Összenemrakott mozaik a létem. Szétszórt halmok, elnemment vonatok. Ajtóm előtt állok, kulcsom zsebembe nőtt. Nincs, mire várok. Fűszagú szélben, mézízű nyárban, nevetve vágytam élni, s itt, e sárszagú őszben, kelletlenül vegetálok. Nincs, mire várok? Hogy érts, most újra mondom: vonatom el, nem ment, létem össze, nem rakott mozaik, fakók között még királylány vagyok, elkormolódott lámpám bűvkörében, ezernyi királyfi lakik. Kell, legyen bocsánat mindenre, barátom, ha nem a szürkék hegedűse vagy. Nem vagyok kiégett, csak fáradt. Hiszem: ha elmentem, lesz, ki összerakja mozaikomat. Büszkeségem, agresszivitásom csatákat ví, nyer, és elveszít. Öregedő démon innin a másvilágon, fölvállalok mindent, mi hozzám tartozik. Tudom, fürtjeim őszek. Beismerem sok fáradt éjszakám. De gyanakvásom önvédelmi fegyver, kifakult pólóm ügyeketvédő talár. Nem vágyom rá, hogy bombanőnek nézzél, s érted haragszom, és nem ellened. Tudom a halált. De a fény még ezer indával karolja lelkemet.
Posted on: Mon, 24 Jun 2013 07:05:06 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015