ÉS MOST AKKOR OLVASSUNK A SOROK KÖZÖTT ! Gideon Rachman - TopicsExpress



          

ÉS MOST AKKOR OLVASSUNK A SOROK KÖZÖTT ! Gideon Rachman 2006-ig a globális felmelegedés, az Európai Unió és hasonló álügyek egyik vezető szócsövének, a Financial Times-nak a vezető külpolitikai tudósítója volt. Cikkei leginkább az amerikai külpolitikára, az Európai Unióra és a globalizációra koncentrálnak valamint egy blogot is vezet az FT weboldalán. 2008 decemberében „És most a világkormány” címmel megjelent posztját számos blogger, köztük Alex Jones is az elit világuralmi terveinek bizonyítékaként említette. Az olvasottak alapján értelemszerű, hogy Rachman kiszámított terv szerint, konkrét céllal írja cikkeit. Feladatai közé tartozik kihangsúlyozni a hatalmi elit domináns üzenetét a társadalom számára: „Amerika aranykora véget ért és semmi értelme ezért bárkit is okolni vagy javító intézkedéseket hozni az elkerülhetetlen megakadályozására.” Természetesen Amerika hanyatlásával azonos ütemben erősödik az internacionalizmus. Amerika lakossága nagyon is útjában állt a globalista terveknek, mert az Egyesült Államok a globális kormányzás szempontjából kulturálisan disszonáns. Az országra a republikánus kultúra jellemző, erős libertariánus (szabadságpárti) táborral. Amerika nem Európa, bár az internetnek köszönhetően az európaiak is kezdenek felébredni és egyre többen látják az egységes világrend sötét felhőként fokozatosan rájuk nehezedő elnyomását. Eddig nem sikerült elvenni a „vörös államok” (hagyományosan republikánus) lakosságának fegyvereit, és ez nem a próbálkozás hiányának köszönhető. Ez a populista tábor bizonyos fokig még mindig hisz az individualizmusban és Amerika kivételes státuszában, ami problémát jelent a világkormányt bevezetni kívánó elitnek. Amerika bukásában fontos szerepe volt központi bankjának, a sávos adózásnak, a hadseregnek és az informatikai-ipari komplexumnak, ami úgy tűnik minden állampolgárt, főleg a törvénytisztelő réteget, microchippel akar ellátni. Rachman persze másként látja a helyzetet: „Az a hit, hogy Amerika vezető helyzete megdönthetetlen, tette lehetővé az adósságplafon megemeléséről szóló vitát, ami majdnem államcsődhöz vezetett. Az igazi párbeszéd hiánya miatt az amerikai közvélemény nem elég felkészült az új korszakra, így az emberek reakciója a hazai problémákra nem lesz higgadt, sőt nagyon is dühös és irracionális visszahatások várhatók.” Ez az utolsó bekezdés sokat elárul. Az angloszféra elit, ahogy azt eddig is feltételeztük, tisztában van azzal, hogy mit szabadított a világra. A mai internetes korszakban világméretű manipulációik nem maradhatnak titokban és egyre több ember számára mutatkoznak meg téveszthetetlenül. Információhiány idején az emberek egyre inkább az Internet felé fordulnak, hogy megtalálják a problémák forrását. Az elit mindenáron a világkormány hatalomra jutását akarja, ehhez pedig káoszra és még nagyobb válságra van szüksége. Azzal is tisztában vannak, hogy ilyen méretű nyomor megteremtésével óvatosan kell bánjanak, hiszen az egész visszaüthet rájuk. Az amerikaiak soha nem látott számban készülnek vagy próbálnak felkészülni.Az Európaiak (nagy része) pedig még nem is sejti, hogy ez bekövetkezhet így nem is készülnek semmire! Azokat, akik úgy döntöttek, hogy elszigetelten készülnek fel a várt katasztrófára, barátaik és családtagjaik legtöbbször őrültnek titulálják. Bár sokan úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást az egyre nyilvánvalóbbá váló trendekről..., akik hajlandóak voltak elfogadni, hogy létezik a hatalom által TV-ben mutatott valóságtól eltérő igazság is, folytatják a felkészülést. Az emberi történelem minden bizonnyal legnehezebb időszakának küszöbén áll ! Összeomlás előtt - Az argentin összeomlás és e gy túlélő vallomása, mely tanulságként tényleg életeket menthet Túlélési módszerek és kellékek - Simor István: Túlélés II. kötet: A Feltámadás Forrás: a cikk megírásához felhasznált gondolatok : Portfolio / Idokjelei / Az Új Világrend a világ leigázása / Kapcsolódó cikkek: MIRE KÉSZÜL AZ USA? A belbiztonság embere segíteni akar: "A szabadság végnapjait élitek! Ez durvább, mint bárki képzelné !" Szervezett állami terrorizmus - Szükségállapotra készülhet fel hamarosan a világ A szabadság lassú és csendes felszámolása így zajlik (a pénzoligarchia államaiban) vilaghelyzete.blogspot.hu/2013_09_01_archive.html
Posted on: Tue, 01 Oct 2013 23:45:21 +0000

Trending Topics



Recently Viewed Topics




© 2015