OSSZÁTOK !!! Ezt a tételt 2011-ben a legilletékesebb, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke is elismerte a Heti Válasznak. Szász Károly azt mondta: „A hitelfelvétel pillanatában a deviza csak egy elszámolási eszköz volt. A hitelfelvevő nem a devizát kapta meg, hanem annak forintosított ellenértékét. Tehát nincs mögötte export-import kereskedelmi vagy fizetési forgalom. Ezekben az esetekben pedig a devizavételi és eladási árfolyamok alkalmazásával a bankok többszázalékos extra nyereségre tesznek szert úgy, hogy nincs mögötte költség, sem valós kockázat.” Ez közvetett módon a csalás beismerése, illetve annak bevallása, hogy mindezt a bankfelügyelet is tudta .... ...Cserebere, egyenleghamisítás Ebből az ítéletből a legtöbb devizaadós, persze, egy kukkot sem ért. Arról van szó, hogy a bank a devizaalapú hitelszerződésekben úgy hazudott devizát, hogy a kölcsönszerződés papírjára ráírt egy devizaösszeget. Amikor ennek értékét forintban kifizette, vételi árfolyamon – persze, nem igazából –, fiktíven megvásárolta tőlünk ezt a devizát. Később pedig, amikor a kölcsönt törlesztjük, a nem létező svájci frankot a bank eladja nekünk – igaz, ezt már frankonként húsz-harminc forinttal drágábban, tehát eladási árfolyamon. Ez az átverés, amely mögött a legfőbb fogyasztóvédő és a Kúria ítélete szerint sincs semmilyen hozzáadott érték, valójában spekulációs csalás. A bank arra spekulált, hogy a svájci frank erősödni fog a forinthoz viszonyítva, míg a rászedettek – anélkül, hogy erről tudtak volna – arra spekuláltak, hogy a svájci frank árfolyama tíz-húsz évig gyengülni fog, vagy legalábbis nem fog változni. A bank persze tudta, hogy ő nyer, s lám, igaza is lett. A Magyarországon működő bankok ezzel a spekulációval vásároltak tőlünk 6800 milliárd forintért 140-150 forintos árfolyamon fiktív svájci frankot, amit aztán az egymillió-háromszázezer ügyféltől 10-11 ezer milliárd forintért visszaadtak nekünk. Csakhogy ennek a visszaadásnak, mármint, hogy mi, ügyfelek kötelesek is vagyunk ezt ekkora veszteséggel visszavásárolni, a szerződésekben nincs nyoma. A pénzintézetek az irányunkba tett „kedvességüket” azzal is fokozták, hogy a „svájci frankos játékpénzükre” úgy tekintettek, mint igazi pénzre, a mi valódi forintjainkra pedig úgy, mintha az lenne a játékpénz. Ezzel a „csereberével” – szakmai nevén egyenleghamisítással – újabb néhány ezer milliárdot kiszedtek az ügyfelek zsebéből, s mellesleg az államot is legkevesebb hatszázmilliárd forinttal rövidítették meg. (Lásd a Lelepleződött a devizahiteles csalás című cikkünket, MH, 2013. október 4.) --------------------------------------------------------------------------- Egy fogadási csalás élveboncolása A A A Bán Károly - 2013. október 31., csütörtök A bundapénzt sem a kartellbe tömörült bankároknak álcázott szélhámosok biztosítják, hanem uzsorás pénzpiaci spekulánsok A devizahiteleseket nem lehet megmenteni, mert aki nincs, azt megmenteni sem lehet. Úgy is fogalmazhatnánk, ami nincs (mármint deviza), annak alanya sem lehet. A magyar devizahitelezés egy közönséges csalás. „Ennek a forinthitelnek a köze a devizához annyi, mint a parizernek a húshoz, vagy még annyi se” – írta lapunkban Boros Imre pénzügyi szakközgazdász, az első Orbán-kormány minisztere. Hirdetés Öt évig tartott a rászedés: 2004 és 2009 között a forint nem gyengült a svájci frankhoz képest. A reklámokkal lépre csalták a gyanútlan ügyfeleket (fotó: MH) Öt évig tartott a rászedés: 2004 és 2009 között a forint nem gyengült a svájci frankhoz képest. A reklámokkal lépre csalták a gyanútlan ügyfeleket (fotó: MH) Ezt a tételt 2011-ben a legilletékesebb, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke is elismerte a Heti Válasznak. Szász Károly azt mondta: „A hitelfelvétel pillanatában a deviza csak egy elszámolási eszköz volt. A hitelfelvevő nem a devizát kapta meg, hanem annak forintosított ellenértékét. Tehát nincs mögötte export-import kereskedelmi vagy fizetési forgalom. Ezekben az esetekben pedig a devizavételi és eladási árfolyamok alkalmazásával a bankok többszázalékos extra nyereségre tesznek szert úgy, hogy nincs mögötte költség, sem valós kockázat.” Ez közvetett módon a csalás beismerése, illetve annak bevallása, hogy mindezt a bankfelügyelet is tudta – csak éppen nem tett semmit az emberek fosztogatásának megállítása érdekében. Makkos Albert pénzügyi szakközgazdász a PSZÁF-ról, vagyis a magyar fogyasztóvédelemről egyik előadásában azt mondta: „Bemegy ötszázötven ember egy üvegpalotába, ahol jó sok fizetést kap, kellemes meleg is van, s ezért nem kell csinálni semmit. Sőt, azért kapja a fizetését, hogy ne csináljon semmit.” (A fogyasztóvédelmi hatóságot ugyanis lényegében tagdíjszerű banki befizetésekből tartják fenn – a szerk.) Ugyanaz a Szász Károly, a PSZÁF elnöke – aki két évvel korábban beismerte, hogy a deviza csak biodíszlet ebben az ügyletben, vagyis nem igazi pénz – az idén nyáron a Kúria elnökének címzett levelében már azt állította, jól gondolják meg, miként döntenek a jogerősen pervesztes OTP felülvizsgálati kérelmében, mert a deviza átváltása bankcsődhöz, sőt akár államcsődhöz is vezethet. Szerencsére a Kúria bírói tanácsa nem ijedt meg a „fenyegető víziótól”, az ítélete – amely egyetlen ügyfél ügyére vonatkozott – lényegében az egyelőre még ki nem mondott csalásnak a végét is jelenthetné, ha Magyarországon lenne precedensjog. Az ítélet ugyanis arról szólt, hogy az a szerződés, amelyben nem szerepel az árfolyamrés, semmis. Ha pedig feltűnik ez a fogalom a szerződésben, a mértéke akkor sem lehet nagyobb, mint egy százalék. Cserebere, egyenleghamisítás Ebből az ítéletből a legtöbb devizaadós, persze, egy kukkot sem ért. Arról van szó, hogy a bank a devizaalapú hitelszerződésekben úgy hazudott devizát, hogy a kölcsönszerződés papírjára ráírt egy devizaösszeget. Amikor ennek értékét forintban kifizette, vételi árfolyamon – persze, nem igazából –, fiktíven megvásárolta tőlünk ezt a devizát. Később pedig, amikor a kölcsönt törlesztjük, a nem létező svájci frankot a bank eladja nekünk – igaz, ezt már frankonként húsz-harminc forinttal drágábban, tehát eladási árfolyamon. Ez az átverés, amely mögött a legfőbb fogyasztóvédő és a Kúria ítélete szerint sincs semmilyen hozzáadott érték, valójában spekulációs csalás. A bank arra spekulált, hogy a svájci frank erősödni fog a forinthoz viszonyítva, míg a rászedettek – anélkül, hogy erről tudtak volna – arra spekuláltak, hogy a svájci frank árfolyama tíz-húsz évig gyengülni fog, vagy legalábbis nem fog változni. A bank persze tudta, hogy ő nyer, s lám, igaza is lett. A Magyarországon működő bankok ezzel a spekulációval vásároltak tőlünk 6800 milliárd forintért 140-150 forintos árfolyamon fiktív svájci frankot, amit aztán az egymillió-háromszázezer ügyféltől 10-11 ezer milliárd forintért visszaadtak nekünk. Csakhogy ennek a visszaadásnak, mármint, hogy mi, ügyfelek kötelesek is vagyunk ezt ekkora veszteséggel visszavásárolni, a szerződésekben nincs nyoma. A pénzintézetek az irányunkba tett „kedvességüket” azzal is fokozták, hogy a „svájci frankos játékpénzükre” úgy tekintettek, mint igazi pénzre, a mi valódi forintjainkra pedig úgy, mintha az lenne a játékpénz. Ezzel a „csereberével” – szakmai nevén egyenleghamisítással – újabb néhány ezer milliárdot kiszedtek az ügyfelek zsebéből, s mellesleg az államot is legkevesebb hatszázmilliárd forinttal rövidítették meg. (Lásd a Lelepleződött a devizahiteles csalás című cikkünket, MH, 2013. október 4.) Lapunk másik cikkével (Csalárd termék a devizaalapú hitel, MH, 2013. október 18.) megegyező következtetésre jutott Makkos Albert pénzügyi szakközgazdász is. „Ha nem volt deviza, akkor nem volt devizaváltás sem, csupán átszorzás. Amennyiben nem volt mit átváltani, a meg nem történt átváltásnak költsége sem merülhetett fel. Ha nincsen deviza, nincs mit eladni, és nincs mit megvásárolni. Tehát nem befektetés, hanem legfeljebb fogadás történhetett a bank és a kölcsönfelvevő között. A helyzet kísértetiesen hasonlít a lóversenyfogadásra. Mindenki ismerheti a lovak teljesítményét, esélyét, majd fogadnak a befutás sorrendjére. A devizafogadás esetén a kölcsönfelvevő és a bank is ismeri az egyes devizák árfolyamát, változási mértékét, és eldöntheti, melyik deviza emelkedésére fogad. A nyeremény az árfolyam emelkedésével egyezik meg. A lóversenyfogadáshoz képest azonban a devizaalapú hitelek esetében egy eltérés van: a bank előre tudta a befutót!” – írja Makkos Albert lapunkhoz eljuttatott szakvéleményében. Gyurcsány eszement ötlete A bank tehát előre tudta a befutót – írja Makkos –, az ügyfél viszont még azt sem tudta, hogy egyáltalán fogadott. A fogadás az 1991. évi XXXIV. szerencsejáték-törvény hatálya alá tartozik, amely szerint a fogadás is szerencsejátéknak minősül. A szerencsejáték szervezése azonban koncessziós jog függvénye, amellyel a bank vélhetőleg nem rendelkezik. Ehhez a fogadási csaláshoz az utat a Gyurcsány-kormány és a Magyar Nemzeti Bank korábbi vezetése kövezte ki. Az IMF már 2004-es jelentésében leírta, hogy Kelet-Európában Magyarországon a leggyengébb a szabályozói fellépés a bankrendszerben. Szász Károly parlamenti albizottság előtt ismerte el, hogy a PSZÁF-ot a Gyurcsány-kormány gyakorlatilag „kormányhivatallá” minősítette vissza, szerepe a jogszabályok véleményezésében merült ki. Az MNB 2004. áprilisi stabilitási jelentése már azt rögzítette, hogyha a devizaalapú hiteleket a bank nem köti referenciakamathoz (vagyis a svájci frank jegybanki kamatának mértékéhez), akkor a hitelfelvevők gyakorlatilag kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. (Lengyelországban, Bulgáriában, Horvátországban, Oroszországban mindenütt a svájci frank kamatához igazították a kölcsönök kamatait, nálunk pedig akkor is emelték a kamatokat, amikor a svájci jegybank nullára csökkentette a kamatlábat – a szerk.) A lakosság kifosztásának előjátéka Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő Száz lépés programjának egyik eszement ötletével, az áfakulcs ötszázalékos csökkentésével kezdődött 2005-ben. Az adócsökkentést ugyanis a kereskedők megköszönték, és szépen lenyelték. Az árak nem mérséklődtek, a költségvetést viszont „megrövidítették”. Veres János pénzügyminiszter nem győzött magyarázkodni („a költségvetés köszöni szépen, jól van”), Gyurcsány pedig Brüsszelbe rohangált, hogy engedélyt kapjon a konvergenciaprogram benyújtási határidejének meghosszabbítására. Megkapta, így a 2006-os választásokat sikerült elcsalni, hiszen előtte nem kellett bevallani, hogy a költségvetés, köszöni szépen, nincs jól (2005-ben csaknem tízszázalékos lett a hiány). A választások előtt limuzinból hazudozó miniszterelnök aztán 2006-ban, a választások után még rátett egy lapáttal. Szinte cinizmussal határos vaksággal szemlélte a lakosság „rászedését” és eladósodását, azt remélve, hogy a GDP-t felpörgetik majd a lakossági hitelek. Egy forint GDP-növekedéshez kilenc forint adósságnövekedés társult. Már Gyurcsány elődje, Medgyessy Péter tett arról, hogy a forintot „kivégezze”, a „merényletet” az MNB a jegybanki alapkamat duplájára emelésével honorálta. A forinthitelek kamata 2004 januárjában tizenhat százalék volt, s ez megnyitotta az utat az évezred szélhámossága, az olcsó kamatú „játék devizahitelek” előtt, 2005 végére a lakossági hitelek ötven százaléka már devizaalapú volt. A Gyurcsány-kormány pénzügyi tanácsadója, Róna Péter, az Oxford Egyetem professzora 2007-ben egy Gyurcsány által összehívott megbeszélésen azzal a javaslattal állt elő, hogy a kormány terjesszen a parlament elé törvényjavaslatot, amely megtiltaná, hogy a devizahitelekre jelzálogot lehessen bejegyezni. Mint lapunknak Róna elmondta, a megbeszélésen Gyurcsány mellett Bajnai Gordon és Veres János képviselte a kormányt, Simor András elnök és Király Júlia alelnök az MNB-t, és persze ott voltak a Magyar Bankszövetség vezetői is. A javaslat ellen a legharsányabban Simor és Király Júlia tiltakozott, a bankszövetség emberei pedig közölték, hogy ők ebben az esetben beszüntetik ezt a hitelezési formát. Erre Gyurcsányék Róna javaslatát lesöpörték az asztalról – tudtuk meg a professzortól. E háttértörténet alapján ma már megfogalmazható a magyar devizahitel definíciója. A devizahitelnek álcázott uzsorás forintkölcsön valójában egy csalárd spekulációs termék, illetve még az sem, hanem ténylegesen fogadási csalás, amelyben a pénzhez juttatott kuncsaft kizárólag egy előre megbundázott eseményre fogadhat, arra, hogy ő fog veszíteni. Ehhez a fogadási csaláshoz még a bundapénzt sem a kartellbe tömörült magyar bankároknak álcázott szélhámosok biztosítják, hanem uzsorás pénzpiaci spekulánsok. A magas jegybanki kamatok lehetővé tették a „flexibilis forrásbevonást”, ami azt jelenti, hogy még a kötelező tartalékrátában előírt öt százalékot sem kellett a bankoknak svájci frankban elhelyezniük az MNB-ben. Az előre megtervezett fogadási csaláshoz álláspontunk szerint bűnsegédletet nyújtott a Gyurcsány-kormány több tagja, a Magyar Nemzeti Bank korábbi vezetése és a Magyar Bankszövetség háttérintézményeként működő PSZÁF vezetése. Felelős egy sincs A csalók az illegálisan forgalmazott pénzügyi heroinnal átverték az államot, ezermilliárd forint nagyságrendű kárt okozva a költségvetésnek, csőbe húzták az önkormányzatokat, a csőbe húzás árát megfizettetve az adófizetőkkel, és kiraboltak közvetlenül három-négymillió embert, közvetve pedig a teljes magyar lakosságot. Tettükkel aláásták az embereknek a magyar bankrendszer tisztességébe, a jogállam működésébe, a törvényességbe vetett maradék hitét is. Több embert öngyilkosságba hajszoltak. Ellehetetlenítettek több tízezer munkahelyet és több százezer család egzisztenciáját, elvették több százezer család életének nélkülözhetetlen eszközét, a gépkocsiját, és megfosztottak több tízezer családot az otthonától. Mindezt nagyjából húsz bűnszervezetbe tömörült csaló tette. Felelős azonban egyelőre egy sincs. - See more at: magyarhirlap.hu/egy-fogadasi-csalas-elveboncolasa#sthash.U4y45Rfw.dpuf
Posted on: Thu, 31 Oct 2013 08:37:47 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015