Úgy gondolom, hogy nincs jogom másoktól visszatartani a részemre megküldött alábbi leveleket. Hitelesek, pontosak, időszerűek. Ami pedig engem illet, átnéztem a mellékletben látható, legujabb Kúriai jogegységi döntést, és azt minden tekintetben indokoltnak és törvényesnek tartom. Bár csak az egyedi döntéseknél is hasonló módon jeleskednének minél hamarabb. Siófokon 2013. december 2. Léhmann György --------------------------------------------- Tisztelt Léhmann úr! Leveleinek rendszeres és alapos elolvasása miatt kikívánkozik belőlem néhány gondolat, melyeket szeretnék Önnel megosztani. Félig lengyel számazásom miatt, valamint mivel a világ számos országában nevelkedtem és dolgoztam, mindig értetelenül álltam a magyarság speciális problémáival szemben. Azzal, hogy olyan, mintha ez az ország mondjuk a Holdon lenne. Magyarországra ugyanis nem érvényesek, az egyébként a történelem során bizonyított módszerek, melyekkel eredményeket lehet elérni, sem egyéni, sem szélesebb társadalmi szinten. Olyan, mintha itt minden fordítva lenne, és mintha a világ egyszerűen nem ismerne módszereket a „magyar típusú” problémák megoldására. Ezen kívül nincs mégegy olyan nemzet, ahol a nemzeti öntudat a gyűlölettel ekvivalens, ahol a honfitársak még külföldön is egymás megsegítése helyett egymást teszik tönkre. Sajnos a magyarság külföldön erről ismert. Minden művészeti ágban, különösen az irodalomban a szerelem mellett visszatérő motívum a hazaszeretet, mint az emberi jellem, érzelmeink és tetteink egyik fundamentuma. Ezzel szemben csak a magyarok között ismerek (a saját ismeretségi körömből is) ennyi, hazájából kiábrándult, lelkileg gyökértelen embert. Ezek az emberek vagy kiégettek, és emiatt erköcsileg romlanak, vagy kellő lelkierővel megáldottak, és képesek új országban boldogan élni, hazát cserélni. Itt megjegyzem, hogy magántanárként amerikai angolt tanítok, és minden egyes tanítványom a külföldre költözés szándéka miatt tanul angolul. Ez elképesztő. Soha sehol nem tapasztaltam a gyűlöletnek, paranoiának ilyen sokféle inkarnációját mint a magyarok között. A sokféleségen van a hangsúly - természetesen tisztában vagyok azzal, hogy milyen szélsőséges esetek voltak már az emberi történelem során. A gyűlöletnek is lehet célja ugyanis, és ebben az esetben koncentrált, esetleg gerjesztett, jól felépített és megszervezett gyűlöletre gondolok, mint például a diktatúrák esetében. Nálunk viszont ennek nincs célja, csak úgy ott van az utcán, a metrón, a fejekben, szívekben és az otthonokban. Meg nem fogható, képlékeny, ragacsos, bűzös lé. Családom hagyományosan a művészet területén tette a dolgát, így én is erről az oldalról közelítem meg ezt a problémát is. A politikához nem értek, és nem is érdekel. Ebben a vonatkozásban csupán csak meg vagyok győződve arról, hogy itt nem dilettantizmusról, hozzá nem értésről van szó. A társadalomban végbemenő folyamatok komplex dolgok, melyekre évezeredek óta bevált, működő formulák vannak. Ezeket alkalmazza a magyar politikai elit, profin, tudatosan, és nem tudom ki, miért teszi ezt, és nem is az én asztalom. Ami viszont az lenne, az a művészet, ami pont azt teszi, hogy kihúzza az embert a barbarizmusból, magasabb, emberi szférába emelve minket, eleve megoldást kínálva a mélyen bennünk gyökerező problémák, véleményem szerint döntő többségére. Amennyiben ugyanis a művészetet és az erkölcsöt összekapcsoljuk, csodálatos dolgot tettünk, emberré váltunk a szó magasztos értelmében. Ezt megtették például az irodalom nagyjai. Számomra tehát az igazi tragédia az, hogy a magyarság művészeti területen sem tudott egységet létrehozni - annak ellenére, hogy minimum ugyanolyan szellemi bázissal rendelkezik, mint más országok. A jelenkori magyar művészet a levegőben lóg, mert szintén nincsenek gyökerei. Természetesen vannak a magyar kultúrának gyökerei, nem is akármilyenek, de ezek a múltban ragadtak, és mintha nem is a miénk lenne, valami mást akar a magyar. A kortárs művészet ehhez nem kapcsolódik, nem is akar, a magyar népművészet réginek számít, amit ápolni kell, de semmiképpen nem aktuális. Voltak ugyan olyan zenei próbálkozások, melyekben keverték a régit az újjal, de ezek tiszavirág életű, művészi érték szempontjából megkérdőjelezhető eredményt értek el. Mert a magyaroknak mindig a külföldi kell, de annak is egy torz, kiforgatott, kibelezett mutációja, mely funkciójában is valami egész mást tesz, és végeredményben kárt okoz. Mindezek mellett, valamiféle illusztrációként közben magyarok ezrei hagyják el az országot folyamatosan. Ők többnyire olyanok, akik többnyire nyelvismerettel rendelkező, tanult, értékes emberek, hiszen ők képesek külföldön dolgozni és beilleszkedni, olyanok, akik más társadalmak számára hasznosak, akiket megbecsülnek. Nem kívántam negatív lenni, nem is ilyen a természetem. Csupán az én szubjektív megközelítésemet szerettem volna Önnel megismertetni, keresve a választ. Ha túlfűtöttnek vagy kaotikusnak tűnnek soraim, kérem, bocsássa meg. Szándékosan nem fogtam vissza magam. Határtalan tisztelettel figyelem munkáját, ami emberi alapmotívum és szakmaiság szempontjából példaértékű. Ráadásul Ön eredményeket is elér, aminek – meggyőződésem szerint – a már említett alapmotívum az oka, miszerint az Ön szándéka ember- és hazaszereteten alapszik, és semmi máson. Ez azt bizonyítja, hogy csak a szeretet által motivált problémamegoldás járhat sikerrel, mert a megoldást maga a szeretet hozza meg a gyűlölettel szemben. Számomra a tevőlegessége mellett az eszmeisége erős annak amit Ön csinál. Az eszme amit képvisel gyömölcsöző, amire nagy szüksége van ennek a nemzetnek. Ha az ilyen eszme elkezd terjedni a társadalomban, mint amikor a kovász megkeleszti a kenyet, akkor úgy gondolom, hogy valami nagyon fontosat tett azért a magyar nemzetért, amit Ön láthatóan szeret. Mély tisztelettel, ifj. K………. R……… ----------------------------------- Ezekhez hasonló gondolatokat a Tanítások című mellékletben József Attila is megírta. =============================== Elvitte a vonat a fiamat Szerző: T…………………….. E………………. :: Megjelent: 2013. november 27., szerda Tulajdonképpen nem ért bennünket váratlanul, készültünk jó pár napja. Benne rezgett a levegőben, egész nap vittük magunkkal ennek tudatát már legalább két hete. Mégis, mikor ez a reggel megérkezett, szokatlanul izgalmas volt. Nem csak Ő, én is készülődtem. Ő, a Fiam pakolással, én lelkiekben. Beszélgettem magammal jó helyre megy, biztonságban lesz, várják, …….. A Jó Isten úgy is vigyáz rá, nem történhet baja. NYUGALOM! A tanácskozást eredményesnek éreztem, elégedett voltam önmagammal. Közben olyan gyengédséggel köszönt el kutyánktól és macskánktól, ami boldogságot öntött a szívembe – nem véletlen az én Fiam! Buszra fel, indulunk az állomásra! Ezalatt igyekeztem sok fényképet készíteni, megörökíteni életének ezt a fontos pillanatát. Nagypapa korában legyen mit megmutatnia a csemetéknek. 11avonatPár percünk még maradt, felkísértem a vonatra. Lepakolt, leültünk egymással szemben és vártunk. Vártam. Nem volt mi elterelje most már a figyelmem a fájdalmas, élesen hasogató tényről. A föld másik kontinensére utazik a fiam. Húsvétkor láthatom talán. A vonat félig tele Pestre tartó emberekkel, de nekem könny szökik a szemembe. Nézek jobbra-balra, veszek pár mély lélegzetet hátha abbamarad és senki fia észre nem veszi. Nem igazán sikerült, így meg is jegyzi – anya ne sírj már nem a világ végére megyek. Bólogatok, és tudom is, hisz tényleg nem oda megy. De ott a vonaton minden keserű érzés, minden szomorúság, minden bánat egyszerre rám omlott. Mert tudom, nem kéne elmennie és Ő sem akarna elmenni, ha a helyzet nem ilyen lenne. Ha a helyzet nem a pénztelenséget, munkanélküliséget, fillérezést, sárgacsekkek halmozódását, embertelenséget, élhetetlenséget jelentené itthon, a mi hazánkban. Akkor nem menne el. És akkor örülhetnék is az elutazásának. Akkor megélhetném jól is, örömmel. Hisz világot lát, utazik, kipróbálja, megméretteti magát, barátokat szerez, tanulja az életet. De a csudába! Nem így van! Ölelem, ölelem és minden jót kívánok neki, a világ legboldogabb emberének szeretném tudni. Elvitte a vonat a fiamat, és elvitte szívem egy darabját is. Indulok a buszhoz, hisz a semmi fizetésért dolgozni kell. Méreg, indulat, düh forrong bennem és veszekszem már a Jó Istennel is. Felrovom neki minden keserűségünket, nem csak az enyémét, a többi ezt megélő családét is. Mikor fordít egyet a sorsunk kerekén? Segítsen már jobban nekünk! Hát nem látja? Nem látja milyen fájdalom ez? Gyermeket világra hozni majd elveszíteni azért, mert nyomorba döntik a saját nemzetüket emberek? És nem látja, hogy mi mindent megteszünk a változásért? Hogy erőn felül tesszük a dolgunkat, hogy legalább egy egyensúlyi állapotot tudjunk fent tartani? Szeretném tudatni Veletek Emberek! Hogy ezt nekünk, anyáknak, apáknak, szülőknek és gyermekeknek együtt kell megoldani. Együtt kell arra az elhatározásra jutni, hogy ELÉG VOLT! Nem ezt az életet terveztük magunknak. Nem nekünk kell a kormánykerékhez tapadt ragadós kezű, telhetetlen hatalmat kiszolgálni. Addig tehetik ezt meg velünk, míg mi ezt el hisszük. Ezért azt kérem, ébredjen magára minden ember és tegyünk a gyermekeinkért és általuk magunkért is! Annak a jó embernek pedig, aki most a fiammal van, anyai szívemmel köszönöm meg, hogy vigyáz rá! A HAZA NEM ELADÓ! ============================================== From: F………………………. Á………………… [mailto:a……………….f……@gmail] Sent: Wednesday, November 27, 2013 10:16 AM To: mindenkinek.akit.erdekel@gmail Subject: Cséfalvay Zoltán Chikán Attila után szabadon
Posted on: Mon, 02 Dec 2013 13:14:54 +0000
Trending Topics
Recently Viewed Topics
© 2015