A szerző művésztanár. Bár a média zökkenőmentes tanévkezdésről számolt be - ami a diákok felől igaz is lehetett, hála az iskolavezetők és tanárok összehangolt erőfeszítéseinek -, de tanárként én magam ezt a hurráoptimizmust nem erősíthetem meg. Enyhén fogalmazva is kaotikusnak nevezhető az, ahogy a művészeti iskolák neki indulhattak a 2013-14-es tanévnek. Természetesen nem általánosíthatok úgy, ahogy a törvényalkotók általánosítottak, amikor is kapkodva meghozott rendelkezéseiket minden iskolatípusnak egységesen tették kötelező erejűvé. Ami egyértelműen lehet hatékony az általános iskolákban, az katasztrofális következményekkel jár a művészeti iskolákban. Ezt járom most körül ezzel a kis irományommal főleg azzal a céllal, hogy egy átlagember is beleláthasson a művészeti iskolák más iskoláktól látványosan eltérő működésébe, s ha lehet, rehabilitálhassam azok szemében a pedagógusi szakmát, akik az interneten megjelenő oktatásról szóló cikkek kommentjeiben tudatlanságukban büszkén alázzák porig a tanári társadalmat. Új ellenség kép alakult ki: Az ingyenélő léha tanár image-je, akit vasmarokkal kell a munka vonalaira terelni. Már odáig jutottam, hogy nem is merem idegenek előtt kimondani a szakmámat. Miért? Utazván a vonaton, társalgást kezdeményezett az egyik utastársam. Amikor megkérdezte, hogy én mit dolgozom, büszkén mondtam el, hogy tanár vagyok. Röhögve fordult a barátjához, és fennhangon ezt mondta: Én minden tanárt a falhoz állítanék és lelövetném őket. Innentől kezdve okafogyottá vált a további társalgás. Az én iskolám egy olyan zeneiskola, ahol alap és középfokon tanulnak a diákok zenét és néptáncot. A zenei nevelés hatékonyságának mérhetőségét a törvénykezés igyekszik végzettség dömpinghez kötni, hiszen az megszámolható, tehát mérhető. De a mi szakmánkban ennek csekélyke hatékonyságnövelő hatása van, így az a morbid helyzet is előállhat, hogy a bérünket meghatározó minősítési rendszerben előrébb furakodhatnak az olyan rossz tanárok, akik végzettség hegyeket gyártva mérhető módon válnak többé statisztikai értelemben, szemben azokkal, akik inkább szakmai életet éltek, neveltek, tanítottak jól bőven túllépve az elvárt munkaidőt, művészként színpadi életet is éltek és nem volt idejük papírhegyeket gyártani. Nem nevesítek most, de tudok olyan több diplomás tanárról, akinek munkájában nincs köszönet, bár statisztikai értelemben ellátta az óráit. Ezzel csak arra akartam utalni, hogy a művészeti nevelés nem tanár és továbbképzés, de személyfüggő! Természetes, hogy a művészeti iskolákban nagyon sok művész tanít. Nos, ezek a művészek művészeti tevékenységet is folytatnak. Fellépéseik, koncertjeik is vannak, aminek elengedhetetlen feltétele az, hogy napi rendszerességgel legyen lehetőségük a hangszerükön gyakorolni, repertoárt építeni, mások munkásságát elemezni, stb. Mi ez, ha nem maga a legtökéletesebb és egyedüli továbbképzés, aminek a diákjai látják a legtöbb hasznát. Ez most már nem számít, sőt tilos! Átlaglelkű és futószalag munkás életvitelre adaptált tanárokat várnak el, s eközben a minőség garantálásának zászlaját lengetik a szélben hatalmas csinnadrattával. Nézzük csak meg, hogy most hogyan is néz ki egy művésztanár élete: A rendeletek értelmében a tanárnak 32 órát kell a munkahelyén eltölteni. Nagyot téved az, aki azt hiszi a fenti adat alapján, hogy a lusta művésztanárt végre 32 órai munkára fogták. Hát pont ezzel kényszerítették őket tétlenségre! Iskolánkban 30 tanterem van. Viszont majd 60 tanár. Diákjaink rendszerint 8-tól 20:30 óráig vannak az iskolában, mert természetesen a kötelező óráik mellett gyakorolniuk is kell. Ezzel a 32 órás bent levőségi kötelezettséggel elméletileg a tanárok nem hagyják el a tantermeiket, így a zenei pályára készülő diákokat ütik ki a gyakorlás lehetőségéből, de továbbtanulás lehetőségéből is. Természetesen ezt mi nem tesszük! Maradnak a folyosók, jó idő esetén az udvar, ahol ha nagyon unatkozunk, körtáncot is járhatunk gyakorolva a szolmizálást. Nekem szerencsém van, mert 4 hangszeren is játszom. Mivel gyakorolni nekünk, művésztanároknak is kell, rátaláltam az egyik olyan biztos helyre, ahol egy diákot sem kárhoztatok tétlenségre a saját munkámmal. Ez a WC. Ide nem tudom a főhangszeremet a zongorát bevinni, de gitározni, harmonikázni, furulyázni kiválóan lehet, bár nem ez volt a vágyálmaim netovábbja, mégis jobb, mint tétlenül kint állni az udvaron, vagy a folyosón ücsörögni. A lényeg az, hogy otthon a szakmájukat gyakorlással, készüléssel, anyagválasztással, ujjrendezéssel, digitális naplótöltögetéssel, stb . eltöltő tanárt most bebörtönözték az iskolába, ahol mindezt egyáltalán nem tudja elvégezni. Majd hatvan tanárra van 3 számítógép, tehát digitális naplókezelés a bent töltött 32 óra után továbbra is otthonra marad. A tanár a hangszerével eltöltött ideje is látványosan lecsökken, hiszen a gyakorlási idejét most tétlenül kell az iskolában eltöltenie. Még egy utolsót intek a magyar zeneoktatás eddigi magas színvonalának, és iskolai börtönömből nézem végig az agóniáját.
Posted on: Thu, 05 Sep 2013 16:44:56 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015