Én ezzel szemben azt állítom, hogy a magyar polip, a szervezett felvilág egészen más minőség, amelynek e rangsorok inkább csak elrejtik a lényegét. Ezért próbáltam már 2001-ben, amikor először írtam az épülő magyar maffiaállamról, egy újfajta magyarázó keretben leírni a korrupció különböző „evolúciós típusait”. A legegyszerűbb közöttük a hétköznapi korrupció, amikor magánérdekek érvényesülnek az állami elosztással, járadékokkal, megrendelésekkel és koncessziókkal kapcsolatos döntésekben, s így illegális csereügyletek jönnek létre egymástól elkülönülő gazdasági szereplők és különböző szintű állami tisztviselők, hivatalnokok közöttA magyar polip új minőségét mutatja két új magyar futballstadion építésének története. Stadler Józsefnek, a milliárdossá vált selfmademannek minden vágya volt egy saját stadion a pusztában. De mivel ő szimplán csak adócsaló, elkapták és lecsukták, s azóta a stadion ott áll üresen. A szervezett felvilágban ezzel szemben a közösségi földet állami pályázattal átjátsszák egy strómannak, az ott létrehozott futballakadémiának az Országgyűlés törvénnyel adómentes magánadakozást biztosít, és – láss csodát, mennyi önzetlen lelkesedés mindenütt! – a vállalati pénzfelajánlások háromnegyede is a keresztapa negyedrangú csapatához érkezik, amely ezek után be is kerül az első osztályba. Mert az „udvari beszállítók”3 újonnan alakuló rendjéhez tartozók tudják, hogy ha állami megrendelésekhez és EU-forrásokhoz kívánnak jutni, akkor ez előnyt jelent számukra. A szervezett felvilág keresztapja úgy épít stadiont a portája mellé, hogy a hobbijára begyűjtött „védelmi pénzhez” adókedvezményt is társít, talán így nem fáj annyira. Ennek fő jellemzője a cselekedeteit mindenekelőtt meghatározó hatalmi-vagyonosodási logika, mely a politikai hatalom és egyéni gyarapodás együttesét a központi politika rangjára emelt maffiakultúrával működtetett, állami eszköztárral valósítja meg. Nézzük elsőként a viszonylag szűk új uralkodó elitet, amely – jellegzetességeit tekintve – nagyban különbözik az analógiákban említett rendszerek uralkodó elitjeitől. Mindenekelőtt abban, hogy – mint a maffiában szokás – alapvetően családi, illetve a közös üzlet által megpecsételt „fogadott családi”, klánszerű kapcsolatrendszer révén épül fel. A szervezethez rokoni és lojalitási szálakon keresztül újabb és újabb családok kapcsolódnak, amelyek a keresztapától kiinduló erősen hierarchikus engedelmességi láncba rendeződnek.A posztkommunista maffiaállamnál más a helyzet: az abszolút nem normatív, hanem önkényesen eseti. Ami tetszik, azt viszi. Az egykori szovjet köztársaságok jelentős részében az egykori nomenklatúrához kötődő, nagyrészt párt- és titkosszolgálati vezetők kerültek hatalmi pozíciókba, egyúttal a privatizáció során olyan helyzetbe, hogy abból magánvagyont is felhalmoztak. Ha a privatizációs dömping réseiben időnként megjelentek is független vállalkozók, azok vagy betagozódtak a politikailag uralt szervezett felvilágba, vagy ha nem, akkor annak súlyos következményei lettek: a leszámolás ezekben a vadkeleti társadalmakban akár a gyilkosságokig is elmehetett, de olykor hosszú börtönbüntetésekkel vagy „önkéntes” száműzetéssel is meg lehetett úszni – a nemzetközi szalonképesség fenntartása érdekében – a konfliktust.Tehát van egy nem túl nagy, de azért bővülő felső középosztályi réteg, amely nyertese ennek a történetnek. Aztán van egy jelentős réteg, amelyik a mindennapi megélhetését félti, ezért nem mer szembefordulni vele. A tanár, az orvos, a hivatalnok vagy a többi állami kötődésű alkalmazott nem nyertese, de ahhoz képest, hogy elbocsátják, még mindig jobb, ha hallgat. A vállalkozók jelentős része sem, de ha még valahogy meg akar élni a piacon, igazodni kényszerül.Ennek nem kellett volna feltétlenül így történnie, ha például az összeomlás nem lett volna ilyen mértékű. De most csak magáról a magyar polipról, és nem a kialakulásának körülményeiről beszéltem. De aki nem akarja elfogadni, hogy egy ilyen világban éljen, annak először is meg kell értenie és nevén kell tudni neveznie a rendszert. Ha erre képtelenek vagyunk, akkor nemcsak a szabadság hiánya, hanem még a nevetségesség is az osztályrészünk lesz. Ez meg végképp méltatlan lenne. pár másodperce
Posted on: Tue, 25 Jun 2013 17:46:54 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015