SZÓRAKOZTATÓ BIBLIA - De kicsodák is az angyalok tulajdonképpen? És Lucifer - Sátán? (Részlet Léo Taxil hasonló című könyvéből, 1897) Mózes első könyve ugyan nem beszélte el nekünk az angyalok teremtésének történetét, mégis másodszor említi ezeket a természetfeletti lényeket. Először a paradicsom kapuja elé állított kerubbal kapcsolatban esik szó róluk. Célszerű tehát, ha elmondunk egyet-mást a zsidók angyal-hitéről. A keresztények, hogy beillesszék hitüket az izraelita vallásba, olyan hittételeket koholtak, amelyeknek semmi nyomuk a bibliában; így eszelték ki, az első betűtől az utolsóig, jóval a jézus Krisztus életének állítólagos időszaka után, a sátán lázadását és Mihály arkangyal által történt legyőzetését. Minthogy a bibliát főként a katolikus vallás szemszögéből vizsgáljuk, helyénvalónak tartjuk, hogy itt foglalkozzunk ezzel a pótlással. Valamikor hajdanában rájött tehát Jehova mester, hogy a magafajta mindenhatónak nem elegendő, hogy eget és földet teremtett. Mivel a földet benépesítette, miért ne népesítse be az eget is? Unatkozott a káoszban; s annál jobban unatkozott egyes-egyedül a paradicsomban. Minthogy a semmiből temérdek tárgyat és élőlényt tudott létrehozni, angyalokat is teremtett, akiknek az a szerep jutott, hogy kellemes társaságul szolgáljanak neki. Ezután szerzett egy szép, monogramos karosszéket, hogy megfelelőképpen elnökölhessen az égi gyülekezeten. Szórakoztatására pedig állandóan énekeltek az angyalok. Természetfölötti lények lévén, sohasem fáradtak el. Egyszer azonban a legszebb angyal, az a kemény legény, akinek a papok a Lucifer nevet adták, szeme sarkából a mindenható trónusára sandított, és vakmerő ábránd fogant benne: teremtőjének helyébe lép, és ő lesz a paradicsom elnöke. Bűnös kísérletét remek tréfának vélték egyes angyalok, akik megunták az énekgyakorlatot, és csatlakoztak a lázadóhoz; többségük azonban szerfelett megbotránkozott rajta. Ekkor Mihály, a hűséges angyal, a ragaszkodás példaképe vállalta, hogy diadalra juttatja isten agyét: szörnyű csihipuhit rendezett. A lázadó angyalt a pokolba taszította, amely legott, az ő tiszteletére teremtődött. Bűntársai is lebukfenceztek oda. Jehova papa visszahelyezhette habtestét az elnöki karosszékbe. Röviden így hangzik a legenda, amelyből a katolikus papok dogmát faragtak reszkető bárányaik számára. Ez az epizód ugyanis főként arra szolgál, hogy rémülettel töltse el mindkét nembeli híveket. Vigyázzatok, jámbor báránykák! Ha nem engedelmeskedtek a pap uraknak, akkor ti is repültök a gonosz angyalok után a pokol legmélyére. A héber bibliában – amelynek könyvei vitathatatlanul a babiloni fogság után íródtak (ezer évvel Mózes halála után) – valahányszor ördögökről esik szó, e démonok közül a legfontosabb a sátán néven szerepel. Ezek az ördögök azonban gonosz szellemek, bővebb magyarázat nélkül. Nem úgy ábrázolja őket a biblia, mint a mennyei paradicsomból kiűzött és a tüzes pokolban bilincsbe vert lázadókat. A Jób-legendában például sátán, a gonosz szellem, sétál az égben, úgy jár-kel, mintha otthon lenne, s vitatkozik Jehovával. A biblia utolsó könyveiben az ördögök igen jól érzik magukat és nem szenvednek semmilyen kínt. Meg is jegyezték a kritikusok, hogy ez pontosan megfelel a kaldeusok, a perzsák hitének, akiknek szent könyvei még régebbi keletűek, mint a zsidóké. Arra a következtetésre jutottak, hogy a hosszú babiloni fogság alatt az izraeliták hozzáadtak vallásukhoz egyet-mást azoknak a népeknek a hitéből, amelyekkel érintkezésbe kerültek. Egyébként a név is, amelyet a zsidók akkoriban a főördög jelölésére alkalmaztak, elárulja, hogy Kaldea vagy Babilon vallásából ered: sátán ugyanis nem héber szó, hanem kaldeus kifejezés és "gyűlöletet" jelent. A szentlélek tehát nemcsak néhány angyal lázadásának történetét titkolta el isten népe elől, hanem még a főördög igazi nevét is, mivel ez utóbbit a biblia sohasem nevezi Lucifernek. A keresztények találták ki ezt az, az egészet. Az egyházatyák azonban mindent elkövettek, hogy említést találjanak az ószövetségben Luciferről. Ezért furfanghoz folyamodtak, amely eléggé ügyesen megtéveszti a jámbor híveket, akik hisznek puszta szavukban s csak azt olvassák a bibliából, amit elébük adnak. Ez a ravasz furfang megérdemli, hogy leleplezzék, és elnézést kérek az olvasótól e kis kitérőért, de szükséges. Ésaiás jövendöléseiben – 14: fejezet, 12. vers – a papok szerint a saját nevén szerepel Lucifer, és a papok idézik is a sor elejét, de Jeromos Vulgatának nevezett latin fordítása által meghamisítják. Íme, a kérdéses részlet. A 14. fejezetben Ésaiás, aki jó zsidó módjára dühtől lángol, amiért nemzete oly sokáig sínylődött babiloni fogságban, kiönti hazafiúi haragját, s kijelenti a babiloni királynak, hogy az ő országa is hanyatlásnak indul és porba hull. "Mert könyörül az Úr Jákóbon – kiált fel Ésaiás – és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja őket földjükön... E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lőn! Eltörte az Úr a gonoszok pálcáját, az uralkodóknak vesszejét... …Miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait; Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél! Kevélységed és lantjaid zengése a sírba szállt; fekvő ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!" (1, 4, 5, 9–11. vers.) "Miként estél alá az égről, Hélel, fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon... Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe! Akik látnak, rád tekintenek, és elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, aki királyságokat rendített meg? Aki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, és foglyait nem bocsátá haza! A népeknek minden királyai dicsőségben nyugosznak, ki-ki az ő sírjában. Te pedig messze vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest!" (12, 13, 15–19. vers.) Valóban papi arcátlanság szükséges, hogy azt állítsa valaki, Ésaiás a 14. fejezetben Lucifer-Sátánról beszélt. A babiloni királyról van szó. A harag áradata, a fenyegetés özöne kizárólag a babiloni királynak szól. Hogyan hamisította meg a szöveget Jeromos?… Mivel zavarta a Septuaginta görög változata, latinra fordította a bibliát. Felhasználva azt a körülményt, hogy Ésaiás a babiloni királyt történetesen hajnalcsillaghoz hasonlítja, amelyet a zsidók Hélelnek (hajnal), a rómaiak pedig Lucifernek (fényt hozó) neveznek, ezt írta a 12. sor első részében: "Quomomo cecidisti de coelo, Lucifer, qui mane oriebaris?" "Hogyan estél le az égből, Lucifer, ki reggel felkeltél." S a mi papjaink elfogadják ezt a pontatlan fordítást, s óvakodnak megmondani híveiknek, hogy az eredeti héber szövegben Hélel áll, és a babiloni királyról van szó, akit a Venushoz, a hajnalcsillaghoz hasonlít. Papjaink viszont ügyelnek arra, hogy a fejezet többi része ne kerüljön a hiszékenyek szeme elé, akiket kiforgatnak kis vagyonkájukból – és diadalmas ábrázattal így kiáltanak fel: – Lucifer bukása benne van a bibliában! Ésaiás szólt róla! Ez aztán a merészség... Ugyanebben a fejezetben, a 28. versben Ésaiás kijelenti, hogy "A mely esztendőben meghalt Akház király, akkor lőn e jövendölés", vagyis időszámítás előtt 723-ban. Ha fel is tételezzük, hogy Ésaiás nem utólag írta a jövendölését, akkor is el kell ismerni, hogy a szerző az első sortól az utolsóig jövőben beszél. Ha tehát ez az égből való lezuhanás Lucifer-Sátánra vonatkoznék, akkor ez Akház király halála után történt volna! A katolikus papok pedig másutt azt mondják, hogy ez ugyanaz a Lucifer, aki ördöggé válva kígyó alakjában megkísértette Évát! Az ellentmondások micsoda zagyva tömkelege!...
Posted on: Fri, 23 Aug 2013 10:35:56 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015