Villa kisasszony Babenko Az este kellemesen telt el. Megcsodálták a kivilágított szökőkutakat, megvacsoráztak egy kisvendéglőben, majd visszatértek a hotelba. A lányok megfürödtek, és pár perc múlva Chiara már aludt is. Hosszú volt a nap, kimerítette a kislányt. Villa az ablak előtt ácsorgott. Régen járt Rómában, még nem akaródzott neki lefeküdni. Ugyanazt az izgalmat érezte, mint annak idején, amikor egyetemista volt. Úgy határozott, meghívja Mariót egy pohár borra a szemben levő kis Trattoriába. Magára kapkodta a ruháit, majd halkan kilépett az ajtón. Két lépés, és már kopogott is a férfi ajtaján, de az nem nyílt ki. Lement a recepcióra és a magas pult mögött ácsorgó éjszakai portáshoz fordult. Mario szobakulcsa ott függött a táblán. - Nem tudja, Ponte úr mikor ment el a hotelből? A férfi nem is gondolkodott a válaszon. - Körülbelül félórával ezelőtt. Amikor megérkeztek, utána nemsokára már távozott is. - Nem mondta hova készül? - kérdezte Villa, de a férfi csak a fejét rázta. A lány kilépett az ajtón, gondolkodott, majd megvonta a vállát. - Azért én megiszom azt a pohár bort. - mondta ki félhangosan és a vendéglő terasza felé indult. Róma nyüzsgött a meleg nyári estében. Párok, csoportok igyekeztek egy egy meghatározott cél felé. Vidáman nevetgélve, vagy éppen hallgatagon. Villa előtt megállt egy autó. A férfi kihajolt az ablakon. - Mennyi? - vetette oda a lánynak. Villa a fejét rázta. - Nem vagyok eladó. Az autó tovább indult, majd pár méterre megint megállt. A hosszú szőke műhajat viselő nő behajolt az ablakon, majd kisvártatva be is ült és elhajtottak. Ahogy ritkult az autófolyam, Villa átszaladt az úton, majd belépett a terasz elkerített részébe és leült az egyik asztalhoz. - Egy pohár bort kérek. - szólt oda a lassan közeledő pincérnek. Amíg az italára várt, a járdán sétálgató, vadászó prostituáltakat vette szemügyre. Az egyik már nem fiatal nőszemély, különösen magára vonta a figyelmét feltűnő ruhájával. A már régen volt ötvenéves nő feszes piros testhez simuló latexnadrágot viselt, piros csíkos felsőrésszel, aminek pár centis szoknyarésze a csípőcsontja magasságában harangozott. Éles kontrasztot alkotott a piros ruha, és az összeaszott ráncos arc. Az egyik cigarettát a másik után szívta. Úgy látszott a sétája nem jár eredménnyel, mert férfiember nem állt meg a közelében. Amikor szót váltott az egyik társnőjével, szája fogatlan mosolyra húzódott. Csak két szemfoga villant meg a lámpa fényében, mint egy vámpírnak. Ritkás rövidre nyírt se barna, se szőke haja sisakként lapult a fejére. A piros ruha ellenére a nőiesség halvány szikrája sem látszott rajta. A hangja visító vércseként vijjogott fel, amikor egy másik nő túlságosan közel sétált a területéhez. - Nőies jelenség nem? - szólalt meg egy ismerős hang a háta mögött. Mario lezökkent a másik székre. Fújtatott egyet, mint aki sietett. - Az utca másik oldalán voltam, amikor megláttam, hogy kilép a hotelből. Hova akart menni ilyen későn? - fordult most Villához. - Csak egy pohár bort szerettem volna inni. Magával gondoltam, de addigra elment már. - válaszolt a lány. Mario elmosolyodott. - Egy kicsit ki akartam kapcsolódni, ha már magukat biztonságba helyeztem. Nem gondoltam volna, hogy maga nem alszik. De ha már így alakult, akkor én is kérek egy pohár bort. - szólt most oda a megérkező pincérnek. - Nem is tudtam, hogy ez a hotel ilyen környéken van. - jegyezte meg a férfi. Villa megvonta a vállát. - Annak idején, amikor itt tanultam, ez egy csendes, rendes környék volt. Úgy látszik, azóta jelentősen leromlott. A nyári szünidő végén szoktam itt megszállni egy egy éjszakára, amíg el nem foglalhattam a helyemet a kollégiumban. Akkor még nem voltak itt örömlányok. - húzta el a száját. - Na, mindegy, holnap úgyis elmegyünk. Legalább tudom, hogy ide sem kell többet jönnöm. - nevetett fel a maga könnyed kacagásával. Mario is elmosolyodott. Ő már előbb észrevette a lányokat, és úgy indult neki az estének, hogy kiszórakozza magát, ha már itt jár. De ahogy nézelődött a járdán, hirtelen megpillantotta Villát, a hotel ajtajában. Bosszús lett. - Úgy látszik, ez a nőszemély mindig ott van, ahol nem kellene. - mormolta félhangosan. Eszébe jutott, amikor vásárolni vitte Villát és a kislányt a városba. Akkor sem az volt a célja, hogy csomagokkal megrakodva bandukoljon utánuk boltról boltra. Gondolkodott mit csináljon. Ez a környék nem nézett ki a legbiztonságosabbnak, nem hagyhatja a lányt egyedül kóborolni. Aztán látta, hogy Villa átszalad az úttesten, és beül a Trattoriába. - Ez még jobb! Elhúzta a száját, halkan káromkodott egyet. Sajnálkozó pillantást vetett a lányokra, majd visszaindult a járdán. Közben kérdéseket tett fel magának. - Ki ez a nő nekem, hogy istápolnom kell? Azt mondta, Rómában tanult, tehát tud magára vigyázni. De ha baj éri, mit mondok a hercegnek, hogy hol voltam? Mégsem mondhatom meg neki, hogy nőre vadásztam! Az ő figyelmét is magára vonta a piros ruhás morbid jelenség. Mario minden vágya elszállt a láttára. Azt is elfelejtette, hogy az előbb hova indult. Szinte megkönnyebbülve zökkent le Villa mellé a székre. Mielőtt folytathatták volna a társalgást, a vércsehang közbeszólt. - Hé kisanyám! Ez az én területem, takarodj innen, mert végigszántom a képedet! A madárijesztő a terasz kerítése mellől szórta rájuk ocsmány szavait. Mire Mario megszólalhatott volna Villa már a nő felé fordult. Valami fura nyelven szólt hozzá. Mario tudta, hogy olaszul beszél, de mégsem értette mit mondd a lány. A férfivadász némber meghökkent a lány szavain, majd szó nélkül elsomfordált. - Mit mondott neki? - fordult Villához a férfi. A lány elmosolyodott. - Van egy római szleng, amit ezek a nők és az úgynevezett védelmezőik használnak. Voltaképpen a lényege az, hogy a rendőrök ne értsék, mit mondanak egymásnak. Az egyik évfolyamtársam az egyetemen ebből a rétegből és a szokásaikból írta a diplomamunkáját, én meg segíttettem neki. Akkor tanultam meg ezt a nyelvet szórakozásból. Azt mondtam a nőnek, hogy ha nem hagy békén bennünket, rendőrt hívok. De térjünk vissza magához. Miattam ne rontsa el az estélyét, megiszom ezt a pohár bort és visszamegyek a szobámba. Maga meg vadásszon nyugodtan, de reggel legyen indulásra készen. A férfi érezte, hogy a meleg elönti az arcát. - Honnan tudja mi végből jöttem le az utcára? Villa felkacagott. - Drága Mario! Attól, hogy apácák neveltek fel, nem ma jöttem le a falvédőről. Tudom, hogy Cortonában nincs olyan sok egyedülálló nő. Tisztában vagyok vele, hogy miért jött le az utcára, de ez a maga dolga. Csak arra vigyázzon, hogy esetleg ne rabolják ki. Rómában könnyen előfordul. Mario hirtelen úgy érezte, hogy berekedt, de Villa előtt nem akarta a torkát köszörülni. Úgy érezte magát, mint aki valami bűnös dolog miatt lebukott. De az előbb látott piros ruhás madárijesztő elvette a kedvét attól, ami a zuhany után az utcára hozta. Már nem akart nőt keresni. Ráadásul, meglepően jól érezte magát Villa társaságában. Ahogy körülnézett az utcán, szemügyre vette a sétálgató nőket, és az időnként hozzájuk csapódó férfiakat, hirtelen úgy érezte, hogy valami megalázó dolgot akart elkövetni azzal, hogy fizetni akart egy nőnek a testi örömökért. Savanyú arccal forgatta a kezében a poharat. - Ennyire nyilvánvaló, hogy magányos vagyok? Villa ránézett. - Maga nem magányos Mario, hanem kiéhezett. Benne van a férfikorban, egy asszony kellene maga mellé. Ezek a nők, csak ideig-óráig tartó örömöt tudnak adni. Magának olyan kell, akit egy életen át maga mellett tudhat. A férfi félmosollyal az arcán ránézett. - Mit tudhat maga erről? - Elég sok mindent tudok. - válaszolt Villa, majd belekortyolt a poharába. - Emlékszik rá, amikor megérkeztem a birtokra, és már az ajtóban megkérdezte, hogy férjnél vagyok- e? Mario elmosolyodott és bólintott. - Voltam férjnél. Az egyetemen találkoztunk és fél év után összeházasodtunk. Egy újabb félév után elváltunk. Én nem tudtam a férjemnek családot adni, mert magam sem tudtam, mi az a család. A férjem sem tudott nekem családot adni, mert ő meg az otthoni dolgokhoz szokott, miszerint a feleség az asztalra teszi az ebédet, a vacsorát, gyerekeket szül. Én arra sem voltam hajlandó, hogy abbahagyjam az egyetemet. Úgy éreztem a nővérek összes tanítását, szeretetét kellene a sarokba dobnom, egy férfi szerelméért. Erre nem voltam hajlandó. Beadtam a válást, és mivel nem voltunk még egy éves házasok sem, ráadásul tanultam, így minden további nélkül elválasztottak. Még a kötelező egy év türelmi időt sem írták elő az újraházasodáshoz. A férfi bólintott. - Anyám is ezt csinálta nap nap után. Főzött, mosott takarított. Próbált a három fiából embert faragni. Elviselte apánk dühöngését, ha nem sikerült semmit sem fognia. Ha kellett a semmiből teremtett ételt, de a hasunk sosem maradt estére üresen. A két bátyám szintén halász lett, de engem anyánk nem engedett a tengerre. Voltaképpen amióta az eszemet tudom, akkor az egyszer állt csak a sarkára és szállt szembe apánkkal, amikor az én iskoláztatásom került szóba. Az az egy eset volt, amikor kiabált apámmal. Az öreg is meglepődött, mert meghunyászkodott, és beleegyezett, hogy a városba menjek gimnáziumba. Szerintem már másnap megbánta, hogy engedett, de nem mert anyámnak ellent mondani. Kitűnő tanuló voltam, mert tudtam, hogy csak a saját erőmből juthatok előre. Éveken keresztül minden szünidőmben otthon halásztam az öregemmel és a bátyáimmal, és hajnalonta futottam ki a piacra segíteni az árusoknak, hogy anyámnak minél kevesebb pénzt kelljen a családtól elvennie. Tudtam, hogy minden centet úgy kell az öregemből kiharcolnia. Mégsem engedett soha üres kézzel vissza az iskolába. Amikor sikeresen felvételiztem a nápolyi egyetemre, az apám beszüntette a zsebpénzemet. Onnantól kezdve, ott is minden nap a kikötőben vagy a piacon kezdtem a napot. A második évtől aztán már kaptam ösztöndíjat, így kevesebbet kellett dolgoznom, és többet tudtam tanulni. Amikor lediplomáztam, az egyetem felajánlott egy tanársegédi állást. Két évig tanítottam, majd elbocsátottak. Hazamentem a falumba, apámhoz, mert addigra anyám már nem élt. Emlékszem milyen egyenes derékkal és milyen büszkén ült az első sorban a diplomaosztó ünnepségen. Fél év múlva megfázott és a tüdőgyulladás elvitte. Apám már csak akkor üzente meg, amikor eltemették. A férfi kezében megremegett a pohár. - Soha nem bocsátom ezt meg az apámnak. Villa hallgatta a férfit, majd a megfogta a kezét. - Maga Mario, teljesítette az édesanyja álmát. Adhat-e fiú szebb ajándékot az anyjának?
Posted on: Thu, 08 Aug 2013 19:10:25 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015