Ami a fejemben jár, az most megint egy kommentelő mondanivalója. Ime az írása: oldberg 2013. október 26. szombat 03:04 Vihar?! Még egyszer magamhoz kell ragadnom a szót: történt valami. Nem voltam ott 23-án, a megemlékezésén a Műegyetem rakparton, csak a hírek alapján alkothattam véleményt, de azóta sikerült megnéznem Csillag Ádám videóját, és most olyan, mintha magam is személyesen ott lettem volna. Csillag Ádám videóját néhány óráig az Indexen lehetett megnézni, de mire visszaültem a géphez, és meg akartam keresni a videó linkjét, hogy megadhassam az AN olvasóinak is, már nem találtam. Az Index, amely tudvalevően Fideszes érdekeltségű médium, azóta levette az online-ról. Vihar a biliben, mondottuk itt többen is, hát jelentem, most már Csillag Ádám barátom jóvoltából tanúként, viharról szó sem volt. Egy halk szavú szellentés volt, amitől Mesterházy beijedt (úgy hívtuk az ilyet srác korunkban: „selyemsári sutty”). Más oldalról ez az „Idesanyám, rámnézett a kakas!” tipikus esete volt. Ezen csámcsog két napja a… a… baloldal?… az… az ellenzék… hogy is nevezzem?… vagy inkább Viktor király önkéntes udvari bolondjai? Ez a burokban született puhány kis pubika még életében nem volt olyan szituációban, amikor a legkisebb ellenállást le kellett volna győznie. Ez még csak hátszélben pisilt. Erre a mimózára még csúnyán nézni sem szabad, mert már sírva és árulkodva szalad az óvónénihez. Tanú vagyok, aki ott volt, emlékezzen, aki nem volt ott, nézze meg Csillag Ádám fölvételét. Mesterházy az első szótól az utolsóig zavartalanul elmondhatta érdektelen, unalmas, elkoptatott közhelyekből épült, lendület és indulatmenet nélküli, lapos és fantáziátlan beszédét, amelynek nem hogy egy szikrányi gyújtó hatása sem volt, de ha valamilyen hatása mégis, akkor altató hatása volt. Az elején kissé beleskandáltak, de a kiváló hangosítás eredményeképp egy csöppet sem nyomták el az Attila gyerek szavait, aztán a beszéd nagyobbik, középső része alatt nyikkanás nélkül tűrte a hallgatósság ezt a gyalázatos inszinuációt (hogy egy politikai gyűlésen ilyen színvonaltalan beszédet intézzenek hozzá), majd a vége felé ismét megszólalt a kórus, mely persze nem volt képes – sajnos –, elnyomni a szónok hangját. Az erő, az indulat, a harag, az elszántság a kórusból is hiányzott. Egy szó nem igaz abból, hogy Mesterházyba belefojtották volna a szót. Nincs az a demokráciában nevelkedett, európai politikus, akit egy ilyen viszonylag halkszavú szavalókórus megzavart volna, aki egy ilyen helyzetet ne bírt volna könnyűszerrel kezelni. Ez a pehelypárnák között nevelt, fúvó széltül is óvott drága gyermek még arra sem volt képes, hogy két előre betanult lapos mondat között fölkiáltson, hogy: „Emberek, magyarok, polgártársak igazatok van! Összefo –gááááááás! – Összefo – gáááááás! – Ezt – mondom – én– is : Összefo – gáááááás!” És ez akar egy országot vezetni?! Frászt akar, tudjuk. Orbán kegyenceként be akar ülni a parlamentbe, hogy eljátssza a Vezérnek őfelsége ellenzéke szerepét. Nos, ezt a szerepet ezzel a képességgel el is tudja majd játszani. Az a siralmas, kedves olvtársak, hogy ettől az eseménytől hangos az úgynevezett „ellenzéki” sajtó két napja. Mesterházynak kapóra jött az a néhány lelkes tüntető, aki türelmetlenségében belekiabált a beszédébe, ez piszok jó ürügy az üldözési mániája számára: eljátszhatja, hogy a DK és az a csúnya Gyurcsány őt személyesen üldözi. Most már minden indoka megvan rá, hogy a legnagyobb ellenségét, Gyurcsányt, egyenesen az ő szentséges, bírálhatatlan személye elleni provokációval vádolja. Hiszen, aki nyomon követte az eseményeket, az tudja, hogy mióta Mesterházy magához ragadta a párton belül a hatalmat, egyetlen embert tekint igazi ellenségének, egyetlen embertől fél igazán, és az Gyurcsány. (Sajnos, az a másik agyalágyult, a Gyurcsány, bedől neki, és most megpróbál elegánsan kanosszát járni.) A másik hányingert gerjesztő figura ebben a színjátékban Szanyi Tibor, akit egy darabig még becsültem is, hiszen saját jogon került a parlamentbe; az ötvenhét listás képviselő mellett másodmagával személyesen győzött a választókerületében. Hát fájdalmas csalódást okoztál Szanyi Tibi! Beálltál csicskásnak ehhez a gennyládához?! Tudod, én tényleg melósként kezdtem, én tudom, hogy a melósnak nem a mocskos szájú vezető imponál, engem még olyan szervezett munkások neveltek, akik fehér ingben, sötét öltönyben, nyakkendősen mentek tüntetni május elsején a Horthy rendszerben. Te összetéveszted a lumpenprolit a proletárral! Te leragadtál a Rákosi rendszer alapfokú szemináriumainak színvonalánál, pedig korodnál fogva azt nem is ismerhetted. Tudom én, hogy szerepet játszol (hisz te egy kulturált, több nyelven beszélő értelmiségi vagy), imponálni akarsz a melósnak, de rossz szerepet választottál, rossz bohóc vagy, és nem ismered a prolit igazán. Nem a lumpent. A proletárt! Nem látod, hogy a gazdád máris féltékeny, máris szabadulni szeretne tőled, el akar zavarni Brüsszelbe; azzal is ki leszel fizetve, az igaz, tudvalevő, hogy 7-8 milkát szakíthat le forintban havonta az EU képviselő, míg itthon éhendöglik az a munkás, akit – állítólag – képvisel. Mondd, Szanyi, nem ég le a pofádról a bőr? @Observer. Még egy szóra kérném a figyelmedet. Mindkettőnknek eszébe jutott Gyurcsány Ferencről Shakespeare Hamletje. Aki a bosszú angyala kellene, hogy legyen, és képtelen a bosszúra. „Kizökkent az idő, óh kárhozat, hogy én születtem helyretolni azt.” „Kegyes szándék kegyetlenségre hajt”, mondja Hamlet, pedig nem is akarta „szegény izgága vén bolond” Poloniust megölni; egy meggondolatlan, rossz mozdulat volt. Claudiust kellene megölnie, de nem viszi rá a lélek. Ez hát a szeretetreméltó, okos és szelíd dán királyfi drámai vétsége. Hogy múlni hágy időt és szenvedélyt, s nem hajtja végre atyja szellemének parancsát. Hogy megáll Claudius mögött, emeli a tőrét, és azt mondja: „Most megtehetném, top! Imádkozik. És most teszem meg? Akkor a mennybe mén! Így állok én bosszút?”– Úristen, mondom én, az olvasó (néző)! Ez tényleg nem normális! És a kiváló, művelt, szellemes, még bajvívónak sem utolsó Hamlet, aki „udvarfi, tudós, hős, szeme, kardja, nyelve e szép hazának reménye és virága, az ízlés tükre, minta egy szoborhoz, figyelme tárgya minden figyelőnek”, moralizáló habozásának mi az eredménye? Egy helyett nyolc halál, köztük hét ártatlan, olyan vérfürdő, ami még Shakespeare úr színpadán is párját ritkítja! Nyolc halott – köztük az anyja, a szerelme, a királyfi maga is – az egyetlen igazi bűnös, Claudius helyett. Én félek, gondolom te is félsz, mindannyian félünk, hogy ez lesz a mi Hamletünk, Gyurcsány Ferenc sorsa is. Vele az ország sorsa. A most elmulasztott tőrdöfés, egy nagy nyilvánosság bevonásával meghirdetett bojkott helyett – vérfürdő. Ne adja isten, hogy Shakespeare Vilmos úr ne csak a legkiválóbb drámaíró, de ugyanilyen kiváló jós is legyen! Értékelés: +9 (9 szavazatból)
Posted on: Sat, 26 Oct 2013 07:52:45 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015