SZENT FERENC ÉS AZ ÚJ ÉLETFORMÁJA Szent Ferencnek egy forrongó történelmi korban mutatja meg az Úr, hogyan kell az evangélium szerint élnie. A XIII. századot egyes történészek a „világiak százada” , vagy „a sötét középkor” néven emlegetik. 1208-ban bekövetkezett megtérése után Szent Ferenc is a világi bűnbánók széleskörű mozgalmán belül keresi az evangéliumi tökéletességet. Az Úr megmutatja neki, „hogyan kezdje el a bűnbánattartást”. Megtérésének nyolcszázadik évfordulóját ünnepelte az elmúlt évben a ferences család. Ahhoz, hogy megértsük Szent Ferenc megtérését és az életről alkotott elképzelését, betekintést kell nyernünk az Ő Krisztus-központú lelkületébe. Nyolc évszázaddal ezelőtt egy kis városkában egy ifjú, egyszerű szavakat tartalmazó imával fordult egy kopott ikon felé. Azóta ez az imádság hasonló módon sok ember szívében és ajkán megfogalmazódott. „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a Te szent és igaz parancsodat”. Assisi Szent Ferenc nyomán (hisz Róla, az Ő imájáról van szó), a ferences rend történetének hosszú évszázadai alatt sok keresésnek vált kezdő fohászává, számos értéknek és alkotásnak lelkesítő indítópontjává. Ebből nőtt ki aztán az az új életforma, ami később csodálatos módon vert gyökeret Európa és a világ minden táján. Szent Ferenc öröksége értékeket teremtett és közvetített elődeink számára. A kisebb testvérek, minoriták életformája és regulája, Krisztus áldását és békéjét jelenítette meg. „Isten szentje, miután egészen új életmódot alakított ki magának, és az említett templom restaurálását befejezte, Assisi környékének más tájára húzódott át, és ott megint egy elhagyatott, félig-meddig romokban heverő templom helyreállításába kezdett. Most is megingathatatlan kitartással dolgozott, és nem nyugodott addig, amíg ezt a munkáját is szerencsésen be nem fejezte. Utána megint továbbment. Ezúttal a Portiunculának nevezett helyen állapodott meg, ahol Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletére emeltek templomot a régiek, de most teljesen elhagyottan és gondozatlanul állott. Isten szentje, aki egyébként is nagy tisztelettel viseltetett a minden Jóság Anyja iránt, mély megindulással szemlélte a pusztulást, és habozás nélkül oda tette át lakását. Mire ezt a templomot is rendbe hozta, megtérésének már harmadik esztendejében járt. Ebben az időben még remeteruhát viselt, derekát bőrövvel kötötte át, kezében botot hordott, s lábára sarut húzott. Történt azonban egy napon, hogy az említett templomban éppen azt az evangéliumi szakaszt olvasták fel, melyben az Úr szétküldötte tanítványait prédikálni. Isten szentje, aki szintén jelen volt a szentmisén, megértette ugyan az evangélium szavait, a mise végeztével mégis odajárult a pap elé, és könyörögve kérte, magyarázza meg neki részletesebben a hallottakat. Ez készséggel hajlott kérésére. Szent Ferenc pedig, mikor meghallotta, hogy Krisztus tanítványainak sem aranyat, sem ezüstöt, sem pénzt nem szabad maguknál tartaniuk; az útra sem erszényt, sem tarisznyát, sem kenyeret, sem botot nem szabad magukkal vinniük; sem sarut, sem két köntöst, nem szabad viselniük, hanem szüntelenül az Isten országát és bűnbánatot kell hirdetniük, tüstént felujjongott a Szentlélekben: „Ez az, amit én akarok, ez az, amit én keresek, ez az, amit teljes szívemből tenni kívánok! A szent atya túláradó örömmel mindjárt hozzálátott a hallottak megvalósításához. Egy percnyi késedelmet nem tűrt, csakhogy minél előbb tettel is megvalósítsa azt, amit az imént füllel hallott. Ezért lábáról haladéktalanul leoldotta a sarut, kezéből eldobta a botot, és beérte egyetlen köntössel, melyet bőröv helyett kötéllel szorított össze. Ettől az időtől kezdve a kereszt képével jelölte meg köntösét, hogy annak erejével a sátán minden kísértését messze űzze magától; ezenfelül a lehető legdurvább anyagból készíttette, hogy benne megfeszítse testét a vétkekkel és kívánságokkal, s végül a legszegényesebb kivitelben, olyanban, melyet a világnak eszébe sem jut megkívánni. Egyébként minden mást is, amit csak hallott, nagy gondossággal és áhítatos odaadással igyekezett megvalósítani. Mert ő nem süket hallgatója volt az Evangéliumnak, hanem, amit csak hallott, mindent pontosan az emlékezetébe vésett, és lehetőleg betű szerint meg is valósított.” 1 Cel. 21-22. Ferenc számára fontossá vált az evangéliumot nem csak hallgatni és hirdetni, hanem meg is élni. Lemondott mindenről, és a Mennyei Atya akaratát elfogadva új életformát és regulát alakított. Nem akart beleolvadni egy már létező életformába, vagy regulába, Ő szó szerint élni akarta az evangéliumot, a maga egyszerűségében. Ferenc kilép a világba, lerombol falakat, elmozdít hegyeket, és életpéldájával tanúságot tesz az embert szerető és megváltó Jézus Krisztusról. A kis sziget fogalmát megszüntetve egy szűk ösvényen halad a tágas, mindent felölelő Szeretet felé. Ferenc testvér
Posted on: Thu, 01 Aug 2013 19:50:11 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015