talán szeretlek most nem csak a percek, az órák s napok is hallgatnak, egymást rajzoltuk tiszta lapokra, csak néhány vonással és fekete-fehéren, olyan egyszerűen ahogy a gondolat ébred, szép az a kép, mit hittünk, éreztünk, egymás előtt térdelünk, kinyújtjuk két kezünk, egymáshoz érünk, furcsa érintés volt, sejtjeink kívánták egymást, furcsa volt minden, könnyben fürdő mosoly, könnyed hang, de az ölelés nem akart véget érni, mintha kincsre találtunk volna, s kapzsi módon birtokoljuk, vigyázzuk, talán nem is őt - inkább magunkat, ma már mindegy hol rontottuk el a rajzot, hol és mivel öltük meg az álmot, értelmetlen a kiért és miért, tudom szerettél, szerettél s meglehet tévedtél, és talán tévedtem én is, most utak között bolyongunk, valamire várunk, valakire várunk, ki soha nem érkezik, néha más mellé bújunk, aztán indulunk - tovább, mert magunkat keressük, de mert benned létezem és te bennem élsz félsz találkozni önmagaddal, velem-veled, megálmodtad szerelmed, mindenkiben kerested, talán nem is létezik csak én, megálmodtam szerelmem, de lehet csak egy skicc és csak te létezel, vétkezel, vétkezem, ez a vihar elsodor most mindent, valami mégis megmarad, az a pillanat mikor nekem adtad magad és én őrizlek talán azért mert szeretlek, s talán azért mert szeretsz
Posted on: Wed, 20 Nov 2013 00:18:41 +0000