Most láttam: Nyomás (1999) Aki kíváncsi rá, hogy milyen lehet a Ponyvaregény tiniváltozata, az keresse elő Doug Liman korai zsengéjét. A film három szemszögből meséli el egy rosszul alakuló éjszakának az eseményeit, melyek egy vegyesboltból indulnak ki. Az ott dolgozó Ronna (Sarah Polley) alkalmi drogdílerkedése vesz hamar kedvezőtlen fordulatot, míg tenyérbemászó kollégája, Simon (Desmond Askew) Las Vegasba ruccanva kerül zűrbe. Végül a két meleg szappanopera sztár, Zack és Adam (Jay Mohr és Scott Wolf) megpróbáltatásait követjük végig, akik Ronnától eredetileg drogot rendeltek. A film többnyire szórakoztató annak ellenére is, hogy Tarantino hatása, sőt imitálása egyértelmű. A történethez különösebben nem kapcsolódó lezser párbeszédeken és az egyre halmozódó bizarr szituációkon ez már plágiumgyanúsan tetten érhető. A gond, hogy a szereplők túl gyakran köszönhetik önnön hülyeségüknek, hogy bajba kerülnek. Ha ki is másznak belőle, rövidesen újabb lehetetlen helyzetben találják magukat, ami egy idő után fárasztó. A színészgárda nem rossz, sok a fiatal tehetség köztük. A társaságból kiemelkedik Timothy Olyphant, aki úgy tud a legjobb arc lenni, hogy közben ő a legveszélyesebb is. Míg a Ponyvaregényben az önmagukban is fantasztikus epizódok egy remekművet alkottak, a Nyomás ingadozó színvonalú részei a kezdetektől fogva széthullással fenyegetnek. Az író John August nem annyira frappánsan, mint inkább erőltetetten kapcsolja össze a különálló sztorikat. Gázossá a helyzet a harmadik epizódnál válik. Zack és Simon azon túl, hogy ellenszenvesek, mintha csak a meglepetés kedvéért kerülnének fókuszba. Afférjuk a William Fichtner játszotta perverznek tűnő rendőrrel nem csak idő előtt megoldódik, de érdemleges kifutása sincs. August nem tudja a végkifejletbe se beilleszteni a párost, ezért az utolsó negyed órára a Katie Holmes játszotta harmadik eladót rángatja vissza, akivel helyettük foglalkoznia kellett volna. A filmnek lett egy kis kultja, de mostanra inkább csak a később befutott alkotók/színészek miatt lehet érdekes. A rendező Doug Liman már itt megmutatja, hogy dinamikus mesélő. Nála jóval kiforratlanabb a forgatókönyvet jegyző John August, akinek ez még amolyan szárnypróbálgatás lehetett, amiből csak annyi látszik, hogy van humora. Bár Tim Burton oldalán tisztes pályát futott be és többé-kevésbé megtalálta a saját hangját, azonban tehetsége később se hágott tarantinói magasságokba. 60%
Posted on: Fri, 27 Sep 2013 09:33:26 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015