"Takáts Péter közleménye: (menedzserkalauz.hu) Kulturális - TopicsExpress



          

"Takáts Péter közleménye: (menedzserkalauz.hu) Kulturális Kreatívok - akik képesek megváltoztatni a jövőt Ezzel a címmel egy igen sikeres dokumentumfilmet készített Fogel Frigyes, mely filmet követően a jobb és emberibb jövőbe vetett hit fénye ragyogta be a tudatosságában magára talált embereket. > youtu.be/CLX_rYbVHkg < 2013 júliusában elsötétült a képernyő és elhallgatott a rádió. Az áskálódás és intrika erői győztek a józan ész és a haladás erői felett. De ez a győzelem csak pillanatnyi és látszólagos. Mert miközben az ellenerők ünnepelnek, hogy végre sikerült egy az emberi gondolkodásban fényt gyújtó kezdeményezést tönkretenni, mi tudjuk, hogy azt, ami ennek a filmnek a hatására - csak Magyarországon - megtörtént, azt már nem lehet meg nem történtté tenni. A film és a kapcsolódó weboldalak hatására megindult valami, ami megállíthatatlanul vezet a jövőbe és újfajta közösségek kialakulása felé. Ez a szomorú eset egyben megmutatott valamit nekünk. Közöttünk élnek és a társaink azok, akik az ellenerők inspirációinak hatására dühödt őrjöngéssel esnek neki annak, akit ezek az erők kipécéztek maguknak.. Sem embert, sem Istent nem ismerve igyekeznek lehetetlenné tenni annak az életét, aki az aktuális áldozatuk, és nem nyugszanak addig, amíg nem sikerül legyőzni a másikat. Ezért ébernek kell lennünk, hogy ha ilyet látunk, akkor a szeretet erejével felvértezve, és az ilyen viselkedés, őrjöngés megnevezésével, majd határozott visszautasításával szorítsuk vissza ezt a pusztító erőt. Ha ezt a vizsgát elbukjuk, akkor hiába volt a kulturális kreatívokról szóló film és hanganyag, de ha sikerrel vesszük ezt az akadályt, akkor a mag, amit a filmek elültettek, hamarosan termőre fordul."
Posted on: Tue, 17 Sep 2013 18:00:18 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015