Át a kapun Az utóbbi évszázadban aránylag sokan ébredtek rá arra, hogy mélyen alszanak és életük tulajdonképpen álom, tehát nem valóságos. Szerencsére sokan fel is ébredtek ebből az álomból és ráébredtek arra, hogy az ők (és minden emberi lény) valódi identitása a Tanúskodó Jelenlét. Csak egy Igazság létezik (bár a szavak csomagolásában néha ez nem úgy tűnik, mert a szavakat könnyen félre lehet értelmezni), mely a Tanúskodó Jelenlét. Néhány Felébredt tanúskodó bizonysága az éberségről, a Jelenlétről (persze a teljesség igénye nélkül): Eckhart Tolle Amint megszűnik a Mosttól való kényszeres menekülés, minden tettedbe a Lét öröme áramlik be. Abban a pillanatban, ahogy figyelmed a mostra irányul, egyfajta jelenlétérzet, nyugalom és békeérzés tölt el. Ha a jelen pillanat tudatosságából (ez a tanúság) cselekszel, akkor bármit is teszel -még a legegyszerűbb dolgokat is- tettedet a mínőség, a gondoskodás és a szeretet érzése itatja át Krishnamurti Mindig egyre kitágultabb, mélyebb, transzcendentálisabb élményeket keresni a valódi realitástól való szökés egyik módja, amely a saját idomított elménk terméke. Egy éber, intelligens, szabad tudatnak miért kellene bármilyen "élmény" is? A fény az fény, nem kér még több fényt. Nem tudom, hogy valaha is észrevetted-e, hogy amikor tökéletes figyelemben vagy, teljes a csend. Ebben a figyelemben nincsen határ, nincs középpont, nincs "én", aki tudatos vagy figyel. Ez a figyelem, ez a csend a meditáció (tanúskodó Jelenlét) állapota. Ne kívánj másnak látszani, mint amilyen vagy, mert minden tettetés akadálya az igazság tiszta fényének, melynek úgy kell átsugároznia rajtad, miként napfény ragyog át a tiszta üvegen. Adyashanti Nem ijesztő nem lenni valaminek. Nem ijesztő nem lenni valakinek. Mert ha nem valaki vagy valami vagy, akkor tiszta lélek vagy. Tiszta felébredettség (tanúskodó jelenlét) vagy. Nem valaki, aki felébredett, nem én, aki felébredt, nem valaki, aki megvilágosodott. A felébredettség (a Tanú) felébredt! Az emberiség kis titkának hívom a belül lévő ürességet. Ha befelé figyelünk és látjuk, hogy közvetlen az elme mögött nem vagyunk senkinek a fia, lánya vagy anyja vagy apja. Mindezek a szerepek megtörténnek. Van valami elsődleges, ami ezeket a szerepeket megelőzi. Ez nem egy jó valaki, vagy egy rossz valaki. Valami ezeken túli. Ez az, ami az elme mögött van (a tanúskodó Jelenlét). Ez az, ami a te szemedből és az én szememből néz kifelé. Ugyanaz a senki-ség, ugyanaz a semmiség. A semmiség a mi saját létezésünk. A senki-ség (a Tanú) Maharsi A Tiszta "Vagyok" a szív, az igazi Létünk. Egyedül a "Vagyok" (tanúskodó Jelenlét) valós. Osho Éppúgy, ahogy nem lehetsz egyszerre élő és holt, nem alhatsz és nem lehetsz egyszerre ébren, nem vagy képes egyszerre a gondolkodásra és a Tanúságra sem. Szemlélj tanúként valamit és megszűnik a gondolkodás. Megkezdődik a gondolkodás és a tanúság eltűnik. Amikor mélyebbre nézel az elmédbe: eltűnik. Felismered, hogy a gondolatok olyanok, mint a felhők, jönnek és mennek. Te pedig az ég vagy, a Tanú. Az igazság különböző vetületei Adyashanti azt ajánlja, hogy „képzeld el, hogy ismeretlen lények földjére tévedsz, ahol azt tapasztalod, hogy az idegenek mindegyikének megvan a maga személyes énképe és ennek megfelelően mindegyiknek valami egyedi történet fut a fejében. Te viszont látod, hogy a történetek egyike sem igaz. Kristálytiszta számodra, hogy akár foghatnánk az egészet –mindenestül, tokkal-vonóval- és nyugodtan kihajíthatnánk az ablakon, nem történne semmilyen bajuk. Hisz valójában nem a történetek élik az életet, hanem a tudatosság fénye. Az elme szerepei, történetei pedig csupán elferdítik, megtörik és elnyelik ezt a fényt. Valójában mi emberek is mindannyian ez a fény vagyunk, mégis a képzelgéseinknek hiszünk inkább. Tiszta őrület, ha jobban belegondolsz. Csupán azért nem vesszük észre, mert körülöttünk mindenki ugyanezt csinálja. A közmegegyezés elfogadtatja ezt az egoista őrületet. A fejedben futó történetek közül (legyen az akár a legmagasabb szintű spirituális élményekben gazdag) egyik sem azonos veled. Még inkább igaz, hogy igazi éned sokkal inkább a történetek és szerepek hiányával jellemezhető”. Maharsi szerint az Önvaló tudatossága a természetes állapotunk, míg a jelenlegi belegabalyodásunk a világba természetellenes állapot. Azt képzeljük, hogy fejlődnünk kell egy tökéletes állapot felé, pedig már most is abban vagyunk, csak külső dolgokkal elfedjük. Bármi, amit el kell érnünk, az nem a Valóság és nem is az igazság. Mi már most a Valóság, az igazság vagyunk. Tényleg nincs semmi, amit meg kellene kapnunk. A Valóság és az igazság itt és most van. A létezés saját természetünk, mit kellene hát meglelnünk? Ha ismerjük önmagunkat, akkor többé nem zavarnak a gondolatok és a vágyak. Azok nem valós állapotaink. A megszabadulás annak tudása, hogy sohasem születtél. Légy csendes és tudd: Isten vagyok. Csendesnek lenni annyit tesz, hogy nem gondolkodni. A csendesség a felismerés. Maharaj pedig így összegzi a valóság lényegét „Csak a tiszta Tudatosság létezik. Soha semmi nem létezett és soha semmi sem fog létezni rajta kívül.” Jelenlét vs. JELENLÉT Eckhart Tolle a jelenléten a pszichológiai időtől (múlttól és jövőtől) való megszabadulást érti, melyet azáltal érünk el, hogy figyelmünket maradéktalanul a jelenre, a jelen eseményeire fordítjuk. Ez egy mindenki számára elkerülhetetlen lépés, mert csakis ezáltal tudatosul számunkra, hogy többek vagyunk, mint a személyes élettörténetünk. Egy kapu nyílik meg számunkra, hogy felismerjük a formák mögötti formamentest. Maharsi szerint az így elért jelenlét csak az első lépcsőfok ahhoz, hogy felfedjük a valódi JELENLÉT-et, melyet ő Önvalónak nevez. A Tolle féle jelenlét maga az ego, a testtudatosság, amely meg lett tisztítva a legtöbb azonosulásától. Ez azonban még csak egy pszeudó (ál) jelenlét, mivel alá van vetve a változásnak, mivel a mély álom időszakában eltűnik, akkor nincs jelenlét. Tehát az ébrenlétben előemelkedik, az alvásban eltűnik. Ez a pszeudo-jelenlét a szubjektív alanyiságunk (a vagyok), amely valamilyen a jelenben előbukkanó tárgyra (pl. belső test, légzés) irányul. Ez a pszeudo-jelenlét azonban a kulcs a JELENLÉT-hez. Maharsi szerint a JELENLÉT-hez csakis az önkutatással juthatunk el. Az önkutatás azt jelenti, hogy figyelmünket a tárgyról a szubjektív alanyiságunkra fordítjuk és felkutatjuk annak a forrását, ahonnan előbukkan és ahova eltűnik. A forrás, az maga a JELENLÉT, az Abszolút tudatosság. Akkor ébred rá az ember, hogy csakis egy Alanyiság létezik. Felébred az Egységben és rájön, hogy: ÉN AZ VAGYOK. MINDEN ÉN VAGYOK! A JELENLÉT megtapasztalása nem egy statikus dolog, hanem egy egyre mélyülő folyamat. Ennek a folyamatnak csak a kezdeti szakasza a Tolle által leírt, a jelen pillanatban előemelkedő jelenlét. Ennek a megtapasztalásánál van egy kritikus pont, ahol az ego előszeretettel beavatkozik, mégpedig úgy, hogy azt sugallja, hogy ez az állapot a végállomás, ez volt az egész célja. Itt vagyok, jelen vagyok, túlemelkedtem a formákon. Ez a jelenlét azonban csak egy kapu, amelyiken át kell mennünk, hogy eljussunk a JELENLÉTHEZ. Ha ezt ismerjük fel valódi állapotunknak, akkor már mindegy, hogy ez a JELENLÉT tudatában van-e a világnak (szahadzsa samadhi), vagy önmaga felé fordul (nirvikalpa samadhi). Ez a fogalmi megközelítése a folyamatnak csak akkor zavaros, ha jelenlegi tudatállapotunkból akarjuk megérteni ezt. Ahhoz, hogy ténylegesen megértsük, először fel kell ébrednünk a JELENLÉT-ben. Át a kapun Tolle elvezet bennünket a tárgytudatosságtól a tértudatosságig, a figyelő JELENLÉT i-g. Ha jól megfigyeljük, azt látjuk, hogy a kapu őreként Tolle csak utat mutat, a kapun nekünk kell átmenni. A kapu a figyelő JELENLÉT de mi van a Figyelőn túl? Ki ez a Figyelő, ki ez a JELENLÉT ? Ez még maga az Ego! Hogy megértsük ezt, meg kell vizsgálnunk, hogy kicsoda, micsoda ez az ego. Maharsi erre az ön-kutatás módszerét ajánlja, mint olyat, amely át is visz a kapun, amelyre Tolle is rámutatott (többek között). Ahova tartunk, az az Önvaló, a tiszta tudat. Ennek az Önvalónak az anyagban való tükröződése az ego, vagy én-gondolat. Ez tiszta formájában az "én vagyok"-ként, egy személytelen és mégis nagyon személyes Létként élhető át. Ez az ego magja. Ha az "én vagyok" azaz az ego tévesen azonosítja magát a formákkal (én vagyok a test, én vagyok az érzelem), akkor ez "ez az enyém"-ként realizálódik (ezek az én gondolataim, ezek az én érzelmeim, ez az én pénzem, ez az én hatalmam). Ez az ego ruhája. Az ön-kutatás innen indul, az ego ruhájától a "Ki vagyok én?" kérdésének a vizsgálatával. Erre a kérdésre azonban nem igazán várunk választ, mert ami válaszolhatna, az az elme, amely csak hamist választ tudna adnia, hisz csakis az ego ruhájára mutatna rá. Ezért a kérdés feltevése után átadjuk magunkat a jelen pillanatnak és csendben befelé figyelünk. Ha közben gondolatok, érzelmek stb merülnek fel, gondolatban rákérdezünk, hogy "Ezek kinek a gondolatai?" A válasz csak az lehet, hogy "Az enyémek". Erre tovább kérdezünk: "Ki az aki enyémnek érzi ezeket a gondolatokat? Ki vagyok én? Hol az én forrása?" Fontos, hogy ez ne csak egy intellektuális vizsgálódás legyen, mert az az elme! A hangsúlyfigyelmen van, a lényeg a belső csendben történő befelé figyelés! Azt csak a Mostban lehet elvégezni és a felmerülő gondolatokra adott fenti reakció is a Mostban tartja az ön-kutatót. A Mostban pedig az "én vagyok"-ot éli át egyre tisztábban. Ha szorgalmasan végzi valaki az ön-kutatást, akkor eljön az a pillanat, amikor megtörténik, az "én vagyok"-nak az egyre tisztább átélése. Amikor ez megjelenik, az a tiszta tértudatosság, a tanúskodó Jelenlét, a Figyelő. Már a kapuban vagyunk, de be is kell lépni rajta. A kapun pedig annak a vizsgálata visz át, hogy "Ki a Figyelő, ki ez a tanú?" Ez a vizsgálat az ego forrásához visz el bennünket, amely mögött a tiszta Tudat, az Önvaló található! Út a JELENLÉT-hez Ha megpróbáljuk a JELENLÉT átélését gondolatokba csomagolva kifejezni, akkor talán bonyolultnak tűnhet a dolog. A Jelenlét átélése viszont a világ legegyszerűbb dolga, mivel a Jelenlét érzése mindig velünk van. Mindig, minden ébren töltött pillanatunkban átéljük azt, hogy létezem, hogy „vagyok”. Ez azonban annyira hétköznapi érzés, hogy nem is foglalkozunk vele, hanem a figyelmünket inkább arra fordítjuk, hogy „mi vagyok”. Ebből születik meg az egész élettörténetünk, hogy „Mi voltam, mi leszek vagy mi szeretnék lenni”. Az egós elme tevékenysége állandóan e kérdések körül forog, megteremtve a pszichológiai időt, a múltat és a jövőt. Minden Felébredt (köztük Tolle is) azt tanítja, hogy térjünk vissza az alapokhoz, a „vagyok”-hoz, a Jelenléthez. Csak legyünk, semmi mást nem kell tennünk. Ez azonban az egos elme számára, (akit gyermekkorától kezdve, arra kondicionáltak, hogy „valaki vagyok” és életem célját, a boldogságot saját magamon kívül, a világban keresem és találom meg) az egyik legnehezebb feladatnak bizonyulhat. Így tűnhet a világ egyik legegyszerűbb dolga a legnehezebbnek. Ha valaki ezt nehéznek találja, annak Maharsi szerint meg kell szilárdítania az elméjét. Szerinte a rendszeres meditáció a legjobb módszer erre a célra. Annak, akinek az elméje még teljesen a világ, a formák világa felé nyitott, erre a célra (az elme megszilárdítása) bármilyen meditációs, koncentrációs technika megfelelő lesz. Osho is erről a szintről indít, ő is nagyon sok technikát ajánl erre a célra. Maharsi beszédeiben ezt a szintet (és minden spirituális fejlődésre alapozott módszert) az elme óvodájának tekinti. Akinek bizonyos mértékig már megszilárdult az elméje, az túllép ezeken a módszereken és figyelmét a Tanúra fordítja, tehát a „Vagyokra” a tiszta Jelenlétre. Az ezen a szinten lévőknek mondja azt Maharsi, hogy: „Ne meditálj, hanem legyél!” A figyelem ekkor az Önvaló (Abszolút Tudat, vagy tiszta tudatosság) felé fordul. Persze ezt is eleinte csak úgy tudja átélni valaki, ha rendszeresen gyakorolja (naponta 15-60 percig félre vonul és csak „van”). Ha ezt a „létet” már a tiszta valójában megtapasztalta, akkor már nincs szüksége ezekre a félrevonulásokra sem, hanem figyelmét megpróbálhatja az ébren töltött minden percében erre a tiszta „vagyokra” arányítani, ott megtartani (ebben az értelemben beszél Maharsi az elme megszilárdításáról, ami tehát az éber figyelem fenntartását jelenti). Ha azonban ezt a „létet” még nem tapasztalata meg tisztán (azonosulások nélkül), akkor ezt sem tudja megvalósítani, mert figyelme mindig a külső dolgok felé fog fordulni Ha az elme már ilyen szinten megszilárdul, csakis akkor kezdheti el valaki az önkutatást, amit Maharsi a nyílegyenes ösvénynek tart. Ezen az ösvényen már a tiszta „vagyok” forrását tárja fel a kereső, és Maharaj szóhasználatával rájön arra, hogy a „Kereső az, akit keres” vagy Maharsi szerint csakis az Önvaló létezik. Tehát az egész megnyilvánult jelenségvilág hamis, soha nem születtünk és soha nem fogunk meghalni, mert csakis az Abszolút Tudat létezik.
Posted on: Tue, 03 Sep 2013 08:16:11 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015