Radnóti: VII ecloga Látod-e? Esteledik. S a szögesdróttal beszögelt vadtölgykerítés barakk oly lebegő. Felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassú tekintet, és csak az ész, csak az ész tudja a drót feszülését. Látod-e drága? A képzelet itt, az is így szabadul csak. Megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel. És a fogolytábor hazaindul ilyenkor, rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok Szerbia vak tetejiről, búvó otthoni tájra. Búvó otthoni táj. Ó meg van-e még az az otthon? Bomba sem érte talán, s van, mint amikor bevonultunk? És aki jobbra nyöszörög, aki balra hever hazatér-e? Mondd! Van-e ott haza még? Ahol értik e exametert is. Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, úgy írom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron. Zseblámpát, könyvet, mind elvettek a láger őrei. S posta se jön. Ködsz száll csupán alakunkra. Rémhírek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben. Szétdarabotl lázas test, s mégis egy életet él itt. Jó hírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot. S várja a véget, a sűrű homályba bukót. A csodákat. Fekszem a deszkán, férgek közt, fogoly állat, a bolhák ostroma meg-meg újjul, de a légysereg elnyújtott már. Este van. Egy nappal rövidebb, lásd újra a fogság, és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra rásüt a hold, s fényében a drótok újrafeszülnek. S látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya lépdel a falra vetődve. Az éjszaka hangjai közben, alszik a tábor. Látod-e drága? Suhognak az álmok. Horkan a felriadó. Megfordul a szűk helyen. És már újra elalszik. Fénylik az arca. Csak én ülök ébren, félig szítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett. És nem jön az álom, az enyhet adó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.
Posted on: Mon, 18 Nov 2013 10:04:59 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015