Rövid történet, Nagyvárad 1944 2011, január 23 - 22:01 | Tűzhenger Itt a Roncson már van egy cikk, melynek főszereplője most pontosította az abban leírtakat. Sikerült némi képanyaggal is kiegészíteni. A cikkben szereplő „M bácsi” felhatalmazott teljes nevének kiírására. Elbeszélését igyekeztem hűen visszaadni. Az írásban szereplő – számomra ismeretlen - helységneveket fonetikusan írtam. Az előforduló fegyver fajtákat sem ismerem, így teljesen az elbeszélő egykori hadnagy elmondása szerint írtam le. Ha valaki lesz olyan szíves és beazonosítja őket - és ezt meg is írja - akkor utólag beszerkesztem a szövegbe. Gyarmathy Miklóst, apám unokatestvérét a Ludovika tüzértiszti képzése végén 1944. augusztus 20.-án avatták hadnaggyá. Az ünnepség a Bolyai akadémia udvarán: Miki bácsi, a nyalka tiszt a csoportképből kinagyítva: Részlet a ludovikás évkönyvből: Gyarmathy Miklós Bel Ami nálunk a Gyarmathy Miki, Naponta több levél érkezik neki, Annyi a levele, hogy nem tudja számát, Ezzel tapétázza ki fürdőszobáját. 1944. szeptember 13.-án Nagyváradra vezényelték a M.kir.17. Tábori tüzérosztállyal. (Ez debreceni székhelyü, fogatolt alakulat volt.) Elmondása szerint 3 üteg tartozott ide. Az első 10.5-es cseh, a második 10.5 „Göring”, a harmadik 15-ös cseh lövegekből állt. Pontosan és helyesen: 10 cm 14M (Skoda) könnyű tarack, 10.5 cm 37M (Rheinmetall) könnyű tarack, 15 cm 14/39M (Skoda) közepes tarack. (Fenti fotók csak illusztrációk, a Ludovika gyakorló eszközei:15 cm-es 31M gépvontatású közepes tarackok.) Egy üteghez négy löveg tartozott, az osztályhoz pedig egy-egy bemérő és felderítő század. Gyarmaty Miklós hadnagy a felderítő század első tisztje: Első feladata a Nagyvárad közeli Almamezőn lőállásokat kialakítani és elfoglalni. Amikor az úton vonult az osztály, kiugrott eléjük egy német tiszt: - Wohin? (Hová?) vakkantotta. Amikor közölték vele Almamező nevét, sürgős távozást javasolt, mert azt a környéket már elözönlötték az oroszok. Visszavonultak hát a Nagyvárad közeli Püspökfürdőre. Innen kellett tűz alatt tartaniuk Almamezőt. Miki bácsi egy domboldalban figyelő állást foglalt el és ollós távcsővel kutatta a célterületet. Mivel ezt nappal szemben tette, az oroszok hamar észrevették és „csinn-bumm”-al odapörköltek párszor. Elmondása szerint ennek a fegyvernek előbb hallották a lövedék robbanását, mint a kilövés hangját. Pontos típusát nem tudta, valami nagy sebességű páncéltörőre tippelt. A szovjet csapatok közeledte miatt visszavonultak. Közben egy - még félig gyerek - német katonával találkoztak, aki a front felől közeledett, riadt tekintettel, pánikban. Útba igazították, hol talál német erőket. Ekkor történt a nagy orosz offenzíva, amellyel áttörték a frontot Battonyánál és mélyen előre nyomultak. A tüzérosztályt visszavonták Borsig. Ez volt a határ. A falu belsejében álltak le, Miki bácsiék a templomtoronyban figyelőállást foglaltak el. Ekkor érkezett ugyanide a Tolnai Tüzérosztály és pár perccel később – a kukoricáson keresztül - meglepetésszerűen a Vörös Hadsereg. A tankok villámgyorsan legázolták a tolnaiak lövegeit, a személyzetet pedig legéppuskázták. Miki bácsiék sietve menekültek. Futtukban látták, hogy a németek felgyújtják harckocsijaikat. A falutól távolabb egy arra járó piros lampaszos (arra autózó tábornok) utasította őket lőállás kialakítására. Meg is kezdték, de ahogy a tábornok távozott, tovább menekültek. Az éjszakát a nagyváradi rendező pályaudvar üres irodaépületének emeletén töltötték. Miki bácsin kívül még hatan voltak. Mayer József kecskeméti ügyvéd ütegparancsnok, két figyelő tisztes és három honvéd. Reggel erős orosz támadás érte a környéket, mindenhonnan özönlő gyalogsággal. A támadók nyomjelzős lövedékekkel tüzeltek valamiféle hosszú puska féle fegyverből, melynek két lába volt elöl. Reggel nyolckor levonultak az emeletről és éppen szembe találkoztak egy kucsmás kozákkal. Első ténykedésként elvette óráikat és leverte az ütegparancsnok szemüvegét. Az épület előtt megmotozták őket és újabb tárgyakat vettek el, de nem mindent. Ekkor le is fegyverezték őket. Egy fiatal kölyökképű géppisztolyos orosz harcos felügyelete alatt egy romos épület tűzfalához állították őket sorban. Azt hitték, azonnal kivégzik valamennyiüket. Később mégis egy külvárosi fatelepre kísérték a foglyokat. Ott már vagy háromszáz embert őriztek. Ismét motozás, „zabrálás” következett. Miki bácsitól elvették a köpenyét, bekecsét, birgerlijét és a nadrágját. Kapott egy orosz vászonnadrágot, tele tetűvel. Maradt mezítláb. Innen kísérték őket a városközpontba. Ott egy bérházba zsúfolták az összes foglyot. Sok százan voltak az épületben. Aki mezítláb volt, itt kapott fatalpú arató lábbelit egy - az oroszok által - feltört raktárból. Miki bácsi a Magyar Királyi honvédség hadnagya ekkor így nézett ki: facipő, orosz nadrág, magyar zubbony, német köpeny, vállán kenyérzsák. Fején a tiszti iskolában kapott bocskai sapka. Ezt meghagyták, végig vele volt. Ebben tért haza 1947 októberében, majdnem napra pontosan három év hadifogság után. A sapka: A bérházban pár napot töltöttek, majd ötös sorokba rendezték a tömeget. Lassan ment, mert a számolással komoly gondjaik voltak az őröknek. Kigyalogoltak az állomásra és vagonokba zsúfolva elindították őket Oroszország felé. A Foksani (Focsani?) gyűjtő tábor volt az első állomás. Itt aránylag tisztességes ellátást kaptak, majd tovább, keletre. A hosszú útra ellátták őket bőséges élelemmel. Bab, lencse, élő marha. Ezeket viszont a kísérő őrség eladta útközben a lakosságnak. A foglyok így csak nyers marharépát és vagononként egy vödör vizet kaptak, meg fejenként - egy hétre - egy cipót. A víz annyira kevés volt, hogy a vagon fém alkatrészeire kicsapódott dér lekapargatásával és szopogatásával próbálták pótolni. December 4.-én érkeztek az oroszországi Sónika (?) állomásra. Az induló létszám 3.600 fő volt, ebből 800 érkezett meg élve. A vonatból menet közben csak a sínek mellé dobálták a keményre fagyott hullákat. A következő állomás Talicin volt. Ekkorra az összes gyomorbajos meggyógyult, mert az ellátás teljesen nélkülözte a zsírt, az olajat és mindennemű fűszert. Sok tábor után végül az utolsó Monasztirka volt, egy valamikori kolostor, papnevelde. Kis falu felett, egy dombon terült el. Innen engedték aztán haza. 1952-ben Debrecenben lemondatták rangjáról. Csak a rendszerváltás után rehabilitálták és őrnagyi rendfokozattal „kárpótolták”. A háborút követően a katonasághoz már nem volt köze. A Földmérő Intézet munkatársaként dolgozott nyugdíjazásáig. Jelenleg Pest megyében él, lefogyva, daganatos betegséggel küzdve.
Posted on: Fri, 27 Sep 2013 11:07:26 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015