Walking dead Amerikai zombisorozat. Nálunk nem adják, de meg lehet szerezni. Harminc rész (eddig), részenként háromnegyed óra, az egész összesen majdnem egy nap. Végtelenül egyszerű fikció, mint alaptörténet, ami meg utána jön, az kilencven százalékban menekülés a járkáló élőhalottak elől, akiket egy vírus tett azzá, és semmire nem képesek, csak menni és harapni. Jó, közben cifrázódik a sztori kicsit, de nem nagyon. Tulajdonképpen az alapsablonok vannak elosztva, bujkálás kocsik alatt, közben mellettük lépeget a sok hulla - pontosan ezt láttam a Jurassic parkban is, csak ott dinók voltak az ellenfelek -, kisgyerek elcsámborog, hadd ne folytassam. Mint a szakadék szélén billegő kocsi, ami épp akkor zuhan le mindig, amikor a főszereplő már kimászott belőle. Lezuhan, és azonmód fel is robban, természetesen. Vagy a víz alatti menekülés, halandó léptékkel legalább háromszor annyi ideig, ameddig emberi tüdő kibírná, elég, ha a Titanicra gondol az Olvasó. Ma már nem divat, hogy izgatottan várjuk mondjuk a keddet, amikor megtudhatjuk, hogy sikerült-e Eduardónak megszöktetni Ceciliát, vagy Edömér tényleg be akarja-e mártani Bélát a főnökénél, mert az előző részek természetesen mindig nyitott kérdéseknél fejeződnek be. Ma fogja a polgár, és megszerzi - dehogy veszi, szerzi, letölti, letöltik neki - az egészet, aztán magát is fogja, beül szombaton a tévé elé, és fel nem kel onnan vasárnap estig, maximum enni, pisilni, kakilni és keveset aludni. Kikapcsolódik, mondja. Egész héten gályázik a raktárban, negyven fok kint, negyven fok bent, ennyit igazán megérdemel, mondja. Meg. Én három jelenetnél - nem résznél! - többet egyhuzamban nem tudok-tudtam-fogok tudni végignézni. Ilyenkor érzem, hogy még a régi világot képviselem. És szeretném hinni, hogy az újat, a baj csak az, hogy közben van ez a mostani. Nem kellene kitalálni semmit, hogy élőhalottakat lássunk. Semmit, polgártársak. Nem kell hozzá filmsorozat. Épp elég, ha végignézünk szeretett honfitársaink, sőt, embertársaink többségén. Nem a civilizálatlan, barbár, fanatikus, primitív - lehet válogatni - embertársainkon, hanem a "civilizáltakon". Nem a tálibokon, indiaikon, busmannokon (szanokon), a régi nagy néger harcos-pásztor kultúrák mai örökösein, a maszájokon. Nem a szegénység a civilizálatlanság fokmérője, hanem épp ellenkezőleg. Éppen ellenkezőleg, polgártársak. Vagyis rosszul mondom. Nem az anyagi gazdagság a gazdagság. És ma már a lelki szegények sem azok a lelki szegények, akikről Krisztus beszélt. De mit lelki szegények? Minerál-tudattal élők, mondaná róluk Hamvas Béla. Ásvány-tudatúak. Járkáló halottak.
Posted on: Sun, 04 Aug 2013 19:28:05 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015