Paál Tamás Groschl atya csodaszere Gyermekkoromban fekete bőrű, csenevész kislány voltam, olyannyira, hogy a szomszédok,ismerősök egyre csak azt mondogatták szegény anyámnak, hogy ennek az Annie-nak nincsegyebe, csak a két lába… Ő erre a beszédre csak sóhajtozással felelt, értse ki-ki úgy, ahogyneki tetszik. A hajam egészen rövidre vágta a nagynéném, hogy ne tartson senki pudernak,igaz, így nem köthettem szalagot a hajamba, mint más. Ha bántott valami vagy valaki, azujjamat a számba tettem, még akkor is, ha tudtam, hogy alapos verés jár érte. Mégis többetunatkoztam kicsi koromban, mint féltem.Ahogy felserdültem, és jelentkeztek a női bajok, végtelen falánkság szállt meg, ahogyszegény anyám mondotta volt, miközben a nénikém a hasam tapogatta, és kiabált, hogyakinek ilyen kőkemény, az nem lehet éhes, az hazudik, így akarom felhívni magamra afigyelmet, így akarok kitörni, ha már mással nem sikerül! Fenyegetett is, hogy ha ez így megytovább, és nem térek észhez, betetet valamilyen intézetbe, ahonnan látogatóba se jöhetek hazaaddig, amíg meg nem javulok… anyám ilyenkor összekulcsolta a két kezét, az ég felé fordult,csak a szája mozgása árulta el, hogy a Mindenhatót kéri, szüntesse meg a,,bélpoklosságomat”. Mindez történt az 1900-as években. Én 1892. december 27-énszülettem, a bajorországi Fischenben.Orvossal is próbálkozott a nagynéném, de az csak rosszat tett velem. Az ,,orvostudor” amérges gázokat igyekezett kihajtani belőlem, hogy a hasam ne feszüljön annyira, ,,ne legyek ingerlékeny”, ez annyira jól sikerült neki, hogy a legváratlanabb időben, legkellemetlenebbhelyzetben kellet szellentenem, nem tudtam visszatartani, akárhogy is erőlködtem, ezért mégtemplomba is csak vonakodva mentem el, mert senki sem akart mellém kerülni, nehogygyanúba keveredjen. A hátam megett ,,fingós Annus” - nak csúfoltak, a néném árulta el,magából kikelve pofon is ütött, amiért szégyent hoztam az egész családra! Ekkor határoztamel, hogy elpusztítom magam, beleölöm a folyóba, amiért nem szeret engem a Jóisten.Gondoltam, meggyónok mindent a plébános úrnak, amilyen önfejű és megátalkodottvagyok, úgysem hagyom lebeszélni magam. Meg aztán kíváncsi voltam, hogy mit fog hozzászólni, hiszen a nagynéni azt mondotta anyámnak, ha valamiért haragudott rá, hogy ,,Groschlatya az ördöggel szövetkezett, mindenféle tisztátlan folyadékot kotyvaszt, ki tudja, nem adott-e ennek az Annuskának is belőle, vagy nem tett-e a miseborba, nem lennék meglepve, havalaki írna a püspök úrnak, mindenki helyeselne… ”Szegény anyám ilyenkor keresztet vetettés szemrehányóan nézet a húgára, áhítatos arccal, csendesen, de határozottan megjegyezte,hogy a lelki atyánk gyógyító főzetét a püspök úr is rendszeresen issza. A nénikém erre nagyotszívott a cigarettából, s ahogy jött belőle a füst, kavarogva, a szavak is úgy törtek fel,vulkánként: ,,azt a sok régi ördöggyökeret felakasztva talán a püspök úrnak őrizgeti ugye???Majd kiderül hamarosan, ha…– itt szünetet tartott-élete virágjában meghalt szegényAnnuska!” –Ezzel elrohant sírva. Anyám is zokogott, és megsimogatta ,,hosszú, széphajamat”.Anyám mindig mondogatta, hogy velem ,,könnyű szülés volt”, és azt is, hogy pontosanmikor születtem, percre. Úgy terveztem, hogy ugyanolyan időpontban ugrom a folyóba, biztoskönnyű halálom lesz, ha utána a pokolba jutok is. A plébános úr végighallgatta, de nemigazán igyekezett lebeszélni, csak amolyan tessék-lássék. Hanem az általam megadott időpontelőtt fél órával berendelt magához, mert sietős dolga akadt. Jó, gondoltam, fél órát mégáldozhatok a végzetes tettem előtt rá, hátha többet megtudhatok tőle a pokolról, ahol azördögök tanyáznak, hisz lehetséges, hogy cimborál velük… És ha mégse, csak össze akar majd zavarni… ezért menjek el? Úgy okoskodtam, hogyha megpróbál lebeszélni a folyóbaugrásról, én is kellemetlenkedek neki, elmondom, hogy vigyázzon, mert hamarosan feljelentik a nyájából a püspök úrnál, hadd lássam mit szól majd hozzá, ki lehet-e a megszokottnyugalmából vetni?Mindenre felkészültem, de arra az egyre nem, hogy azonnal bevezet kamorájába, és sorramutatja a titkot, féltve őrzött,,ördöggyökereit”, más néven fekete nadálytő gyökereit, amelyek kiváltották a gyülekezete tagjainak a borzongását, nagynénémmel az élen. Minden évben alegnagyobb gyökeret megőrizte valamiért, megjelölve, hogy hol találta. Ennek a főzetétvalóban nem itta a püspök úr, neki a diólikőrből küldött. Nekem két kanállal adott az,,ördöggyökér” italából, azzal, hogy ne áruljam el otthon, de még a nénikémnek se! Azutánholnap, ha lesz kedvem, ugyanakkor ebéd előtt újra jöhetek inni belőle. Ha ezt egy hétenkeresztül megismétlem, szemmel látható és érzékelhető testi-lelki változás kezdődik el bennem.Nem volt valami jó íze a ,,kotyvaléknak”, de bántam is én! Ha a plébános úr bizalmátkiérdemlem, talán többet tudok meg a túlvilágról és akkor nem remegő térdekkel kell majdnekivágnom. A lelki atya előttem készítette el a diólikőr ,,ágyasát”, amiből egy hét múlva lesza likőr, ahogy velem is akkor kezdődik el a csoda, mondotta. Másnap újra elmentem. Úgyéreztem, tudatlanul nem juthatok akadály nélkül a halálba… mert ha nem sikerült, mégnagyobb szégyennel a szívemben, lelkiismeret furdalással a lelkemben kell élnem tovább…A plébános úr majd átsegít oda, ahová igyekszem… Akár így, akár úgy… rábízhatom magam.Ahogy beléptem tágas kamorájába, a plébános úr egy üveget szorongatott a kezébe, abbólivott két kortyot. ,,Látod, lányom, az én testem is éppen olyan esendő, mit a tiéd, mitvalamelyikünké. De az Úr adott hozzá virágokat, bokrokat, fákat, hogy azok között élve, testiés lelki táplálékul magunkhoz véve őket, derű költözzön belénk. Amiből két kortyot napontamagamhoz veszek, hogy az Urat minél tovább tudjam szolgálni. Nincs benne semmikülönleges a fekete nadálytő gyökerén kívül, amitől a nyájam azért idegenkedik, mert régen,amikor éhínség dúlt gyökereket ettek és sokan elpusztultak. Nos, lányom, itt van előtted azasztalon, amiből készül az erősítőszerem: diólikőr, citrom, cukor, tojás, sárga cukor és azördöggyökér, természetesen”.,,Ha ez ennyire egyszerű és hasznos, miért nem kell anyámnak, a nagynénémnek, és atöbbieknek?” – kérdeztem hieilenkedve.,,Elmondok erre egy történetet a halászemberről és a gólyáról. Ugyanabban a tóbanhalásznak réges-régóta.De a halász csónakkal a tó közepére evez, és vígan emeli ki a nagy halakat a gólya irigységtőlkísérve. Mert a gólya a tó szélén állva, a vizet szürcsölgetve is megszerezte a táplálékotmagának és a kicsinyeinek, ezért leszokott arról, hogy fáradságosabb munkával beljebb iskeresse.Aztán jön egy szárazabb év, a gólyamadár hoppon marad, de már addig elfelejtette, hogyankell a mély vízben halásznia, és ezért látva a halászember szerencséjét, felszáll, hogy belebillentse a vízbe, vagy kikapja a kezéből a nagy falatot, amiért az megdolgoottezerszeresen. De mi mást is tehetne szegény? Ezért meg kell bocsájtanunk az ellenünk vétkezőknek…”Nem tudom, miért, elsírtam magam.,,Atyám, Ön tudja, hogy a nénikém fel akarja jelenteni a püspök úrnál, hogy az ördög…” – hirtelen észbe kaptam. Nem szerettem volna fájdalmat okozni a plébános úrnak. Ő válaszhelyett elém tette az én napi adagomat, hogy hajtsam fel.Még aznap eljött hozzánk a nagynéném, úgy hallotta megbízhatóbb forrásból, hogy a hívek aláírásokat gyűjtenek a plébános úr ellen az istentelenségei miatt, amelyek részletesen fellesznek sorolva a püspök úrnak írandó levélben. Ő mindezzel egyetért, de az aláírását nem adja, mondta szegény anyámnak, nehogy nekem valami bajom essék, ha a plébános eztmegtudná az ördög útján.Anyám viszont aláírta a ,,tisztázást” kérő levelet, azzal, hogy nem hisz a lelki atya semmiféle bűnösségben, és ezért annak nincs miért felelnie, viszont a további rágalmazások ezzelmegszűnnek egyszer s mindenkorra, arról nem is beszélve, hogy így kiderülhet végre, hogy kiáll az állandó támadások hátterében, és az örökre kiseprűztetik a faluból, mint boszorkány.Harmadnap azzal nyitottam ki a kamara ajtaját, hogy elmondjam a lelki atyámnak, hogyanyám mit tett, de ő, mikor belekezdtem a beszédembe, leintett, egy példabeszédbe kezdett acsalánról és a vadrózsabokorról. A vadrózsabokor gúnyolta a csalánt, hogy az mindenkitmegcsíp, aki arra jár, ezért elkerülik. A csalán visszanyelvelt, hogy ő meg a gyanútlan vándor ruháját megszaggatja, ilyen rosszindulatú, álnok, szemben vele, aki már messziről eláruljakicsoda. Megharagudtak egymásra, nem is beszéltek többet. Amíg az egyik bogyóját, a másik levelét le nem tépték, és el nem vitték gyógyító teának. Ekkor nagyokat nevettek, éskibékültek, szívesen kúszott a csalán át a vadrózsabokorhoz.A plébános úr ez után megmutatta, hogy a polcokon álló, télire való savanyúság telemeggylevéllel, diólevéllel, szőlőkocsánnyal, mustármaggal, csomborral, kakukkfűvel, és mégmás a hívei szerint oda nem illő gyógyhatású ízesítővel. Ha akarom, megtanít azelkészítésükre. Ezután mindketten felhajtottuk a magunk adagját, és az egész testemetkönnyűnek éreztem.Negyednap hallottam, hogy a nagynéném bent járt a püspöki székhelyen, és hazatérvemondogatni kezdte, hogy közeleg a földindulás, amely elsöpri a hitehagyottakat, afarizeusokat! Kérdeztem anyámtól, hogy ő mit szól mindehhez. Ő aprókat bólingatva hoztatudomásomra, hogy egyetért ezekkel a szörnyű jóslatokkal: ,,Kiveszett a jóság világából,kislányom, mindent eláraszt az önzés, a gonoszság… – sóhajtotta. – Különben, amíg Terikesaját szájából nem hallom, amit állítólag ő jövendöl, el nem hiszem!”Amikor a plébános úrhoz rohantam, hevesen dobogott a szívem, még most is hallom, ennyitávolból, a levegőt alig kaptam, ahogy egy szuszra elfújtam a rémhírt. De ő csak mosolygott balgaságomon, a rossz előérzetemen. A kosról szóló mesével próbált megnyugtatni.,,A vezérkos kolompot kapott, és büszkén, elégedetten szemlélte, hogy akármerre ment, atöbbiek utána mentek. De elkeseredett, amikor látta, hogy a templomtorony nyakába tettharang hangjára, az emberek abbahagytak bármilyen munkát, és vonultak a torony felé. Aha,okoskodott, harangszó vagy kolompszó, egyre megy, csak erősen szóljon. Ő is kiállt hát atemplom elé, és rázta a kolompot, körbe-körbe forgatva a tengelye körül, ahogy csak bírt,majd elalélva eldőlt. De biz, csak a környéken lakók mentek oda hozzá, azért, hogymegnézzék, mi történt.Azzal vigasztalta magát a kos, hogy lentről nem hallatszik olyan messzire, de sebaj, ezen lehetsegíteni! Erőt gyűjtött, és felrohant a toronyba. A fáradságtól leszédült, és kizuhant. Mindenkiodaszaladt, mert azt hitték az emberek, hogy egy ember zuhant le. A kos utolsó erejévelkinyitotta szemét, és elmosolyintotta magát: lám, igazam volt, mindegy, hogy kolomp vagyharang, csak minél magasabb legyen.” Nem értettem az atya nyugalmát, mellyel a kitörni készülő vihar közeledtét fogadja, éslekicsinyli a nagynéném erejét. Felhajtottam az ,,ördög italát”, amit elém tett, és távoztam is,hiába nyújtotta felém az általa fogyasztott erősítőelixír receptjét, hogy édesanyám iselkészíthesse magának.Ötödnap megjelent nálunk újra a néném, két hívő asszonnyal. ,,Ismételd meg, amitédesanyádnak árultál el, szegény megtévedt gyermek, hogy lassan egy hete, valamilyenszesszel mérgez a plébános, na rajta, ki vele, bánd meg bűnödet.”Én csak hallgattam konokul, aztán kimentem enni a konyhába, mert leküzdhetetlen éhségvett rajtam erőt. Az ,,italozás” óta először lettem újra ilyen falánk
Posted on: Thu, 03 Oct 2013 13:52:41 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015