Természetes emberi ösztön, hogy először mindenki megpróbál - TopicsExpress



          

Természetes emberi ösztön, hogy először mindenki megpróbál a túlélésre játszani. Lehet érveket és kifogásokat találni emellett, csak azok mind hamisak. Ha majd egy jelentős többség szembesül azzal, hogy ez nem vezet eredményre, hogy egy önkényuralom nem képes kontrollálni magát, hogy bármelyik pillanatban várhatjuk a házkutatást, az őrizetbevételt vagy a felmondást, a behívót a kényszermunkára, az adóhivatalt, a rendőrséget, akkor majd keresni fogjuk az ellenállás módját. Azt tessék megérteni, hogy ha teljesen kiépül a rendszer, akkor már késő lesz, mert amit ma még törvényesen megtehetünk, az holnap már törvénytelen lesz, az hazaárulásnak számít majd. Ha kiépül a rendszer, nem lehet törvényes úton megállítani és leváltani, és akkor csak két dolog között lehet választani: csöndes beletörődés egy harmincéves diktatúrába, vagy ellenszegülés, konfrontáció, amelynek során a hatalom akkor már erőszakot fog alkalmazni, hiszen az egyébként békés és demokratikus érdekérvényesítés akkor már törvénytelennek számít. Akkor is alkalmazhatnak erőszakot, ha mi – természetesen és értelemszerűen – nem.
Posted on: Mon, 09 Sep 2013 11:43:19 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015