is alkotott. Szakcikkei jelentek meg a Színház című lapban. 1965-ben Prágában részt vett a Színházi Konferencián. Grafikai munkásságának jellegzetes állomásai voltak Kalló Ferenc: Itt a piros – hol a piros? (1940) és az első magyar gyermekenciklopédia köteteinek (A föld és lakói, 1960) illusztrálása, valamint Kéki Béla Az írás története című könyvének (1971) grafikai terve. Színházi tervezőművészetének a festői és grafikai találékonyság, gazdag színhatású, dús fantáziájú, olykor-olykor ironikus, játékos jelleg és építőkészség voltak a jellemzői. Illusztrációinak sikerét a rajzi, stiláris és ízlésbeli kikezdhetetlenség, a kortárs technikai megoldások maradéktalan ismerete és könnyed használata, valamint a befogadók vizuális igénye, határainak állandó szemmel tartása biztosította. Alkotói munkássága meghatározó tényező volt, főként a 60-as évek közízlésének alakításában. 1921-ben Szalóky Sándor Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész († 1978). 1940-44 között az Iparművészeti Iskolán Kacziány Aladár vezetésével tanult. Kibontakozásában Haranghy Jenő is segítette. Vízfestményeit természeti témaválasztás, választékos színhasználat, a folthatások és a rajzos elemek egyensúlya jellemzi. Akvarelljeire 1975-ben Munkácsy-díjat kapott. Kézzel festett, ill. géppel nyomott textiljeinek díszítményeit természettanulmányaiból emelte át az anyagokhoz és a gyártási technológiához igazodó terveibe. A nemzeti képző- és iparművészeti kiállításokon túl szerepeltek művei a külföldi magyar tárlatokon (Bulgária, Jugoszlávia, Libanon, Norvégia, Svédország, Szovjetunió stb.). 1943-ban Utasi Mária magyar költő, műfordító († 1985). Első verseit Baranya ihlette. Szembenézve a fájdalmas baranyai enyészettel nem a megszépítés, hanem az aggódás, a kétségbeesés útjait járta. Az olvasmányélmények hatására írt versek örömétől eljutott a költészet fájdalmáig. Költői eszközeinek letisztulásával a népköltészet hangulatvilágától eljut a pilinszkys tömörségű versig. 1958-ban Kulka János Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas magyar színész. 1976-ban Palya Bea magyar népdalénekes, előadóművész. E napon halt meg: 1965-ben Kövendi Dénes magyar klasszika-filológus (1894). „E nagyszerű XX. századi klasszika-filológusról, a Kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Reálgimnázium hajdani tanáráról még az ókortudósok is alig hallhattak az utóbbi évtizedekben. A hivatalos kultúrpolitika a feledést szánta osztályrészéül, akárcsak mesterének, Kerényi Károlynak. Míg azonban Kerényi esetében a hetvenes évek végén, a Görög mitológia kiadását követően olvadni kezdett a jég, addig Kövendi a rendszerváltás után is ismeretlen maradt. Platón-fordításai rendre bekerültek a gyűjteményes kiadásokba, ám színvonalas tanulmányairól csak keveseknek volt tudomásuk. Ha nem is mérföldkőnek, de jelzésértékűnek tekinthetjük Varga Domokos egykori kunszentmiklósi diák 1994-ben megjelent önéletrajzi kötetét, amelyben tanárai közt Kövendi Dénesről is megemlékezik: „Mindenki úgy tekintett rá, mint akinek egyetemi katedra járna — kevés jobb koponya volt nála a magyar klasszika-filológiában.” Írja Szabó András Péter 1993-ban Gulyás György magyar karnagy, zenetanár (1916). A békéstarhosi zenei kollégium létrehozója, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola egykori igazgatója, a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma épületének építtetője és egykori igazgatója. A Debreceni Kodály Kórus alapító karnagya, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny élretrehívója. 2009-ben Kokas Ignác festőművész (1926). „Kokas Ignác arra törekszik, hogy művészetének eszközeivel témájáról mindent elmondjon, ami lényeges, mégpedig úgy, hogy a festménnyel kifejezze művészetének végső mondanivalóját: az élet nehéz, de szép.” (Chikán Bálint). 1952-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. A főiskolán a konstruktivista Kmetty János és a posztnagybányai Bernáth Aurél voltak a mesterei. Kmettytől a geometriai formák tiszteletét, Bernáth Auréltól a szabadban festés szeretetét tanulta meg. Hamar nemet mondott azonban a „kockarajznak”, inkább amolyan „rongyos” festő lett, a hangulatok és színek megörökítője ég és föld között, ami azt jelenti, hogy festői foltokból építkezik, műveit nem konstruktivista szabályszerűség határozza meg. 2009-ben Tüskés Tibor irodalomtörténész (1930). 1953-1973 között a pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanára, már tanári munkája mellett is élénk kulturális szervezőmunkát folytatott, számtalan könyv, tanulmány, cikk szerzője volt. 1959-1964 között a modern magyar irodalom egyik legfontosabb orgánumának, a Jelenkornak volt első, igazán meghatározó főszerkesztője, ahol a szerkesztés során erőteljesen érvényesítette esztétikai értékítéletét a hivatalos irányzattal szemben. Az ellenzékinek számító írók (Kodolányi János, Weöres Sándor, Mészöly Miklós) műveinek közlése miatt leváltották. 1963-tól a Magyar Írószövetség tagja, tíz éven át a kritikai szakosztály vezetőségi tagja, 1971-től a Művészeti Alap, 1985-től a Berzsenyi Dániel Társaság tagja. 1987 óta a Janus Pannonius Társaság tiszteletbeli elnöke. 1973-tól mintegy másfél évtizeden keresztül munkatársa volt előbb a Pécsi Városi Könyvtárnak, majd a Baranya Megyei Könyvtárnak. Saját szavai szerint itt talált „menedéket” a támadások ellen. Munkássága nyomán ez a jótékony menedék irodalmi, tudományos műhellyé fejlődött, amelyben persze hasonlóan nagy jelentősége volt a szintén idekerült barátjának, Csorba Győzőnek is. Igazából sosem szűnt meg szerkesztő lenni, amit utóbb az is bizonyított, hogy 1985-ben az ő vezetésével indult útjára az akkori Baranya Megyei Könyvtáron belül a Pannónia Könyvek sorozat, majd a rendszerváltás után elvállalta a Somogy című irodalmi lap főszerkesztését.
Posted on: Mon, 11 Nov 2013 18:44:54 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015