Politikai pestis - Ahol szétrohad a rend A sárga halál a szabad nyugatról indult végzetes útjára. A liberális járvány mindig Nyugat-Európa felől közelített. A dögvészt rejtőzködő hazai és idegen élősködők terjesztik. A halálos kór a kétségbeesetten védekező kisembereket támadja. Nyomában elszegényedés, munkanélküliség és kilátástalanság. Aztán elmegy a nap. Majd a pusztulás emblémája komoran rávetül a világunkra. Árnyéka betakar. Sötét és fájdalmas metaforája lesz ennek a hatalmas, egyre kiteljesedő, elburjánzó szellemi hiánygazdálkodásnak. Üszkös jelzőoszlopa. Terjed általa a megvakult végzet, a kegyetlenül pusztító belső romlottság. Elhal miatta az életerő. Elszáll a kedv, a szeretet és jóság. A beteggé vált magyar társadalom elveszti a rendet. Később már maga teremti meg, maga élteti a felbűzölgő dögvészt. Eluralkodik közösségei felett a kipárolgó gyilkos kór, értelmetlenné válik a védekezés, megszűnik a veszélyérzet. Mintha minden elhibázott döntés kizárólag a véletlen műve lenne. Kiszolgáltatva a teljes pusztulásnak. Már senkinek sem hiányzik az előző nemzedék. Elmúlik a tudás, elhal a tradíció, meglapul a bűntudat. Mindenkiben. A politikai pestis bennünk lakozik. Bennünk lappang, bármit hazudik is erről a szemforgató külvilág. A magányos egyéneken túl megfertőződött, elrohadt az állam is. Benne politikai zűrzavar és kirívó gazság kavarog. Nincs már semmi szentimentális romantika ebben a haldoklásban. Körül leng mindent az émelyítő rothadás. Simon Gyula 2013. szeptemberének egyik reggelén feltekintett naplójából. Belerévedett a semmibe, aztán lassú, monoton egykedvűséggel telesírta a sorokat: Kilátásaim nagyon szomorúak. Országom mély Nyomorban van, és Reményre szinte semmi oka nincs. Az Államot mintha kifárasztotta volna a küzdelem: és a Megvesztegetés, a Szolgalelkűség meg a Prostitúció mind jobban terjed, és mindent felfal. Mindent felzabál a végzetes betegség. Lapozok. Olvasom ezt a könyvet. Magunkra ismerek. Hazug közvélemény-kutatások között, valódi alternatívák nélkül törődik, tengődik a becsapott magyar tömeg. Nincs remény. Két fenevad szorításában, világnézet nélkül, ide-oda tántorog. Könnyű lenne kimondani, hogy mindenki megérdemli sorsát. Most könnyű lenne ítélkezni az elfásult magyar nyomorultak felett. Az Orbán által kiválasztott szabadelvű Áder is nyugalmat akar. Nem 1956 megünneplését kívánja elősegíteni, hanem stabilizálni inkább a jobbliberális nagykoalíciót. Az elit kezei között üres színjátékká züllik a választás és az egykori forradalom. Orbán Matolcsyval étkezik, nem ül asztal mellé az antikommunista Wittnerrel. Pesti zsidó bankárokkal beszéli meg a szörnyű járvány világméretű terjedését. Mert a baj elkerüli a főbenjáró embereket. A baj szociálisan érzékeny. Csak a rasszista magyar szegényeket környékezi korai halál. Csányi terjeszkedik, Demján lázong, Széles mosolyog. Körülöttük Matolcsy konvergál. Bárándy falvat, Kunos szállót, Megyó villát, Bajnai-Gyurcsány pártot épít. Közben ellopják a tehenet, széthordják az aranyborjút. Princz és Kulcsár égre emeli ártatlan szemeit. Akár két megtört Baumagos áldozat. Rohad minden. Elfolyik a rend és a törvényesség. Cézár ellen, most lehetne tiszta cselekvés a fellángoló lázongás. De nem! Mire a Nemzet felébred kényszerű álmából, Orbán őrült programjában vergődik majd minden korai agyhalál. Övé lesz az APEH, az ügyészség, a média. Övé lesz a szarházy Mesterházyval perlekedő libalopó Bajnai, aki bátran felégeti maga mögött a szubvenciók nyomát. Övé lesz minden evilági hatalom, miközben a tettestársaké marad a maradék, a gyorsasági dohány-lobbi jutalék. Az elillanó hálapénz. Nem kell félni, nem szabad megijedni! - mondják kedvesen bele az arcunkba. Számukra nem terhes Ficoval a bűzölgő nemzetközi kapcsolat. Csak harsány csend lesz. Dalos Orbán az idegen bunkók közé hajítja a kifosztott hazai vállalkozók gyeplőjét. Vigye Verespatak maroknyi földjét más. Vigye a terheket Tőkés, Bugár meg Duray! Neki már nem inge, nem gönce a haza. A nagy magyar átok. Neki praktikus okokból már csak az itthoni érdekvédő jobboldali keresztény-nacionalisták az ellenségei. Azok, akik utolsóként feszülnek neki ennek a rémséges sárga halálnak. Mert fejétől büdösödik a dögvész. Az agyonbálványozott Fidesz csendben rohad. Elhazudja betegségét. Párton kivüli szigorú pénzbehajtással akarják inkasszálni a kiüresedett megszorító-adót. Felcsapnak a költségvetési hullámok. Szétgyűrűzik a hiányérzet. Csapnivaló Elnöki-interjúk idején útilaput kötött Orbán Schmitt talpára. Madárijesztők és férfias testnedvek között kering a magyar politikai élet. Jó reggelt! Ébresztő fel! Kubatov. Büdös lábszag terjeng az elhagyatott kóterben. Szijjártó papagáj megint szimplán sztereotip. Erőtlen vízhangzat-tan. Árnyékában felvillanyoz a legfontosabb hír: Orbán Ráhel férjhez ment. Aztán a szenzáció is eltörpül. A kiegyensúlyozott médiaelnök kínos megválasztásán immár végleg legyűri önmagát! Nyíltszínen haza szavaz. Kövér feltűnése óta nincs izgalom a pártállamban, nincs izzasztó hőségriadó. A legnagyobb kormányzó tömörülés emblematikus arcai kizárólag megértő, jólfésült liberálisok. (Még a rendpárti Tarlós kampányfőnöke is megvallottan a kreatív meleg libsikhez vonzódik!) Igen. A fertőző kór csendben végzi dolgát. Lappang észrevétlenül. Minden szinten, szinte minden. Minőségi az elváltozás. A 2014-es választásokat követően azonnal lesz majd indok megalakítani a konzervatív-szélsőliberális jobboldal nemzeti szabadelvű pártját. Új nyitányként. Orbántól és a KDNP-től balra, beletüremkedhet a Liberális Párt mellé versenyképes alternatívaként a Bajnai, Mesterházy és Gyurcsány trió. Simogató médiahátszéllel. Szemben állva nem érdemes a Fideszre vizelni - harsogják kórusban a Heti Választ. Tovaterjesztik a kórt. Aztán a pestis eléri Pestet is. A hajléktalan Tarlós búskomoran támaszkodik csákánya megbicsaklott nyelére. Leszakad az arca. Bánya felé araszol népszerűsége, oda a homofób béka segge alá. Most ébred rá, hogy átvágták. Begyűrűzik szeretett városába a vallásháború. Egykori hálás barátai, izraeli jelöltet indítanak majd ellene főpolgármesternek. Közeleg a vég. Az utcákon tombol a pestis, mindent megtervezett káosz irányít. Camus kezébe temeti fáradt arcát, sír hangtalanul. Elsiratja megálmodott szépséges városát. A világ abszurd és értelmetlen, és most ráadásként vak végzet pusztít el benne minden értéket. Végső támadás indult az élet ellen. A köztársaság lassan elrohad a belső zűrzavar okán. Nincs menekvés, amikor az egzisztencia kitörni kész lázadását megöli a fojtogató egzisztenciális félelem! Nincs menekvés, amikor gyáván elbújik a magány. Közösségi akarat és hit feszülhet csak szembe a korszakos járvánnyal. És cselekvés! Ahogyan Blake fogalmaz: "Aki vágyik, de nem cselekszik, pestist idéz." Ötszázötven évvel ezelőtt Nándorfehérvár falai alatt győzött a közös keresztényi hit, a szent akarat és a vitézi tetterő. Néhány napra rá Hunyadi Jánost elragadta a lopakodó halál. A fertőző végzet azóta itt bujkál közöttünk. Csak rajtunk múlik, hogy mit választunk nemzetünk számára örökségül. Bátor cselekvést vagy lassú kínhalált. Kis András
Posted on: Tue, 24 Sep 2013 15:14:58 +0000