Szombat Anthony Lerman: A cionizmus jelentősége a mai Európában* Nem hiszem, hogy bárkinek is kételyei lehetnek: az Izrael-diaszpóra viszony mára kritikus szakaszába érkezett. Azért történt ez így, mert az elmúlt jó néhány évben mind a diaszpóra, mind Izrael zsidóságának helyzete számottevően megváltozott. A diaszpóra helyzetét az 1989-es forradalmak változtatták meg, amelyek Kelet-Európában az eddig ismeretlen szabadság korszakát hozták magukkal. A zsidók ma mindenütt szabad választás alapján zsidók. Izrael helyzetében az oslói megállapodás hozott változást - és ez érvényes az utolsó évek visszaesése ellenére is. Úgy mondanám, hogy a palesztinokkal kötött megállapodás valódi vízválasztó volt az Izrael-diaszpóra kapcsolatokban - nem lehetséges többé a be nem avatkozás politikájához visszatérni, mikor is az európai zsidóság egyszerűen elismételte az izraeli hivatalos álláspontot, az izraeli kormány politikájával kapcsolatos kételyeit és ellenvetéseit pedig megtartotta magának. Nem nehéz felmérnünk azokat a trendeket, amelyek azt mutatják: az európai zsidóság és Izrael közötti viszony miként változott meg radikálisan, vált feszültebbé és szenvedett törést bizonyos értelemben. Lássuk a trendeket: A zsidók Európában jelenleg nem érzik magukat különösebb veszélyben vagy fenyegetettségben; többségük kényelmesen, biztonságban él - ezért jóval kevésbé van szükségük Izraelre. Izrael már nem a nemzetek közösségétől elszigetelt, ostromlott, sebezhető kis állam többé - márpedig a diaszpóra kapcsolata Izraellel ezen a képen alapult. Izrael növekvő gazdasági ereje kétségeket ébresztett: vajon mennyire van szükség a diaszpóra adományaira. Ezt a véleményt hangoztatják egyes izraeliek is, mint például Joszi Beilin. Megváltozott az állam jellege - a szocialista-cionista ethosz, amellyel a diaszpóra-zsidóság azonosult, már nem meghatározó. Egy közönséges fogyasztói társadalommal már nem olyan könnyű szolidaritást vállalni. Még nehezebb a diaszpóra-zsidók nagy tömegei számára a kapcsolat egy olyan állammal, amelyben a cionizmus domináns formája a vallásos-messianisztikus cionizmus - a hosszú időn át domináns humanista cionizmus ma hanyatlóban van. Végül: a betérési törvénnyel kapcsolatos viták még jobban elidegenítik a diaszpóra zsidóságát. Ha mindezt tudhattuk megfigyeléseinkre és józan eszünkre alapozva, most megerősítette az a felmérés is, amelyet az Institute for Jewish Policy Resarch készített 1995-ben, a brit zsidók társadalmi és politikai beállítottságát kutatva.* A kérdőív egyebek közt Izrael iránt érzett kötődésüket is tudakolta. Azt gyanítom, hogy az e felmérésből kiolvasható trendek nem sokban különböznek más nyugat-európai országokétól és idővel Kelet-Európában is így alakulnak majd a dolgok. Történelmi munkákból és csekély számú felmérésből tudjuk, hogyan változott a brit zsidóság és Izrael kapcsolata az elmúlt 30-40 évben. A cionizmus kezdetben csak keveseket vonzott, ám ez később radikálisan megváltozott. A világháború, majd az államalapítás után a cionizmus és Izrael támogatása tömegmozgalommá vált a brit zsidók között, sőt, egyesek szerint a legerősebb, vagy éppen egyedüli hatóerőként működött Anglia közösségeiben. E kötődés természetét a az alábbi hét pontban összegezhetjük: A cionizmus és Izrael A múltban A jövőben? Minden vallási irányzathoz szól Erősebb vonzerő a hagyományos és ortodox zsidóság számára Az irántuk érzett vonzalom ideológián és érzelmeken alapul A vonzalom tapasztalaton alapul A közösségi adakozás első számú kedvezményezettje Az Izraelnek szánt adományok csökkennek A cionizmus az első számú ideológia A cionizmus ideológiailag irreleváns A zsidó etnikai identitás kifejezésének eszköze A zsidó etnikai identitás szélesebb alapokon nyugszik A zsidó közösségi konszenzus központja, egységesítő tényező A közösség megosztottságának forrása Központi jelentőségű a zsidó életben Központi szerepe csökken És hogy állnak a dolgok jelenleg? Az Izraelhez legerősebben kötődők jóval nagyobb valószínűséggel találhatók a vallásosak között - lett légyen szó zsinagógába járókról vagy vallásos világnézetűekről. A hagyományos vagy éppen ortodox zsidóknak inkább vannak ott barátai, gyakrabban járnak oda látogatóba, inkább fontolgatták vagy fontolgatják az aliját. Más zsidóknál nagyobb valószínűséggel támogatják Izrael ügyét, a békefolyamat dolgában militánsabb álláspontot képviselnek, sokkal kevésbé hajlanak a "békéért területet" elv támogatására. Mindez arra utal, hogy a közösségben az Izrael iránti elkötelezettség bázisa szűkül, eltolódik a vallás irányába. Noha hasonlóan reprezentatív felvételeink a múltból nincsenek, az evidencia szintjén ismeretes, hogy a hetvenes években jóval szélesebb körben volt érezhető az Izrael iránti kötődés. A korszakból származó beszámolók ezt világosan alátámasztják. A fiatal zsidók csekélyebb valószínűséggel adakoznak az Izraelnek szánt gyűjtések során és kritikusabbak a "zsidók számára hosszú távon csak Izraelben van jövő" felfogással szemben. Izrael iránti kötődésük erősebben függ az országban, az emberek közt szerzett tapasztalatoktól - vannak-e ott barátaik, rokonaik, voltak-e már látogatóban - mint az idősebbeké. Izrael roppant mozgósító erővel bírt a brit zsidóság körében, legfőképp a válságok időszakában, mint amilyen a Hatnapos háború vagy a Jom kipuri háború voltak. Ezt a mozgósító erőt óriási sikerrel alkalmazták az adakozások során. Hosszú éveken át mindenki bizonyos volt benne, hogy Izrael a közösségi adományozások elsőszámú kedvezményezettje - mind a rangsorrendet, mind az adományozott összeg nagyságát tekintve. Valószínűleg még mindig ez a helyzet: a zsidók által jótékony célokra gyűjtött pénz legnagyobb része ilyen vagy olyan formában Izraelbe jut - de a felmérés azt mutatja, hogy ez feltehetőleg egy csökkenő létszámú körből jön, amelyek közt néhány nagyon nagy adakozóé a túlsúly. Nem csak az Izrael számára adakozók aránya viszonylag csekély a zsidó népességen belül - 26 százalék - a fiatalabbak csekélyebb érdeklődést mutatnak. A cionizmus a diaszpórában nem csupán olékat - bevándorlókat - termelő gépezetet jelentett. Kulturális és nevelő hatása is számottevő volt - elég, ha a Cionista Szövetség szerepére gondolunk a zsidó iskolák alapításában. Azáltal, hogy kialakult e "cionista tér" a brit zsidóságban, Izrael a zsidó etnikai identitás fontos eleme és közvetítője lett. Ám ahogy az izraeli kultúra elemei beépültek a zsidó életbe, a cionizmus, mint ideológia már nem váltott ki olyan nagy visszhangot. Egyszerűen nem volt többé szükség a cionizmust eszméiben való elmélyedésre, hogy közeli kapcsolatba kerüljünk Izraellel. Az említett felvétel adatai azt mutatják, hogy Nagy-Britannia zsidó polgárai úgy érzik: egzisztenciájuk szilárdan gyökerezik a brit társadalomban; nem tekintik magukat hazatérésre várakozóknak a diaszpórában. Azonosságtudatukban Izrael továbbra is nagy súllyal van jelen, de csak egyik eleme annak a sok tényezőből álló mozaiknak, ami a mai zsidó identitás. A cionizmus és Izrael az 1967 után "feljövő" vallásos cionisták számára bír ideologikus jelentőséggel, akik a Hatnapos háborúban a messianisztikus remények beteljesedésének kezdetét látták. A zsidók többsége azonban ettől a gondolatkörtől távol áll - ami a zsidó világ megosztottságának tételét támasztja alá. Izrael kétségkívül ma is összeköti a brit zsidókat. Még ha a mindenkori kormány politikája vitákat is vált ki, döntő többségük nagy becsben tartja a zsidó államot. Ám az egységesítő erő jóval hatékonyabban működött, mikor a zsidó állam léte is veszélyben volt. Most, hogy Izrael világpolitikai helyzete megváltozott, nehéz a diaszpórával elhitetni, hogy minden, nem maradéktalanul támogató hangnemű megnyilvánulás Izrael ellenségeinek malmára hajtja a vizet. Az "ellenségek" többsége ma már - legalábbis üzleti - kapcsolatban áll Izraellel. Ha a még nyitott kérdéseket tekintjük - Jeruzsálem jövője, Izrael végső határai, az esetleges palesztin állam, a palesztin menekültek helyzete, maga a zsidó állam mibenléte - nyilvánvalóvá válnak a zsidók közötti éles nézetkülönbségek. Ezt a vizsgálat eredményei is tükrözik. A fenti fejlemények, trendek nyilván hatással lesznek Izrael zsidó életben betöltött szerepére. A diaszpóra zsidósága nem érzi úgy, hogy száműzetésben él. Maguk választották, hogy ott élnek, és ha - bármilyen értelemben - zsidóként akarnak élni, ebben egyre nagyobb szerepe lesz azoknak a saját közösségükben érvényes szempontoknak. Eközben azt fogják látni, hogy Izrael egész jól elboldogul az ő szakadatlan figyelmük nélkül is. Kevesebben adakoznak Izrael javára. Nem fontos többé számukra a cionizmus. Akik továbbra is kötődnek Izraelhez, azok egyre inkább a közösség egy szegmenséből kerülnek ki. Az elkövetkező harcok az Izrael jövőjét meghatározó kulcsfontosságú kérdések körül - pl. a vallásos pártok növekvő befolyása a "Ki a zsidó?" vitában - egyre inkább a megosztottság, mintsem a konszenzus forrásává teszik Izraelt. A fentiek fényében - és ha még mindezek mellett erősebben integrálódik a közel-keleti régióba - fennmaradhat a zsidó állam központi szerepe? Felvételünk adatai is azt bizonyítják, hogy ez a szerep csökkenőben van. * Ha az imént leírt folyamatok uralkodóvá válnak máshol is Európában - amint azt én hiszem -, ha időközben semmi nem történik ezek megállítására, akkor újabb fordulóponthoz ér az európai zsidóság és a cionizmus viszonya - mint eszme és mint valóság: a cionizmus valaha egy túlnyomórészt szekuláris kisebbség belügye volt, aztán lassan meghódította az egész közösséget és most talán ismét visszatér egy elkötelezett kisebbség körébe, noha ez a kisebbség most a hagyományos vagy éppen ortodox felfogást követi. Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Ha tetszik, tekinthetjük úgy, mint természetes folyamatot, mint a cionista terv sikerét. Izrael felnőtt, nincs szüksége a diaszpóra-zsidóság segítségére, nem él már a fenyegetettség állapotában, mint egykor. Ha szükség van egyáltalán kapcsolatokra az európai zsidósággal, miért ne lehetne ezt gyakorlatias alapokra helyezni - látogatások, turistautak - vagy éppen vallási elvekre építeni? Eközben a zsidók egyre inkább saját közösségük problémái felé fordulnak. Ez lehet a magától értetődő álláspont - azok pedig, akik számára Izrael a legfontosabb, alkalmazkodni fognak az új realitáshoz. Az új helyzetet azonban úgy is föl lehet fogni, mint súlyos válságot, ha azt tekintjük, milyen súlyponti szerepe volt Izraelnek a kortárs zsidó identitás megteremtésében, a zsidó egység fenntartásában. És miután a fiatalok körében az Izrael iránti kötődés elsősorban a személyes tapasztalaton alapul, hatalmas pénzösszegekre volna szükség, hogy megadjuk ezt a tapasztalatot a fiatal zsidóknak - csupán azért, hogy a meglazult szálak ne lazuljanak még tovább. Nem csekély a kihívás, amivel a politikusoknak szembe kell nézniük. Én azt mondanám azonban: e folyamatokat nem kell túlzott pesszimizmussal szemlélni. De ha a jövőnek készítünk terveket, akkor először szembe kell néznünk a tényekkel. Nem tartom feladatomnak ez alkalommal, hogy megoldásokat javasoljak vagy hogy megmondjam: a fenti folyamatokból mi a jó és mi a rossz. Úgy vélem azonban, jócskán van benne pozitívum is, a kihívás pedig éppen az, hogy ezeket felismerjük. (fordította Gadó János)
Posted on: Thu, 25 Jul 2013 10:18:03 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015