Te szoktál kérdezni a benned lévő Istentől döntési - TopicsExpress



          

Te szoktál kérdezni a benned lévő Istentől döntési helyzetben? Én rengetegszer feltettem magamnak egy kérdést, amikor gondjaim voltak: Miért nem működök! Miért nem működik? Miért, miért, miért? Én szabotálom! Senki más! Régóta tudom! Több, mint 10 éve tudom! De hol a megoldás? Hol? Az első hatalmas mérföldkő a Network 21 rendezvényei és kazettái voltak 1995. decembertől, 17 éven keresztül. Itt ismerkedtem meg többek között Ray Kellerrel, és a tanulás 4 fázisával… Ennek a későbbiek során kiemelkedő jelentősége lesz… A második 1997-ben a Darnel tréning, ahol résztvevő is, és saját költségen tréningasszisztens is voltam két tréningen... A harmadik Tom Big Al Schreiternek a tréningje, és a tudatalattival foglalkozó CD-i voltak. A negyedik hatalmas mérföld kő amely már fényt gyújtott az agyamban, Vadim Zeland: Válaszd ki magad a sorsodat 1-2 c. könyvei voltak. Ezek elsősorban az EGYENSÚLYTÖRVÉNY révén segítettek megérteni, a karmát, a Miérteket. A Hogyan-ra még kevés választ leltem, és eléggé tehetetlennek éreztem magam emiatt. Ha tudom, hogy miért történnek velem események, de a hogyant nem tudom, akkor nem tudok aktív résztvevője lenni életemnek, csak elszenvedni dolgokat, és körülményeket. Az ötödik, amely megtöbbszörözte ezt a fényt: Joe Vitale Hoponoponó-ja volt 2011. október 15.-én. Itt már kaptam eszközt is a kezembe: az Isteni kegyelmet, a „Kérjetek és adatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek” alapján. Nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy Isten szabad akaratot adott nekünk, ugyanakkor az egyetlen eszköz a kezemben a tudatalattim pszichológiai tisztogatásához az Isteni kegyelem: Megkérem Istent, hogy segítsen megbocsájtani önmagamnak. „Szeretlek. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm.” Most akkor van szabad akaratom, vagy nincs szabad akaratom? Itt valami nagyon nem kerek! Még valaminek lenni kell! Tudom, hogy még valami van! De nem akar összeállni a teljes kép. Nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy Isten szabad akaratot adott nekünk, ugyanakkor az egyetlen eszköz a kezemben a tudatalattim pszichológiai tisztogatásához az Isteni kegyelem: Megkérem Istent, hogy segítsen megbocsájtani önmagamnak. „Szeretlek. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm.” Most akkor van szabad akaratom, vagy nincs szabad akaratom? Itt valami nagyon nem kerek! Még valaminek lenni kell! Tudom, hogy még valami van! De nem akar összeállni a teljes kép. 2012. július 13. Péntek 13. És azt hittem, hogy megvan. Mert: Kezembe akad egy könyv. Noah St John: Formatív kérdések Ez az! És az összes mozaik egyetlen csapásra a helyére került! Az összes tévedésem. Az összes szenvedésem. Az összes küszködésem. Az összes önrombolásom. (Legalábbis ezt gondoltam akkor.) Aztán 2013. május elején, 10 havi vacilálás után megvettem: Dan Millman: Erre születtél c. nagyszerű könyvét, amelyben a sorsfeladatokról ír: 32/5-ös vagyok: 3:Önkifejezés és érzékenység felől elindulva, 2:Együttműködés és egyensúlyon át, 5: Szabadság és önfegyelem az életem célja. Végül 2013.május 31.-én összeállt az eddigi legteljesebb kép. A tudatalattink a beépített fejlődésbiztosítónk! Nem az ellenségünk, hanem a barátunk. Amikor megállunk a fejlődésben, enged egy szusszanásnyi időt. Aztán rugdal tovább! Senki nincs helyben maradásra kárhoztatva! Senki nincs kizárva a fejlődésből! Mindenki Isten megtisztelő fejlődési tervének társteremtője! Nem létezik olyan, hogy négy elkötelezettséged, (Jól nézzél ki, Dominálj másokat, igazad legyen, vagy kényelmes legyél!), vagy az EGO-d miatt megáll a fejlődésed! Istentől indultál, és mész vissza Hozzá! Mert nem azért küldött el, mert nem szeret. Hanem azért, mert szerepelsz megtisztelő tervében! Mindenki szerepel benne! Mert Ő MAGA a szeretet! De azt gondolom, hogy nincs olyan, hogy VÉGÜL! Nincs olyan! Csak lépcsőfokok vannak! Jó helyen vagy, és jó időben! Vass Albert : Nem vagy egyedül a Földön c. költeményében hosszan ír a poláris világ egyik pólusáról… De a dualitás, és a Holográf elve működteti a Fizikai Világegyetemet! Íme a válaszom Vass Albertnek: Az is igaz, amit Vass Albert itt ír, és az is, hogy egyedül vagy ezen a földön. Ez ugyanaz a dolog, mint a fény! Nem hullámtermészet VAGY részecske, hanem hullámtermészet, ÉS részecske! Egyedül jöttél, és egyedül távozol. Egyedül élsz, és egyedül teremtesz! És a Te világegyetemedben kizárólag csak Te vagy. És a belsőd kivetülése jelenik meg a külvilágban emberi tükrökként. És a többi ember ugyanígy van ezzel. Ez a HOLOGRÁF ELVE. Annyira zseniális, annyira káprázatosan zseniális! Isten általad fejlődik. Bevett a teremtésbe társteremtőnek. Megtiszteltetés? Ha alázatos vagy, akkor igen! Ha nyitott vagy és hálatelt szívű, akkor Tiéd a Mennyeknek Országa. Nem holnap! Hanem ITT és MOST. De ha kívül keresed, akkor soha nem találod! Mert Benned is van, és Kívüled is. Isten gondolatai... Te keresed? "Kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik néktek" ... 2013. május 31.-én megvettem Szabó Péter könyvét, és le sem téve a kezemből, kiolvastam. És lemondtam a megrendelt június 5-i este 18.00 órai kezdettel az előadásán való részvételt, (pedig már megrendeltem E-mailban, de még nem fizettem ki). Ő még a "pozitív gondolkodás"-nál tart. A könyvének a címe: - „Állj félre a saját utadból!” - sokkal többet mond, mint maga a könyv. Amikor valaki könyvírásra adja a fejét, mindig két dolgot árul el: amit tud, és amit nem. De minden könyvben van hasznos dolog. Ebben is. A figyelmemet ráirányította az ÉNKÉP-emre. Észrevettem egy érdekes párhuzamot: a Bibliai Elveszett Paradicsom is bennünk van. A valódi kommunikáció nem könyvek, vagy levelezés által megy. Az teljesen személyes. És a valódi kommunikáció LÉLEKTŐL LÉLEKIG HAT. Nekem a nejemmel 11 évig tartott a lélektől lélekig kommunikáció. Ő volt az egyetlen, aki így kommunikált velem kezdettől fogva. És aztán elvesztettük ezt a fajta kommunikációt. Aztán a Darnel Tréningen megdöbbenve tapasztaltam a szembenézésen, hogy az lélektől lélekig kommunikáció. Ha valaki egyszer átélte, utána nem kommunikál másképp. Nem a szeme kommunikál, nem a füle... Sokáig az anyósomra gyanakodtam, hogy miatta szűnt meg. Mindig a külvilágban keressük a vétkest. De mindig mi vagyunk a Tettes is, és az Áldozat is. Én rúgtam ki magamat a Paradicsomból... A fejlődésem érdekében. A Tudatalatti programok fő feladata az életünkben, hogy kirúgjon a komfortzónánkból. És a Baromfi feldolgozóból is én rúgattam ki magamat. Mert az életfeladatom: önfegyelemmel elérni a szabadságot... Tudat alatt tudjuk, hogy soha nem provokálhatjuk a főnökünket. Én mégis megtettem... Tudat alatt... Mert ha veszélyeztetve érzi magát... Tudat alatt mindig pontosan tudjuk, mi fog következni... Csak tudatosan érnek meglepetések... Ez kicsiben minden alkalommal a Bibliai történet ismétlése. Önmagunk alatt vágjuk a faágat mindig! Tudat alatt át akarjuk élni a zuhanás és a fájdalom élményét! Isten mindent tud, de milliárdnyi szellemszikráján keresztül tapasztalja meg Önmagát! Pontosan azt az élményt éljük át, amit át kell élnünk. Önmagunk alatt vágjuk a faágat mindig! Tudat alatt át akarjuk élni a zuhanás és a fájdalom élményét! Isten mindent tud, de milliárdnyi szellemszikráján keresztül tapasztalja meg Önmagát! Pontosan azt az élményt éljük át, amit át kell élnünk. Ez a RÉSZ ALÁZATA AZ EGÉSZ IRÁNT! A CSEPP ALÁZATA A VÉGTELEN ÓCEÁN IRÁNT! Erre mondta Jézus: "-Uram, legyen meg a Te akaratod! Ne az enyém legyen meg, hanem a Tiéd!" Bölcs mondás! Régóta próbálom alkalmazni az életemben ezt a szabályt: Amikor döntési helyzetbe kerülök, felteszem a kérdést: Mit tenne ebben a helyzetben Jézus? Mit tenne ebben a helyzetben a szeretet? Te is kérdezhetsz! Fogsz választ kapni! A benned lévő Istentől egyenesen! Isten szíve válaszol a Te szívednek! Hallgass a szíved szavára! Mert Isten hazavár. Hazahív! De először kérdezned kell! És a Te összes önrombolásod érthetővé válik! Szintén a helyére kerülhet! Az összes kudarcod miértje! Ha figyelsz! Mert a valódi kommunikáció nem szemen és fülön keresztül van! A valódi kommunikáció lélektől lélekig van! De csak, ha figyelsz! És Isten benne van minden, és mindenki másban! Tehát a valódi kommunikáció lélektől lélekig van… Az emberek között is… Szeretnéd megváltoztatni az életedet? Irányítani? Levenni a lábadat a fékről? Megszabadulni a „siker-anorexiádtól?” Nálam jobban akarod? Én jobban vágytam rá, mint a fuldokló a levegőre! Megdolgoztál érte? Úgy, mint én? Miért kellene megtudnod? Légy éber! Amikor már azt hiszed, hogy megvan, akkor még nem biztos, hogy megvan! Soha semmi nem biztos! Ez biztos! Hogy soha semmi nem biztos. 2013 május 31.-én ismét rájöttem valamire. Itt van összefoglalva dióhéjban, olvasd hát: És itt meg részletezve, hogy bonyolult vagy! De még milyen bonyolult vagy! Figyelj hát! Nagyon figyelj! Készen állsz rá? Tényleg készen állsz rá? Olvasd hát: tibor7.blogspot/
Posted on: Mon, 10 Jun 2013 20:11:59 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015