Tisztelt Címzettek! 2013. július 11-én az alábbi FELHÍVÁST - TopicsExpress



          

Tisztelt Címzettek! 2013. július 11-én az alábbi FELHÍVÁST és körlevelet küldtem el Önöknek; Alapítványunk kitüntetettjeinek, támogatóinak, az Eötvös Collegium Baráti Körének, levelező partnereimnek. Segítő támogatásukat kértem nagy vállalkozásunkhoz, a Bethlen Gábor Emlékév fő programjainak megvalósításához, a Nagy Fejedelem kolozsvári emlékjelének létesítéséhez. Különösen a kolozsvári Bethlen Gábor szoborállítás anyagi feltételeinek előteremtése okoz gondot számunkra. Július 19-én ugyanis hivatalos értesítést kaptunk, hogy nagy reménnyel benyújtott pályázatunkra egy fillér támogatást sem kaptunk a Magyar Művészeti Akadémiától. A további félreértések elkerülése miatt azt is közlöm, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt néhány évi működése során, eddig soha semmilyen támogatást nem adott munkánkhoz, programunkhoz. A Lakitelki Népfőiskola Alapítvány azonnali kölcsön-adományával másztunk ki a gödörből, s minden forrásunkat mozgósítva sikerült a szoboröntéshez szükséges 8 MFt előleget előteremtenünk, átutalnunk. A szobor bronzöntése folyik, határidőre elkészül. Kifizetéséhez és az Emlékév megrendezéséhez a közadakozásból remélt forrásra nagy szükségünk van. Rendületlenül bízunk kiváló fővédnökeink buzdító szavainak és tetteinek hatásában, meggyőző FELHÍVÁS-ukban, bízunk a magyar civil társadalom tényleges szolidaritásában. Számítunk Alapítványunk kitüntetettjeire, támogatóira, s mindazokra, akik még nem mozdultak, de akiknek BETHLEN GÁBOR, ERDÉLY, Kolozsvár, október 23 fölidéz olyan pozitív emléket, hogy tenni is hajlandók érte. Azért írom e mementót, mert jelenleg rosszul állunk. Mégis hiszem, hogy vagyunk szegény hazánkban még ötezren, akik beállunk a szoborállítók sorába, s legalább - egy Bethlen Gábor portréjával ékesített -, kétezer forintos bankjegyet áldozunk e nemes célra. Akkor emelt fővel adhatjuk át közös adományként Péterfy László egészalakos bronzszobrát erdélyi testvéreinknek, hogy azt 2013. október 23-án Kolozsvárt fölállítsák. A szobor talapzata, a szoborállítás és a szoboravatás gondja és költsége a befogadó közösséget terheli. Tisztelt Címzettek! Tájékoztatásul közlöm, hogy 2013 Nagyboldogasszony napján sajnos még száz adományozó sem szerepelt a Bethlen Gábor szoboralap 11702036-20725602 önálló számlaszám befizetői listáján. Levelemet több, mint ezren kapták meg e-mailen... Hálásak vagyunk azoknak, akik megértették a "Duplán ad, ki gyorsan ad" közmondással ösztönző kérésünket. Köszönjük. A befizetők névsorát (időrendben) Szent István király ünnepe után tesszük közzé honlapunkon.. Kérem, hogy a közösségekben gyűjtött csoportos befizetési listát küldjék el e-mail-en J. Király István honlap-szerkesztőnknek (bethlenalapitvany@gmail). A pénzadományokat Romániában az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjti össze, a BCR Banknál vezetett RO43 RNCB 0106 0266 0457 0512 számlaszámon. Az átutalóra kérjük rávezetni a "BG szoboralap" megjegyzést. A támogatók nevét megörökítjük a "Kolozsvári Bethlen Gábor szobor Aranykönyve" című kiadványban. Néhány derék magyar médiamunkás érdeklődését fölkeltette civil összefogással, kurázsival születő vállalkozásunk. Nem járunk úgy, mint 33 éve, amikor a Bethlen Gábor Alapítvány létrehozásáért, média-bojkott közepette küzdöttünk!.A Lánchíd Rádióban, a Kossuth Rádió Határok nélkül és Vasárnapi Újság című adásában, a Magyar Hírlapban...és lelkes internetes pártfogóink jóvoltából itt-ott jelentek meg híradások, interjúk. Az Ausztráliai Magyar Élet, vagy a Bécsi Napló olvasói már teljes tájékoztatást kaptak az Emlékévről. Tartok tőle, hogy nálunk ez nem megy. Ezért kérem Önöket, hogy elevenítsük föl a régi módszert, s embertől-emberig adjunk hírt, szerezzünk támogatókat a kolozsvári Bethlen Gábor szoborállításhoz. Ennek elősegítésére képeslapot adtunk ki. Ebből igényelhetnek a hírvivő szerepet vállalók. Tájékozódjanak honlapunkról, s küldjenek tájékoztatást a Bethlen Gábor Emlékév minden helyi rendezvényéről. Segítsék az "Erdély aranykora" diákvetélkedő szervezését is, nyerjék meg a fiatalokat, hogy sokan jelentkezzenek e nemes találkozásra vetélytársaikkal. KÉREM LÁTOGASSÁK MEG (klikk!) BETHLEN GÁBOR EMLÉKÉV 2013 honlapunkat! Törjük át a részvétlenség, a rosszindulat, a közömbösség és a hallgatás falát! Budapest, 2013. augusztus 19. Tisztelettel: Bakos István ügyvivő kurátor
Posted on: Wed, 11 Sep 2013 23:30:03 +0000

Trending Topics



t:0px; min-height:30px;"> RF-Optimus 2232 pvp server Website :
En 1832, el anticuario, cartógrafo y explorador francés Jean
Due to excessive spamming - Its getting impossible for me to run
Last night we had an open rehearsal for the summer show. That
MIRACLE drink for Weight loss, That will Straighten your stomach,

Recently Viewed Topics




© 2015