Boszorkányos időszak Amy épp a vasárnapi partira próbálta fel a ruháját. A legjobb barátnője, Donna tart halloweeni bulit. Amy nagyon izgatott volt, még életében nem volt semmilyen buliban, pedig már 17 éves volt. Nem szeretett közösségbe járni, nem érezte magát jól, ha három vagy négy embernél többen voltak körülötte. Szeretett egyedül lenni, vagyis majdnem egyedül. Lady, a fekete macskája mindig ott volt mellette. Mióta Amy megkapta a kisállatot, azóta ők ketten elválaszthatatlanok voltak. Míg a barátnői srácokkal találkozgattak, addig Amy a macskájával játszott, vagy éppen ismeretlen helyekre barangolt vele. Ma is ez volt a célja. A házukhoz közeli erdőbe szerettek volna menni. -Drága Lady, akkor van kedved eljönni velem sétálni? - kérdezte az ölében lustán fekvő fekete állattól. A kis házi kedvenc erre a kérdésre felkapta a fejét, és a gazdájához dörgölőzött, ami nála a belegyezést jelentette. -Remek, akkor induljunk. - a macska leugrott az öléből, és így Amy feltudott állni. Bement a konyhába sütögető édesanyjához. - Anya, elmehet egyet sétálni Ladyvel? -Amy, hogy kérdezhetsz ilyet? Hiszen tudod, hogy mindig megengedem. - mosolygott a lányára. -Köszönöm anya. Ígérem vacsorára hazaérek. -Rendben, addigra szerintem apud is hazaér. Vigyázzatok magatokra. - megölelte a lányát. -Persze. Mi mindig vigyázunk. Szia. Boldogan mentek ki a szabadba. Lady ment elöl, mintha csak ő tudná az utat az erdő felé. Amy vidáman szökdelt a nyomában. Mindig boldog volt, mikor a szabadban tartózkodhatott. Bementek az erdő közepébe, Lady talált egy olyan ösvényt, amit eddig még egyszer sem vettek észre, pedig már többször megjárták ezt az utat. Amyt kettős érzés kerülgette, vidáman ment a macskája után az idegen ösvényen, mindig szeretett felfedezéseket tenni, de kicsit félt is. Úgy érezte, nem lenne szabad itt lennie. De ezt az érzését elnyomta, hiszen nem talált rá magyarázatot, mitől félne. Biztos volt benne, hogy semmilyen állat nincs a közelben, mást pedig nem tud elképzelni, amitől félnie kellene. A macskájában is bízott, Lady mindig kiszagolta a veszélyeket, és messziről kerülte őket. Tehát Amy követte a fekete macskát, aki egyszer csak megállt. Egy ház állt előttük. Elhagyatott volt, de nem volt romos. Lady körülnézett, és mivel nem látott veszélyt, bement a házba, melynek az ajtaja nyitva volt. A lány is utána ment, miután eltüntette a pókhálót. Egy nagy szobában találta magát. A falon sok-sok polc volt kicsiny üvegekkel, melyekben kiszárított növények voltak. Mikor Amy elolvasta a neveiket, rájött, hogy javasasszony lakhatott itt régebben. A falon kampókon szintén növények lógtak, a lány sejtette, hogy ugyanazok, amik az üvegekben is vannak. Lady miákolni kezdett és egy láda oldalát karmolászta, ami a sarokban állt. Amy odament hozzá, félt kinyitni, bár tudta, hogy a macskája pont ezt akarja. Mivel Amy nem hagyta abba a nyávogást, ezért a lány engedett a kísértésnek és kinyitotta. Egy fekete félvállas, fura szabású ruhát talált benne. Mikor a ruhát kivette, a láda többi titkát is felfedezte. A ruha alatt egy sötét, csúcsos kalapot, egy seprűt és egy álarcot talált. Az álarc porcelánból készült, és ezt Amy furcsállotta. Porcelánálarcot még soha életében nem látott. Amynek nagyon tetszettek ezek a cuccok, mintha csak valaki direkt neki szánná őket, hogy ebbe öltözzön a halloweeni buliba. A seprűn kívül mindent berakott a táskájába és elindult hazafele. Előre eltervezte, hogy nem mutatja meg a szüleinek azokat a dolgokat, amiket talált. Mikor hazaért, a szobája ablakának támasztotta a seprűt és csak utána ment be a házba. A szülei a konyhában ülve beszélgettek. -Sziasztok. Remélem nem késtem le a vacsorát. - odament a szüleihez és megölelte őket. -Nem, még nem. - felelte az édesapja - Messze sétáltatok? -Nem, alig mentünk be az erdőbe. - Amyt zavarta, hogy nem mondja el az igazságot. De valamiért nem merte. -És mi volt ma az iskolában? -Semmi...semmi. Majd mesélek, de most gyorsan lepakolok a szobába, kezet mosok, aztán jövök. Már éhen halok. - mondta Amy és bement a szobájába. Az ablakból bevette a seprűt és a ruhásszekrénye mellé állította. Az álarcot és a többi dolgot pedig a táskájában hagyta, és úgy rakta be a szekrényébe. Majd kiment a konyhába, hogy megvacsorázzanak. Egészen el is felejtette a talált kincseket, de szombaton délután eszébe jutott, mikor a partira gondolt. A ruhát felpróbálta. Úgy állt rajta, mintha direkt rászabták volna. Feltette hozzá a kalapot is. Egészen boszorkányos kinézete volt. Biztos volt benne, hogy holnap a partira is ezt fogja felvenni. Másnap éppen elkészült az öltözködéssel, mikor csengettek. Donna volt az. -Szia Amy. Nem zavarok? -Szia. Te sosem zavarsz. Mi hozott ide? Neked nem a partit kellene szervezned? -Az már készen van, de a segítségedre lenne szükségem. Ki tudnál boszorkányosan sminkelni? - bár Amy nem sminkelte magár gyakran, ügyes keze volt és jól tudott bánni a színekkel. Már nagyon sok fontosabb alkalomra készítette ő a barátnője sminkjét. -Persze, gyere csak be. - tárta ki Donna előtt az ajtót. -Jó a ruhád. Én is ilyet szerettem volna, de sehol sem találtam. Hol vetted? -kérdezte Donna, Amy ruhájára mutatva. -Hát, ez fura történet. Az erdőben találtam egy házban. -Egy idegen ruháit hordod? Ez nem számít lopásnak? -Szerintem nem. A ház teljesen elhagyatott volt. Senki sem lakott abban a házban. - mondta Amy, mikor az utolsó simításokat végezte Donna sminkjén. - Készen vagy. - odaadta a tükröt. -Nagyon jó lett. Köszönöm szépen. -Igazán nincs mit. Egy igazi boszorkány leszel. -Remélem is. Nem jössz el velem már most? Persze csak ha nem gond, csakhogy ne kelljen az embereket egyedül fogadnom. -Rendben. Csak szólok anyának. - kiment az édesanyjához, hogy elköszönjön tőle. Megígérte, hogy éjfélre hazaér. Gyorsan felvette a kalapot és az álarcot is. A seprűt a kezébe fogta, és Donnával együtt elment. Donna háza már teljes díszben állt, tele volt rakva műpókokkal és sötét gyertyákkal, a tökfejek sem hiányoztak. A vendégek lassan szállingózni kezdtek. A buliban mindenki dicsérte Amy ruháját. A lány nagyon jól érezte magát, most az sem zavarta, hogy többen vannak körülötte. Mikor minden vendég elment, Amy segített Donnának rendet rakni, majd hazaindult. Ekkorra már 11 óra is elmúlott. Amy és Lady a sötét utcán sétáltak. Ugyanis a macska ide is elkísérte. Csillagos volt a ég és telihold világított. Amy épp a Holdat fürkészte, nem nézett a lába elé, és elesett. Az álarc kiesett a kezéből és darabokra tört. Hirtelen nagy sötétség lett és erős szél kezdett fújni. Amy előtt megjelent egy nő, ugyanolyan ruha volt rajta mint a lányon. -Szia. Jól áll rajtad a ruhám. - szólt az idegen nő a lányhoz. - A tied az a ház az erdőben? Bocsi nem akartam kárt tenni a holmijaidban. - mondta Amy bűnbánóan. -Semmi baj. Lady vezetett oda és ennek nagyon örülök.Ha nem tetted volna, akkor még mindig meg lennék átkozva. -Átkozva? - kérdezte Amy értetlenül -Igen. Meg voltam átkozva. Ott éltem az erdei házban a macskámmal, aki most már a tied. Egyszer egy idegen férfi jött. Lady megérezte rajta a rossz szándékot és megkarmolta. A férfi erre feldühödött és ebbe az álarcba zárt. - mutatott a földön levő álarc darabjaira. - Mivel az álarc összetört, ezért az átok is megszűnt. Végre szabad vagyok, és ezt neked köszönhetem. - mosolygott a lányra - Mivel hálálhatnám meg a segítséged? -Hát...lenne valami. Tudom, hogy Lady eredetileg a tied, de nagyon a szívemhez nőtt. -Nem is akartam elvenni tőled. Az gonoszság lenne. Persze, hogy a tied maradhat. De kérlek, hogy majd látogassatok meg néha. Az erdei házamba költözöm újra. Elbúcsúztak egymástól. A boszorkány eltűnt, Amy pedig a történteken csodálkozva ballagott haza.
Posted on: Wed, 11 Sep 2013 17:57:46 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015